2014. november 13., csütörtök

Legyél Te is beavatott!?

India világában és mindennapi életében a beavatások fontos részei voltak az életnek. A fiú gyermekek és lány gyermekek meghatározott életszakaszokon mentek keresztül, amelyeket különböző beavatások kísértek, kasztjuknak megfelelően. Úgy tartották, hogy az élet céljainak megvalósításához különböző életszakaszok megélése elengedhetetlenül fontos, így mindig fontos rituálékkal keretezték őket. A felsőbb kasztokba született fiú gyermekek életútját úgy határozták meg, hogy 8 éves korukban a tanulás éveit kezdjék meg (brahmacharya), amely során elsajátították a védák tudományát, művészeteket tanultak és elsajátították egy szakma alapos ismeretét. Ezt követően, de legkésőbb 36 éves korukig kellett megkezdeniük a családalapítás életszakaszát (grihasta), amikor a házasság és a gyermeknemzés-, nevelés éveinek tapasztalatait gyűjtötték. Majd a gyermekek kirepülése után a vándorlás, elvonulás évei következtek, amikor visszavonultságban (vanaprastha) a világi élettől a remeték életük tapasztalatainak és megbölcsültségük esszenciájának kristályosításával és továbbgondolásával, elmélkedéssel és meditációval foglalkoztak. Később végleg elfordulva az anyagi világ káprázatától, hátralévő életüket a szellemnek ajánlották fel, s figyelmük a végső megvalósításra koncentrálódott (sannyasa). 

A tanulás éveit a gyermek egy mester házában töltötte, ahol szolgálatot tett a tanításokért cserébe. Élete a szolgálatból, a szolgálat általi tanulásból, fejlődésből, valamint egyfajta képzésből állt. Tanulásának különböző szakaszaiban a mester beavatásokat adott, vagy adhatott a gyermeknek képességeinek, törekvéseinek, készségeinek mértéke szerint. S mivel a mester jól ismerte tanítványát pontosan tudta milyen energetikai beavatásokat képes elviselni, értelme szerint milyen mélységű, vagy magasságú tudást bír el az elméje anélkül, hogy a beavatás kárt tenne benne, s ennek megfelelően segítette tanítványát mantrákkal vagy titkos tanok, végkövetkeztetések felfedésével. Útját a szellemi világban óvó tekintettel kísérte, kérdéseit nem hagyta megválaszolatlanul és fényt tartott útján a legnagyobb sötétségben. 

Hogy miért írom le mindezt? 

Manapság divatos dolog beavatásokra járni. Mindenféle beavatás elérhető és sokan válogatás nélkül állnak sorba, felkészületlenül, kellő tudás és tapasztalat nélkül, hogy ők is beavatottá váljanak. Sajnos a történet sokszor nem végződik jól. 

Érdekes boncolgatni, hogy vajon miért vágyunk ennyire valamibe beavatást nyerni? Miben bízunk, mit remélünk, miben változik a képünk magunkról, vagy mit gondolunk a világnak hogyan változik a rólunk alkotott képe attól, hogy beavatottak lettünk? Miért van szükségünk arra, hogy beavatást kapjunk bármibe is? Mit képvisel számunkra egy beavatás?

Általában a törzsi kultúrákban jellemző, hogy a férfikorba lépve a fiúk valamilyen próbatételen esnek át. Olyan eseményben vesznek részt, amely által megélhetik a küszöb átlépését a gyermek és a felnőtt kor között. Vagy a lány gyermekek az első menstruáció idején nővé avattatnak. Ezek a beavatások pszichológiailag jelentősek, hiszen tudatosítják azt, hogy valami megváltozott, a közösségben betöltött szerep módosult. Az ilyen eseményeken való áthaladás és a köré szervezett rituálék pszichológiailag és érzelmileg is támogató erejűek. Sajnos a mostani beavatások nem igazán erre a támogatásra irányulnak.

Sokszor hallom a környezetemben, hogy valaki azzal büszkélkedik, hogy egy bizonyos napon lesz a beavatása. Eddig azok közül, akiket megkérdeztem alig volt olyan, aki tudott volna válaszolni érdemben arra a kérdésre, hogy: "és mondd, miért érzed szükségét a beavatásnak?" Dobálózunk a lehetőséggel, de sokkal több történik, mint várná a romantikus képzeletek között vitorlázó jelölt és a tapasztalat azt mutatja, hogy sokszor nem is tudnak mit kezdeni később a dologgal. 

Népszerűek a mantra beavatások. De mi is a mantra? Látszólag egy mondat, betűk, hangok, amiket majd ismételgethetünk. Valójában azonban a mantra egy rezgés, ami energia impulzusokat közvetít. Gondoljunk csak az OM mantrára, amely az egész univerzumot létrehozó mantra. Micsoda erő, egyetlen rezgésben...

Miért gondoljuk azt, hogy nem lehet számolni komoly következménnyel, vagy hogy csak pozitív előjele lehet egy beavatásnak?

Egy számomra hiteles tanár, aki sajnos már nincs közöttünk egyszer azt mondta a beavatás előtt állóknak: "ne higgyétek azt, hogy a mantra majd mindent széppé varázsol. Először minden felbomlik majd az életetekben." - és így van, nehéz belátni ennek a mondatnak a súlyát, amíg az ember nem kezdi el saját bőrén megtapsztalni. A mantra energiája elkezdi megváltoztatni az elme mezőt, módosít, hat, átformál. És az az energia, amivel nem megfelelően bánnak, de sokszor még úgy is, csupán az átrendeződés következtében, rombolhat is. Hiányolom, hogy erről sosem beszélnek. Nincs előfeltétele a beavatásnak, és nincs utószó sem a margójára.

A lelkes beavatást áhítozók elmennek, annak reményében, hogy a mantra majd mindent jóra fordít és erőfeszítés nélkül felemeli őket. Ez nincs így. Egy beavatás komoly elköteleződéssel jár. Az, aki nem gondozza, táplálja, erősíti a kapott mantrát, a guruja, vagy mestere számára komoly karmikus adósságot halmoz fel. Arról nem is beszélve, hogy a nem gondozott mantra forgószéllé változik, amit bezártak egy szobába és sosem nyitják rá az ajtót. Mindent szétszed, tombol, rombol annak ellenére, hogy ugyanannak a forgószélnek az energiája akár helyesen is felhasználható lenne, ha valaki rászánná az időt, hogy szélerőművet építsen köré. Hány olyat látni, hogy csak addig volt érdekes a mantra beavatás valakinek, amíg meg nem kapta... 

Sajnos ilyen a világ. Halmozunk, gyűjtünk, címeket, papírokat, beavatásokat... de üres halmaz marad. És nem csak a mohó ember nem törődik a következményekkel, hanem ami véleményem szerint a nagyobb baj, sokszor azok sem, akik osztogatják fű, fa, virágnak a beavatásokat. Régen a mester választotta ki a tanítványt a beavatásra, nem pedig a tanítvány küldött szinte a személyes ismeretség, kapcsolat, kontaktus teljes hiánya nélkül igénylést egy személyes mantrára. De persze az ezo-spiri válasz erre is meg van: "csak az jut oda, akinek oda kell jutni". Ez a felelősség teljes elhárítása szerintem a szervezők részéről, akiknek sokszor nem kevés anyagi érdekük van a toborzásban.

Jó hírként mondom Te is beavatott vagy már most, s mindig is az voltál! Nem kisebb erő avatott be egy mantrába, első lélegzetvételed pillanatába, mint maga az Élet, vagy inkább az életet éltető erő. Ez a Hamsa mantra (so-ham). Ha csak ezt az egy mantrát gyakoroljuk, ismételjük, recitáljuk, éltetjük magunkban, hittel, lelkesedéssel, megtéve a gyakorlás által megkövetelt erőfeszítéseket, épp olyan messzire vihet, mint a márkázott, minősített beavatások, ha nem tovább...

folyt.köv...

2014. november 11., kedd

Hasítás

A jóga szellemi útjain felmerülő gátakról, akadályokról, nehézségekről sokszor sokféleképpen ejtettünk szót. Beszéltünk már arról is, hogy mennyire fontos egy szakavatott, hiteles mester útmutatása, aki előttünk járva, kellő tapasztalattal rendelkezik ahhoz, hogy irányt mutasson a tanítások megvalósításának útvesztőiben, vagy az elkerülhetetlen csapdák előtt figyelmeztessen bennünket, de legkésőbb mikor már beleestünk. Mégis azt gondolom, hogy érdemes újra és újra beszélni erről, mert a tanok téves értelmezése, vagy az intellektuális ismeretek éretlen követése nem kevés embert vitt már tévútra. Természetesen a cél nem az, hogy ijedtséget, vagy félelmet generáljon ez az írás, vagy hogy a jógát egy veszélyes útnak mutassa. Éppen ellenkezőleg. Elménk és személyiségünk művelésének, csiszolásának legszebb útja, a felemelkedés, egy békésebb világszemlélet és élet megélésének tökéletes eszköze,  de tisztában kell lennünk azzal, hogy a helytelen ismeret, vagy a hiteles ismeret helytelen integrálása az életünkbe sokkal nagyobb károkat okozhat, mintha hozzá sem fogtunk volna elménk hangolásához. 

Ami ezeket a gondolatokat elindította bennem az volt, hogy mostanában annyit hallom a következő mondatokat: "ááá, ez csak a test", "a testem nem akarja azt, amit én", "ezt nem én mondtam, csak az egom mondatta velem", "nem én vagyok ilyen, hanem az egóm kényszerít ilyen viselkedésre"... stb.

Nehéz megfogalmazni, amit ezeknél a mondatoknál érzek. Egyfelől azért, mert bizonyos megközelítés szerint igazak is lehetnek ezek a mondatok. A személyiség különböző részei közül az ego és a tudattalan tartalmak jelentik a legtöbb kihívást és azokat a területeket, amelyeket szeretnénk minél inkább fénybe borítani és kontroll alá vonni. 

Nem szabad azonban elfelejteni, hogy a jóga, bár részekre bontja az elmét, hogy szemléltetni tudja, vagy épp modellezni működését, ennek ellenére mindig, mindenkor egységben kezeli azt. Az személyiséget alkotó személyiségrészek egymástól elválaszthatatlanok ugyan úgy, ahogy test, lélek, elme is elválaszthatatlan egymástól, Ezek a részek alkotnak egy embert, egyik sem működhet a másik nélkül, a gépezetnek minden fogaskerékre szüksége van.  Abban az esetben, ha bármelyiket elkezdjük külön kezelni, vagy különválasztani az egésztől, súlyos mentális problémák felé veszünk irányt. Jó minél előbb felismerni, hogy a modellekben szemléltetett részek különválasztása életünk megélése közben nem lehetséges és nem a kívánt cél felé visz. 

Azok az emberek, aki nem értek még meg arra, nem értek el oda az útjukon ezidáig, hogy tudásuk tapasztalat legyen, s csupán intellektuális ismeretek alapján kezdik el magukat szemlélni, sajnos zsákutcába jutnak. Olyan tagadások és hasítások áldozatai lesznek, amelyek nem teszik lehetővé az egészséges egység megélését. Ez olyan, mintha azt mondanám, nem én akartam ütni, a kezem volt az, de én nem a kezem vagyok... és erre mondtam az előbb: nehéz ügy ezt megfogalmazni, mert hát bizonyos tekintetben igazak ezek az állítások, de talán a példán keresztül érthető, ennek ellenére miért is tévedés.

Az ind mitológiában van egy történet arról, hogy a gyermek Ganeshának apja Shíva, lecsapja a fejét, mert megleste őket miközben Parvatival szerelmeskedtek. Tömören csak annyit fűzött hozzá: "a korán jött tudás veszélyes". Valahogy ilyen módon veszítheti el fejét képletesen értve az, aki úgy akar jógikus szemléletet és identitást kialakítani, hogy nincs mögötte tapasztalat, s csak egyfajta pózként viseli ismereteit. 

A jóga tanításainak végső igazságai sokáig titkos tanok voltak. Nem véletlen. Óvták az embereket attól, hogy a korán jött tudás helytelen értelmezése következtében meghasonuljanak önmagukkal. A védanta, vagy az egyéb ind darshanák mondatai szutrák, végkövetkeztetések és nem egy hétköznapi szinten értelmező elme számára fogalmazták meg őket. Az, hogy: Te nem vagy a test, - bizonyos tekintetben, a legfelületesebb értelmezés szerint is igaz, azonban mélyebb és tágabb értelmezés szerint koránt sem arra sarkall, hogy akkor ne is foglalkozz a testedben megjelenő tapasztalásokkal, vagy ne vedd komolyan jelzéseit. ne vedd figyelembe üzeneteit. Nagyon is szükséges, hogy hallgass a testedre, érezd, éld meg, ebben a világban általa tudsz megnyilvánulni. Elengedhetetlen része és eszköze életednek és az élet céljainak megvalósításának. Az, hogy: Lélek vagy, nem arra sarkall, hogy nincs más dolgod, mint kiülni a napra és fényt enni, ne gondolj semmi búval... De talán a legveszélyesebbek, nem csak a jógában, hanem az egyéb ezoterikus irodalmakban elterjedt kijelentések, amelyek az ego-t valmi rossznak, nem kívánatosnak, ellenségesnek tüntetik fel, amit el kell pusztítani ahhoz, hogy a buddhi, a magasabb szintű értelem felragyoghasson... teljes dráma. Ezeknek a félrevezetéseknek következtében nem kevés ember hasonlott meg önmagával, lett személyiségzavara, vagy került teljesen skizoid állapotba... 

Egység vagy. Tested, lelked, s elméd egysége, vagy ha jobban tetszik pszichológiai megközelítés szerint részekből felépülő személyiséged közös halmaza. Jó, ha meglátod és felismered az elme működéseit, mechanizmusait, különbséget tudsz tenni tudatos és tudattalan reakciók, reagálások, késztetések között, de ne válaszd szét őket egymástól. Az ego épp úgy fontos része az életednek. Nincs egó mentes élet. tested tökéletes eszköze a szellemnek általa valósítod meg önmagad, ne tagadd meg. Lelked van, de nem csupán egy lélek vagy. Egész vagy, aminek minden mozaik fontos része, s egységben, teljességben tekints önmagadra. 

Ne siess. Haladj, gyakorolj türelemmel. Ne intellektuális tudást halmozz és üldözd a megvalósítást. Hagyd, hogy a gyakorlás a maga tempójában hozza meg gyümölcseit. A termés nem marad el. Minden megérkezik éppen akkor, amikor ideje lesz. Nem kell fordítva ülni a lovon és a gombhoz keresni a kabátot. A helyes és őszinte gyakorlás, a kitartó előrehaladás úgy is olyan helyre fog vezetni, ahol nem számít mivel páváskodik az értelem. Csak éld meg az utat és a saját ritmusodban haladj. Az Igaz Tudás, vagy Végső Igazság megtapasztalhatóan és a mindennapi életben megtartva tárja fel akkor előtted önmagát.