A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Női jóga. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Női jóga. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. június 19., csütörtök

Nők jógája

Számomra a jóga gyakorlása egy folyamatos utazást jelent. Az évek során egyre mélyebbre hatolok önmagamban és lényem egyre mélyebb rétegeit térképezem fel. Annak az elmúlt 10 évnek, amióta gyakorlom, meghatározó része volt a hatha jóga, mely tradicionális gyakorlási formának ismerhető el, s amely minden irányzat, rendszer, módszer alapja. Visszatekintve úgy látom, hogy a hatha egy nagyon precíz, szabályokat hordozó és bizonyos tekintetben férfias energiákkal dolgozó és azokat élesztő gyakorlási forma. Talán ezért is volt egy pillanat az életemben, hogy azokat a fajta kereteket, szögletes mozdulatokat, statikusságot, meghatározott lépcsőfokokat sem a testem sem a lelkem nem tudta egy ponton túl megfelelően befogadni és integrálni. A nőiségemből fakadó változékonyság, lágyság, ciklikusság sokszor meghasonlott a hatha jóga gyakorlataival és aszketikus jellegével. Éreztem, hogy életem áramlása nem mindig harmonizál a gyakorlatokkal, egyre több változtatást eszközöltem a megszokott napi gyakorlási rutinomban, hiszen nem minden pillanatban volt érvényes, vagy alkalmas a megszokott recept arra, hogy dolgozzam a bennem zajló folyamatokkal. Megfigyeltem, hogy a ciklusom különböző szakaszaiban mást kíván a testem, a lelkem és mentálisan is másra vagyok nyitott, másra vagyok befogadó, de leginkább más-más jellegek támogatják a bennem zajló biológiai és érzelmi hullámzásokat. Olyan mozdulatokat kíván a testem, amelyek egy sima hatha gyakorlásba nem beilleszthetők. 

Megfogalmazódott bennem a kérdés és sokat gondolkodtam rajta, hogy fizikai és energetikai szempontból vajon össze lehet e mosni a férfiak és a nők gyakorlásának módját és eszközeit. Lehetséges e egy nő számára az a fajta gyakorlás, vagy gyakorlási rend, amelyeket a férfiak végeznek és biztos e az, hogy egyazon lépcsőfokok és módszerek alkalmazása érvényes a nőkre is, de legfőképpen szükségesek e számunkra. 

A hatha jóga a statikusságával és jól érzékelhető kereteivel számomra nem adta meg azt a szabadságot, amire a lelkem vágyott. Nem fejezte ki, nem jelenítette meg a nőiségemből fakadó igényeimet. Nem engedte meg olyan módon a lágyságot és az áramlást, ami túlmutat a különböző ászana technikákon és a fizikai kivitelezésen. Egyre inkább erőfeszítést igényeltek a gyakorlásaim, amelyek sokszor kötelező jelleget kezdtek ölteni. Úgy éreztem alá kell rendelnem magam a jóga gyakorlásnak, pedig a helyes fordítva lenne, ha a jóga rendelődne alá éppen aktuális szükségleteimnek. 

Alapvetően, legalábbis a tapasztalataim szerint két típusú jógát különböztetek meg. A statikus, férfias minőségeket képviselő hatha-, vagy akár ashtanga jógát, utóbbi különösen harcos jellegű energiákat mozgatott meg bennem, illetve a áramlás elemeket hordozó, női minőségeket megjelenítő, megengedő, kreatív és változékony flow, amely mára hitvallásommá vált. 

Nyitottságával és megengedésével olyan minőségek megtapasztalását teszi lehetővé, amelyek erősítik a nőiség megélését. Sokkal mélyebben, teljesebb önátadásban tudtam végezni a gyakorlásaimat, amikor játékosan, az intuícióimra figyelve, testem jelzéseinek megfelelően végeztem azokat, s nem minden nap ugyanazt a sorozatot, vagy éppen statikus formát kényszerítettem magamra. Egyúttal láthatóan másképpen hatott a testemre és a női vonalak finomságait inkább kiemelte és tovább fokozta, mint sem tömbösítve, szilárdítva, szikár, kemény, férfias izmokkal fedte volna el. 

Férfiak és nők más és más indíttatásból kezdenek el jógázni. Megfigyeltem, hogy a férfiak inkább az erőfeszítést keresik sokszor, a logikusan felépített sorozatokban érzik jól magukat, izomerővel dolgoznak és, bár természetesen vannak kivételek, de hajlamosabbak a fizikai szinten maradni a gyakorlásaik során. Inkább érteni akarják a jóga hatásait, míg a nők elfogadásra, megengedésre vágynak és sokkal inkább érzik és igénylik a finomabb folyamatokat. Másképpen használják a jóga eszközeit. 

Mikor nők jönnek össze gyakorolni, annak csak látszólagos, felszíni  fodrozódása a testgyakorlatok végzése. Mélyen, belül dolgozunk magunkban, így sokkal többször fordulnak elő érzelmi felszínre törések, megnyílások, blokk oldások, felismerések a jóga ászanák tükrében, mint a férfiak részéről. Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy egy férfivel nem történik semmi mélyen belül egy jógagyakorlás hatására, de az mindenképpen elismerhető, hogy mást keresünk és mást találunk a jógában, hiszen magunk is különbözünk, férfiak és nők egymástól, így más hatásokkal, más fajta megélésekkel találkozunk. 

Egyre inkább hajlok arra, hogy külön válasszam a nők és a férfiak gyakorlását. Természetünknél fogva más igények és lehetőségek merülnek fel bennünk a jóga irányába. Míg egy férfinak szüksége van a különböző technikákra és módszerekre, addig egy nő sok mindent, például a kontemplációs vagy meditációs gyakorlatokban képes ösztönösen megvalósítani. Egy nő rá tud érezni a belemerülés folyamatára, míg a férfi az értelmen keresztül közelíti meg célját. Ebből kifolyólag is más, eltérő útmutatás szükséges a női- és a férfi gyakorlók számára, ahogy más instrukciókat, sugallatokat, iránymutatást kíván meg a női, mint a férfi életvezetés. 

Összegezve az elmúlt 3 év aktív flow gyakorlását úgy érzem, támogatást találtam ebben a fajta gyakorlásban a hajlékonyság - hajlandóság, simulékonyság, önmagam-, vagy mások elfogadásának területén, ahogy a megengedés, könnyedség és lágysághoz kapcsolódó érzéseim és tulajdonságaim is sokat változtak. Megtanított az ösztönökre, az intuícióra figyelni és hagyni vezetni magam általuk. 

Ez persze nem jelenti azt, hogy a statikusság kizárólag férfiaknak, a flow kizárólag nőknek szól. Mindkét minőségnek megvan a létjogosultsága a különböző életszakaszokban, élethelyzetekben, de akár a női ciklus során is. És természetesen nem felejthetjük el, hogy a nőkben is vannak férfi minőségek és aspektusok, ahogyan a férfiakban is jelen vannak női minőségek és aspektusok, amelyek megélésre, kibontakoztatásra várnak. Csupán arról van szó, hogy általánosságban, legalábbis a saját megfigyelésem szerint, az áramlás gyakorlatok jobban idomulnak a nők szükségleteihez és természetéhez. Olyan témákat képes feltárni a gyakorlás során, amely a belső erők, a női erők, képességek és készségek megélését segítik, s kibontakoztatásukat támogatják. Nem beszélve arról, hogy a ciklus különböző szakaszaiban megélt belső állapotok is hangot kapnak és kifejezésre jutnak általa. 

Igaz, mindenki egyedi indíttatásból kezd jógázni. Vannak, akik fizikai, testfejlesztési és egészségmegőrző hatásai miatt látogatják a jógaórákat, mások belső útként tekintenek rá, vannak akik az önismeret, önkifejezés eszközét látják benne, megint mások és bízom abban egyre többen lesznek, aki mindezeket egyszerre keresik ebben az alkalmazkodás és megengedés legmagasabb fokait megvalósító ősi rendszerben, mely történelmét tekintve is sok-sok női jelleget hordoz.  

2013. június 14., péntek

Jóga a menstruáció ideje alatt


Sokszor felmerül kérdésként, hogy a nőknek hogyan kell gyakorolni a menstruáció ideje alatt illetve, hogy miért nem végezhetőek ilyenkor a fordított testhelyzetek. Azt gondolom érdemes erről néhány szót ejteni.
Elsősorban szeretném azt hangsúlyozni, hogy a jógában nincsenek szabályok. Ajánlások vannak, amit mindenki eldöntheti, hogy elfogadja e azokat, vagy sem. A menstruációt mindannyian másképp éljük meg. Vannak, akiknek ilyenkor nem esnek jól az aktív mozgások, vannak, akik pedig különösebb zavaró tünet nélkül élik meg ezt az időszakot és nem érzik azt, hogy változtatni kellene a megszokott napi gyakorlási rutinjukon.

Érdemes megfontolni azonban, hogy a gyakorlásunkat hogyan tudjuk úgy alakítani, hogy közben tekintettel legyünk erre a biológiai és egyben lelki folyamatra. Vannak olyan gyakorlatok, melyek segítik, mások gátolják és vannak olyan gyakorlatok, amelyek kimondottan ártalmasak lehetnek ilyenkor.

Ha a gyarkorlás és a mentruáció vonatkozásában gondolkodunk válasszuk el egymástól a szempontokat, a folyamat fizikai és spirituális vonatkozásait. Egy nő mindenképpen más állapotban van ezeken a napokon. Nem csak a testi tünetek és folyamatok miatt szokták javasolni, hogy ilyenkor ne gyakoroljunk, de legalábbis finomabban vagy másképp, hanem mert egy nő életében ez a befelé fordulás, a spirituális megnyílás és a meditáció ideje. Ilyenkor nagyon sok üzenetet kapunk a testünktől és számtalan finom energetikai és spirituális megélés zajlik, ha van ehhez érzékenységünk és nyitottak vagyunk rá. Használhatjuk ezt az időszakot arra, hogy a test méregtelenítési funkciója mellett a lelki szinten is megtisztuljunk, összegezzük rendezzük az elmúlt ciklust és értékeljük a benne megélt tapasztalatainkat.

Az intenzív gyakorlás ezektől a finom érzékelésektől talán kissé elvonja a figyelmet és a szükségesnél durvább gyakorlás tompíthatja az ilyenkor megélhető tapasztalások lehetőségét.




Annak, aki spirituális úton jár és a fizikai gyakorlás elé helyezi a belső megélések tanításait, annak javasolt ennek fényében inkább a lehetőségeihez mérten minél többet csendben, önmagával tölteni. Pihenni, töltődni, meditálni és együtt lenni, együtt áramlani ezzel a különleges élménnyel.





Aki mégis a gyakorlást választja, annak legalább a fordított testhelyzeteket illik kerülni. Egyrészt azért, mert a fordított testhelyzetben való időzés gátolja a vér szabad kiáramlását és akadályozza a méregtelenítést. Hatására pangás jöhet létre, amely görcsöket, fájdalmakat, kellemetlen tüneteket eredményezhe, a méh érzékennyé válik. A még nagyobb probléma energetikai szinten jelentkezik, mivel a fordított testhelyzetben megváltozik az energia áramlása, így a lefelé áramló energia felfelé kezd áramlani és leállítja a menstruációs folyamatot, ami menstruációs zavart, anomáliát eredményezhet.
A gyakorlás hatásait az idegrendszerben ilyenkor érdemes a félgyertyatartás (viparitakarani mudra) helyett fekvő pillangó (supta badhakohnasana) vagy hanyattfekvésben a láb felfelé nyújtásával (supta dandasana) zárni, hogy a paraszimpatikus tónus (passzív nyugalmi) érvényesüljön a szimpatikus (aktív) idegrednszeri tónus helyett.
 
Van néhány olyan gyakorlat, amely kimondottan áldásos ilyenkor. A különböző előrehajlások, az összehúzódások, mint a yogamudra például, a legtöbb nőnek jól esnek ilyenkor. A Marjari térdelőtámaszos domborítás-homorítás mozdulatai oldják a hasi görcsöket.

Általánosságban, amellett, hogy magam is felhívom a figyelmet ezekre a szempontokra, azt szoktam javasolni a nőknek, hogy figyeljék önmagukat, figyeljék a testüket és belső érzékelésükre, intuícióikra hagyatkozva végezzék a gyakorlást. Mindenképpen érdemes azonban több időt szánni a csendességre, önelemzésre és az belsőnkből érkező üzenetek értelmezésére.

A menstruáció spirituális vonatkozásairól a Holdköszöntő blogban olvashattok hamarosan.

Addig is, íme néhány gyakorlat, amely minden nő számára áldásos, akár kiegészíti ezekkel a gyakorlatokkal a rutinját, akár csak ezeket gyakorolja a menstruációs ciklus napjain:

- marjari, a macska (domborítás, homorítás)
- yogamudra (sarok ülésben előrehajlás)
- adhomukhasvanasana (lefelé néző kutya pozíció)
- uttanasana (állásban előrehajlás)
- kalimudra (terpesz guggolás)
- keresztezett lábú ülésben törzskörzés, domborítás homorítás, előrehajlás
- paschimottanasana (ülésben, zárt lábbal előrehajlás)
- upavistakohnasana (terpeszülésben előrehajlás)
- badhakohnasana (pillangótartás)
- suptabadhakohnasana (fekvő pillangó)
- kandarasana (jógahíd), bár nem minden tradíció javasolja, érdemes kipróbálni és saját érzés szerint eldönteni.

és annak, aki inkább vizuális:

2013. január 19., szombat

Jógini

"Jógini" - így hívjuk azt a nőt, aki a jóga gyakorlásának szenteli életét, s kész feladni önmagát, Önmaga megismeréséért. De így hívjuk azokat a női mestereket és tanítókat, akik a legmélyebb spirituális tudás őrzői és a szent női erőket testesítik meg. Ezt a különböző istennők által képviselt aspektusokban megformálódott sokszínűséget a nők magukban hordozzák, de csak kevesen válnak erejük tudatos használóivá, megélve női teljességüket. 

A szanszkrit irodalomban gyakran találkozunk jóginikkel. A mitológia a fő jóginiket Matrikáknak nevezi, akik Durgával együtt harcoltak a démonok ellen, majd különböző női tanítványi láncolatokat hoztak létre. A jóginik az ő leszármazottaik.

A jógini képes a mitológiában megjelenített isteni erőket önmagában egyesíteni és megélni. Káli őrületét és pusztítását, Durga erejét, mellyel győzedelmeskedik a gonosz erők felett, Lakshmi szépségét, Sarasvati bölcsességét és így tovább.

A Védák számos nagyszerű Rishi-ről (bölcs, látó) beszélnek, akik között számos nő is volt, s Rishika-ként, később jógini-ként említik őket. A tantrikus hagyományban találkozhatunk a legmagasabb szintű jóginikkel, akiket tantrikáknak nevezünk. Elismert misztikusok, akik ismerői a születés és halál körforgásának és misztériumának, az emberi élet és lélek ciklusainak, s akik betekintéssel rendelkeznek ezekbe a folyamatokba,  ismerői és urai a világot mozgató erőknek, s tudásuk révén hatalmukban áll a beavatkozás és befolyás ezek felett. A férfi jógi képes elérni a jóga magasabb állapotait, de ezt leginkább egy olyan női társsal szövetkezve tudja megtenni, aki tükrözi ezt az energiát, s akivel együtt gyakorolva és megélve tudják felébreszteni a legmagasabb szintű energiákat a tantra gyakorlatai által, amik transzcendens hatalommal ruházzák fel őket. A jógini, akár egy istennő adja áldását, hiszen ő maga csatornája és hű követője a világot működtető életerőknek, s ezzel úgy táplálja környezetét, akár egy anya gyermekét. 

Az ősi Shakta szövegek az isteni nőt állítják az imádat középpontjába, s ezt az istennőt tisztelik minden nőben. Ma a jóginik olyan felvilágosult nők, akik egyfajta energiaforrásként táplálják környezetüket, óvva, segítve, vezetve őket a szeretet, béke és bölcsesség útján, átadva tudásukat az utánuk jövőknek.

A nőiség megélésének legmagasabb szintű célja, elérni a jógini minőséget. Ennek útján válik a nő eggyé az istennővel, s így felismeri a világban megnyilvánuló teremtő erejét, s annak mozgatására is képessé válik.. Ez nem külsőségekben, hanem belső folyamatokban nyilvánul meg, mely az extázis útján át halad, elengedve az értelem korlátait az intuitív tudás tartományába lépve.

Ébreszd a Holdad


Manapság nagyon sokszor esik szó a különböző típusú Napüdvözlet gyakorlat sorokról, azonban kevesen tudják, hogy ennek a sorozatnak van egy párja is, amit Holdköszöntésnek neveznek. A Nap és a Hold szimbóluma sokszor megjelenik a jógában. A klasszikus hatha jóga ennek a két energiának a kiegyenlítésére törekszik, s ez már nevében is kifejezésre jut, hiszen a "ha" "nap"-ot, a "tha" pedig "hold"-at jelent. Ez nem csak a férfi és női minőségű energiák kiegyensúlyozását jelenti, hanem azt is, hogy a hatha jóga az aktív és a passzív gyakorlatokat egyaránt tartalmazza. Ez annyiban érdekes, hogy a hatha jógáról általában, mint statikus gyakorlásról beszélünk, ám egy kiegyensúlyozott órán a nyugalom és a dinamika egyaránt fontos szerepet tölt be. Mindkét szekvencia, amiről szó esik a hatha jóga alapszekvenciái közé tartozik, bár manapság már inkább a dinam ikusabb irányzatok bemelegítő soraiként, vagy azok szekvencia vázaiként ismerik el őket. Tulajdonképpen a két sorozat azonban egy párt alkot, ahogy a világot is a férfi és női erők együtt mozgatják, teremtik, alkotják meg.




Míg a Napüdvözlet az aktív, férfias energiákat képviseli, addig a Holdköszöntés a női energiák ébredését segíti elő. Más-más céllal jelennek meg a gyakorlásban, más minőségben, más szándékkal és más időszakba alkalmazzuk őket. Annak ellenére, hogy mindekettőnek mind két nem gyakorlói számára van tanítása, egyes tradíciók úgy tartják, hogy a nők csakis a Holdköszöntés gyakorlatsorát végezhetik, a Napüdvözletet viszont nem, mivel a nő melle nem érintheti a talajt, ahogy az a chaturanga-, vagy asthangasanában megtörténik.

A nyugat rohanó világa mind a férfiaktól, mind a nőktől aktív, erőteljes energiák jelenlétét követeli meg, amely a folyamatos mozgást, tevékenységet,tudatpsságot, tettrekészséget jelent. A Napüdvözlet szimpatikus idegrendszeri tónust eredményez, mely elősegíti és támogatja ezt az állapotot, azonban a túlzott mértékű aktivitás és egyoldalúan hangsúlyos idegrendszeri tónus egy idő után torzulásokat hozhat létre a személyiségben és az egészségi állapotot is kedvezőtlenül befolyásolhatja. A Napüdvözletben használatos légzőgyakorlattal és a bandhák alkalmazásával tovább fokozhajtuk ezt az állapotot és gyakran megfigyelhető, hogy egy nem megfelelően levezetett Napüdvözlet sor, vagy erőteljes, aktív gyakorlás után kevésbé vagyunk képesek a meditáció gyakorlatára.

A Chandra Namaskar, vagyis Holdköszöntés gyakorlatsorban Shodhasi-t a Hold istennőjét tiszteljük, aki a női minőségeket képviseli személyiségünkben, életünkben.  Jó kiegészítője a Surya Namaskar, vagyis Napüdvözlet sornak, hiszen ha mindkét sorozatot gyakoroljuk, kedvező egyensúlyt tapasztalhatunk meg minden szinten. A Hold energia, finomabb, hűvösebb, lágyabb megnyilvánulás. Így a gyakorlatsor a menstruáció ideje alatt kimondottan kedvező a nők számára. Általában este, vagy a délután folyamán gyakoroljuk, amikor már megkezdődik az elme lecsendesítése. Jó felkészítés a nyugodt és pihentető alvásra. Ennek a gyakorlatsornak nyugtató hatása van. Az Ida nadin keresztül fejti ki hatását. Fizikai szinten egészen másképp dolgoztatja a testet, mint  a Napüdvözlet. Amíg a Napüdvözlet erőteljes izomzatot, szálkás, szikár testfelépítés eredményez, addig a Holdköszöntés inkább a hajlékonyságra, a lágy idomok kialakítására és fentartására helyezi a hangsúlyt megőrizve a test nőies jellegét. Ebben a sorozatban kiegyensúlyozott, mély rekeszizom légzést alkalmazunk, mely tovább segíti az idegrendszer paraszimpatikus tónusának érvényesülését.

Ezt a sorozatot jóginik azzal a céllal alkották meg, hogy kiegyensúlyozzák a Napüdvözlet hatásait, fizikai és mentális tekintetben is. Mindemellett azonban szerettek volna tisztelegni a nőiség, a Hold és ciklikussága, változékonyásga előtt, mely mindenre és mindenkire hatással van a bolygón, bár leginkább a nők élik és jelenítik meg energiáit.

A Chandra Namaskar, ahogy a Surya Namaskar megfelelő tudatossággal és tudatállapottal végezve a test imájává válik. Egy olyan imádságga, amely a világot mozgató női energia előtt tiszteleg.
Gyakorlása kimondottan ajánlott Telihold és Újhold idején, de természeetesen bármelyik holdfázissal összekapcsolhatjuk gyakorlásunk. Sadhana-ként végezve, minden pozícióhoz kapcsolunk egy mantrát, mely a Hold energia különböző aspektusait szólítja meg. Mind a Surya-, mind a Chandra namaskar gyakorlatsor nagy jelentőséggel bír a tantrikus hagyományokban.




Olyan ászanák alkotják ezt a gyakorlatsort, amelyek a Hold különböző fázisait szimbolizálják és közülük több is a "Chandrasana"-ák családjába tartoznak. Természetesen ezen felül a Hold energia belső világunkban való megnyilvánulásainak is kifejezői. Hangsúlyosan első és második csakrára ható gyakorlatok ezek, tehát a gyökércsakrával és a szakrális csakrával dolgozik, de kétségkívül, ahogy láthatóan a szívközpontra is, minden más energia központra hatással van. Ezért is van jelentősége benne a folyamatosan megtartott mula-bandhának, amely tovább erősíti az energiaközpontok aktivitását. Az ászanákban megjelenik a fogyó hold, a növekvő hold, a telihold és az újhold szimbóluma is, így felfedezhetjük benne mi minden történik egy holdhónap alatt és annak milyen energetikai vonzata, hatása van, s milyen tudatállapot kialakulását, vagy fenntartását támogatja. A kiterjedő és összhúzódó gyakorlatok az élet pulzáslását, átmeneteit, ciklusait jeleníti meg.

Ha jól és kiegyensúlyozottan szeretnél gyakorolni, egyformán táplálni és mozgatni a benned ható férfi és női energiákat, akkor a nap aktív szakaszában a Napüdvözletet, a csendesebb időszakában pedig a Holdköszöntőt gyakorold. Tapasztald meg az egyensúlyt az aktivitás és a nyugalom, az akarás és az elengedés, a tevékenység és a lazítás megélésében, hogy valóban akkor tud hasznosítani és mozgósítani ezeket, amikor valóban szükség van rá.

2012. június 23., szombat

…mint a Víz…

Az öt elem mindegyike alkotója világunknak, de nem csak a külső térben, a fizikai síkon, a világot és a testet alkotó esszenciákként mutatkoznak meg és hatnak, hanem bennünk, a Lélek építőiként is működnek. Az egész nem lehet teljes sem a tér, sem a levegő, sem a föld, vagy a tűz, akár a víz ereje és tulajdonságai nélkül.

Szokásomat megtartva az elemekkel a gyakorlásomon és a személyiségem mélységeinek felfedezésén keresztül foglalkoztam sokat, amiből meg is született egy program, amit TATTWA FLOW-nak neveztem el. A Vinyasa Flow Yoga nagyon jó teret enged annak, hogy az elemeket megtapasztaljuk magunkban, megérezzük minőségüket, erejüket és azt, hogy milyen módon és milyen helyzetekben melyiket, hogyan tudjuk megidézni magunkban.



Mikor nem rég itt voltak a Himalájai Tradíció mesterei, hogy tovább folytassák tanításunk, Dr. Stoma tett említést a vízről… ittam a szavait, hiszen ez az az elem, amellyel a legszebb és legintenzívebb tapasztalatokat éltem meg, és amelyikkel a leginkább szeretek dolgozni. Nem véletlen, hogy az áramlás gyakorlatok, a vinyasa flow szekvenciák legkifejezőbb jelképe. A víz bölcsessége határtalan.

De mi is az, amit felfedezhetünk benne? Erőt és gyengédséget, alkalmazkodást és kitörést, higgadtságot és fékevesztettséget, megtartást, pusztítást, teremtést és táplálást… az életet…

Csak nézd meg, hogyan viselkedik a víz… megengedően és elfogadóan felveszi a formákat, melyekbe beletöltik. Szabályozzuk, de csak míg ki nem tör medréből, új utat, új irányt teremtve magának. Az útjába gördülő legnagyobb köveket, gátakat és akadályokat, még ha idővel is, átformálja, elmossa. Nincs hely, ahol ne találna utat magának. Megtartó erővel hordozza magán mindazokat, kik közegébe merészkednek, de csak egy pillanat és örökre elsodorja őket. Önzetlenül táplálja az élőlényeket, akik nem is létezhetnének nélküle. A legkisebb csermely is képes nagy folyóvá válni, s az óceánban benne a cseppek kicsinysége.

A víz, akár egy finom nő, aki minden konfrontáció nélkül képes viselni erejét és szabadságát. Aki hűs derűjével felüdít, teremt, alkot, s ami gátat szab szabad szellemének, finoman, de elemi erővel hárítja el.

Mikor a szeretetre gondolunk, az elemek közül leginkább a tűz, ami eszünkbe jut. Lobogva lángoló szerelmet érzünk, s van, hogy elemészt ez az érzelem. Az önzetlen szeretet és tiszta szerelem számomra mégis a víz elem gyengédségében valósul meg, hiszen anélkül, hogy hamuvá égetne, felemésztene, csak hordoz, ringat, átölel, táplál… s az égből áradva a földre mos el mindent, ami az útjában áll…

“Aki a víz tükrébe pillant, először saját képmását látja. Aki elmegy saját magához, az kiteszi magát annak, hogy találkozik önmagával. A tükör nem hízeleg, híven mutatja azt az arcot, amelyet a világnak soha nem mutatunk. (...) Ám a tükör a maszk mögé lát.” C.G.Jung

2012. április 18., szerda

Nők áramlásban

Ha a női archetípusok terén kellene a Vinyasa Flow Yogát meghatározni, leginkább Aphroditével azonosítanám. Ő nem csak a szépség, szerelem és szenvedély istennője. Belőle fakad a művészek kreativitása, az alkotás késztetése, az extatikus öröm,  ő az, aki a változásokat inspirálja, és a legszorosabb kapcsolatban áll az érzéki és érzékszervi élményekkel. Ez mind az, ami magában a “Flow” élményben összegződve megnyilvánul és létrehozza a tökéletes jelenlét állapotát az “itt és most”-ban.



Nőként jelen lenni a létezésben, szerintem csodálatos ajándék. Ha egy nő meg tudja élni és ki tudja teljesíteni nőiségének minden aspektusát, valóban az önmagából táplálkozó, minden külső tényezőtől független, ragyogóan boldog, szabad emberré válhat. Ehhez persze szükséges a nőiség ismerete, de még fontosabb, hogy az intellektuális tudáson túl, képesek legyünk megvalósítani szerepeinket: az anyát, a gyermeket, a szeretőt, a csábítót, a szentet… Ezek mind egy-egy archetípushoz kapcsolhatók, s hogy milyen egy nő személyisége az határozza meg, hogy melyik aspektus érvényesül általában gondolkodásában, viselkedésében, motivációiban, vagy melyik aspektus kerül előtérbe a különböző szituációkban. Persze meghatározó személyisége egyéb részeihez fűződő viszonya is. Meghatározónak számítanak azok az aspektusok is, amelyekkel egy nő nem mer, vagy nem tud azonosságot vállalni. A női személyiség nagyon összetett. Természetéből fakadóan változékony. Egy nő több síkú létezésben van jelen és kár megcsonkítani, elvenni lényegét azzal, hogy beszűkítjük személyisége változásainak mozgásterét.

Azt tapasztalom, hogy a nők, vagy környezetük, leginkább az Aphrodité aspektust hajlamosak elnyomni magukban. Mintha hiba lenne a pillanatnak élni, mintha neveltetésük puritán, erénycsősz hangjai megtiltanák nekik az érzékekből fakadó örömök élvezetét, a nőiségben rejlő erők játékának kiélését. Itt nem csak a szexualitásra, vagy a szexuális szabadságra, vagy szabadosságra gondolok. Sok olyan nővel találkozom, aki az elvárt szerepek börtönébe zárkózva elvesztette szeme fényének ragyogását, a mosolyában megbúvó zabolátlan kacaját, finomságát, lágyságát, női kreativitását, a Shakti erő megnyilvánulását, mert úgy vélik adott élethelyzetükhöz, házasságukhoz, anyaságukhoz, üzleti életben való tevékenységükhöz nem méltó, nem vállalható, vagy nem összeegyeztethető az Aphrodité aspektus kifejeződésével.

Kétségkívül ez a legnőiesebb energia… Sok nő képtelen megélni, vagy legalábbis nem engedi meg magának, mert fél ennek a hatalmas erőnek a felszabadításától, a felette gyakorolt kontroll elvesztésétől. Mikor a Vinyasa Flow-t, az áramlás jógáját gyakoroljuk, kaput nyitunk ennek az archetípusnak. Miért is ne tennénk…

Aphrodité maga a változás. Ereje mindent átformál. Végig halad az általa keltet folyamat azokon a ciklusokon, amely a természethez oly szorosan kapcsolódó nőkben jelen van.

Bármilyen élethelyzetben is vagyunk önmagunk teljességének megélésének minősége táplálja azt. Ha valaki nem teljes, nem boldog a nőiségében, akkor a nőiségben rejlő szerepekben sem tud jól működni, legfeljebb ideig óráig megjátszhatja azokat. Megértés és tapasztalás nélkül azonban ez csak színház.

Jó lenne, ha minden nő megismerné és felfedezné lényének teljességét. A bennünk megnyilvánuló archetípusokat, aspektusokat nem elfojtani kell, hanem felismerni, megtanulni használni azokat, és úgy megidézni őket a szituációkban, hogy kontrollált jelenlétükkel az éppen szükséges erőkkel, képességekkel és tulajdonságokkal ruházzanak fel. Így válik egy nő képessé arra, hogy nőiségét önmaga és az élete kiteljesítésére használja fel, nem visszaélve persze eszközeivel. Ezáltal képessé válik annak az erőnek, ha tetszik Shaktinak a birtoklására, amely rajta túláradva a környezetében, sőt a világban is elindítja a változás folyamatait, így vagy úgy…