Tarkeshwar

Tarkeshwar szent hely. Itt töltöttük az elmúlt néhány napot. Már az ősi iratok is, több ízben tesznek említést róla. A legenda szerint az itt őrzött ikon, egy kőből emelkedett ki, s bölcsek emiatt úgy tartották, isteni jelenlét és erő nyilvánult itt meg. Egy emberi alakot ábrázol, amint felemelt kezekkel áll, s bennük, számomra nem teljesen jól kivehető eszközöket tart. Kezdetben oltárt emeltek a kő elé, majd úgy határoztak templomot emelnek, de mikor kiásták az alapot, a földben hatalmas, tekergő kígyókara bukkantak. (A kígyó több mindent jelképez és testesít meg az ind mitológiában és a vallási hagyományokban. Kapcsolódik Shíva istenséghez, A Kundalíni energiához és a Földet tartó lény is egy kígyó formájában mutatkozik meg.) Mikor megbolygatták őket, az ikon a kőben süllyedni kezdett. Isteni beavatkozásnak, jelnek tekintették, s ekkor felhagytak a templom építésével, s az ikonnak egy szentélyt emeltek. A kő ezután újra emelkedni kezdett, a forma újra jól kivehető alakot öltött. Láthatóan ez egy Shaiva templom, s mivel nincs Shíva Shakti nélkül, ezért egy, a női energiának emelt másik szentély is van mellette, ahol a női princípiumot Durga formájában tisztelik. 

  

A Himalája 34 településéről járnak ide a helyiek, fontosabb rituáléik, szertartásaik, esküvők helyszíneként választják, s rendszerint a reggeli órákban telve van az áldásért és isteni segítségért imádkozó hívekkel.

Az utunk oda majd' 6 órán át tartott a Gangesz parti ashramból. Aki ismeri az indiai közlekedést pontosan tudja, hogy mennyire kimerítő az itteni forgalomban autózni. Ha éppen nincs dugó, akkor a számunkra állandó életveszélyes helyzetek túléléséért való, egyszerre több istenhez való imádkozás meríti ki az embert, mielőtt felismerné, hogy tulajdonképpen bármilyen is a közlekedés, mindig biztonságban vagyunk, de ez egy külön történet lesz majd... A hegyi utak és szerpentinek szintén próbára teszik az embert, szóval jó volt megérkezni végre.

Végtelen tér ölelte körül a hegyet, ahol Tarkeshwar elhelyezkedik. A látvánnyal, amit az egymásból egymásba áramló hegyek és völgyek határtalansága, s a távolban magasodó hófödte hegycsúcsok nyújtanak, lehetetlen volt betelni. A teremtés erői, a föld, a tér, a levegő és a tűz kétségtelenül itt honol, s jelenlétük áthatja a tájat.

Swami Ritavan már itt várt bennünket. Nagyon örültem, hogy ezt a pár napot a társaságában tölthetem. Már a jelenléte is csendet, békét, szeretetet ébreszt bennem. Az indiai idő alatt fontos helyre került a szívemben...

A Tarkeshwarban töltött időt meditációval, sétákkal, beszélgetésekkel töltöttük, és a helyiek által főzött mennyei étkek mindezt csodásan ízesítették. Azt hiszem ez egy olyan hely, ahová bármikor szívesen visszatérnék... Ha valaki a világtól való csendes elvonultságra válik, aligha találhat jobb helyett ennél. Gyönyörű táj, fényesség, s a fák között újra és újra megszólalnak a kis templom harangjai, amikből olyan sok van, hogy a szentélyek felé és a tőlük visszavezető utat végig szegélyezik. A szertartás pap, aki itt élt azt mesélte, hogy a harangokat azok az emberek helyezték el itt felajánlásképpen, akiknek a templomban végzett imádságaik beteljesülést hoztak. 

 

Az első napon egy Ganéshának ajánlott szertartáson, az utolsó napon pedig egy védikus tűzszertartáson vettünk részt, ami csaknem két órán át tartott. Nagy élmény volt számomra és mélyen megérintett.

Összességében csodásan éreztem magam. A kérdés, hogy milyen lemondani mindenről, ami a civilizációt jellemzi, áramról, meleg vízről, luxusról, nos... válaszra lelt. Könnyen... bár kétségtelen, hogy könnyebb és kényelmesebb velük az élet, de jó megtapasztalni, hogy nem elengedhetetlenek. Bár nem volt valami modern az ágyunk, és pille paplan sem volt, mindig édes volt az álmunk, mikor itt aludtunk, bár ez lehet azért is volt, mert az első éjjel olyan kiváltságos helyzetbe kerültünk, hogy a 30 évig itt meditáló bölcs szobájában tölthettük az éjszakát. 

 

Szóval, sok minden kialakul bennünk... kötődések, elvárások, kondíciók, amik képesek megkötni bennünket, csak azért mert azt gondoljuk, akkor ha ezek nem teljesülnek, vagy nincsenek jelen bármit is veszélyeztet a létezésünkben, vagy bármit is veszélyeztet, ami az élet megélését, vagy a "minőségi" életet jelenti. Téves képzet. Minden elengedhető. És higgyétek el, nagyon jó elengedni azokat a dolgokat, amikről azt gondoljuk elengedhetetlenek. Az ilyen helyzetek erre nagyon is alkalmasak. Az életet másvalami tölti meg tartalommal, nem a külső körülmények, vagy feltételek. Inkább a bennünk létrejövő jelenlét és megengedés, elengedés és a pillanatban elmerülő szemlélődés adja meg az értékét. A kényelemet nem az ágy puhasága adja, a luxust nem a meleg víz, a megértés és felismerés nem az áram által kelt világosságban válik nyilvánvalóvá. Persze, lényegesen megkönnyítik, de... Mennyi mindentől fosztjuk meg magunkat, csak azért mert rabjai vagyunk a magunknak állított csapdáknak, pedig az élet a fénytől, a széltől, a harang hangjától, a madár röptétől és az elme csendjétől, és a létezés áradó erőinek felismerésétől édes...