Ez az utazás valóban olyan "visszatérés a gyökerekhez" érzés, ami meghat és el is gondolkodtat. Tegnap óta az jár a fejemben, mennyire eltávolodtunk mi nyugaton a jóga valódi céljától és törekvéseitől. Ha visszaidézem az otthoni eseményeket, önjelölt rendszer alapítók, aki elfogadása bevallom mindig nagy kihívás számomra... jóga versenyek, ászana parádék, magamutogató vásári akrobatikusok parádéznak a tekervényes pozíciókban, mintha ez bármennyire is minősítené tudásuk nagyságát, vagy kifejezné a jóga komplex rendszerét és bölcsességét. Táncosok és balettosok tetszelegnek a jóga testhelyzeteiben, mintha elméjük felett szerezett uralom eredménye lenne, holott csak korán kezdték a ritmikus gimnasztikát. Folytonos ki mit tud, nagy szavakkal, de vajon mi van mögötte... Igen, miközben írom nekem is eszembe jut, hogy: nem kellene, minősíteni, és, hogy nincs alapom megítélni senki útját, de felülemelkedve ezen a mindig jól működő takarón, lássuk be van azért ebben igazság. Persze, nyugat... külsőség.... business. Azonban legyen ez mindenki saját választása, tette, minek beérik így vagy úgy a gyümölcse. Persze nem mindenki keresi a jóga magasabb céljait, van akinek elég, ha nem fáj a dereka, vagy formásabb a combja, csak olyan furcsa, hogy valaki előtt ott a lehetőség az élete megváltoztatására, a szenvedés felszámolására és nem él vele...
Igyekszem magamba nézni, s azt vizsgálni, hogy én helyesen cselekszem e, helyesen adom e tovább a tudást? Magam is a jóga egy modern formáját kezdtem el képviselni. Saját tapasztalatom szerint döntöttem így, mert úgy érzetem, hogy a pillnatban való jelenlét könnyebben megvalósul benne számomra, mint a hosszan kitartott, statikus gyakorlatokban, s hamarabb válik meditációvá, mert a gondolatok nem tudnak megkapaszkodni benne. Annak ellenére, igyekeztem a jóga szellemiségét, a gyakorlás irányelveit beleszőni az órákba. Vajon képesek voltak e közvetíteni a jóga teljességét? Erről csak tanítványaim gondolatai, szavai és tettei árulkodhatnak.
Eredendően a jóga nem a testgyakorlatokról szól, az csak a legdurvább szint, amivel dolgozunk annak érdekében, hogy az elmét felkészítsük az ülésre, megfegyelmezzük, s az elme fegyelme által képesek legyünk az összpontosításra a meditációs úton, mely a samádhihoz vezet. A samádhi megélése megasabb szintre emeli a hétköznapi élet megélésének módját, ha hétköznapi oldalról közelítjük meg legalábbis.
A nyolc anga, a jama és a nijama elvek, az ászanák, légzőgyakorlatok, relaxáció, mind-mind a meditációt készíti elő, s önmagában is mindegyik meditáció. Bár az ászanák hivatottak a testet egészségesen tartani, nem az izmokról szól, nem a jó alakról... kicsit úgy érzem, nyugaton túlzottan ledegradáljuk, a maga nemében persze hasznos és jó gyógytornává, és testformálássá, vagy épp edzéssé, amik teljesen ütköznek a jóga eredeti törekvésével.
Miközben ezeken gondolkodtam, eszembe jutott az is, hogy milyen alapvető különbségek vannak a keleti és a nyugati emberek között. Az az isten szeretet, világszemlélet, és a legsanyarúbb körülmények között élők szemében, járásában, mozdulataiban megbúvó méltóság, biztosan hiányzik a nyugatból. Az istenszeretetet felváltotta az önzés, az élet iránti tiszteletet a hódítás vágya, a méltóságot a gőgösség, a szolgálatot az üzlet. Valahogy úgy formálódtunk. És ez ott van a nyugati jógában is. Innen üresnek látszik. Újra kell értékelnem a tanításom, a jógám, és annak jelentőségét, hogy a jóga tanítását vállaltam és nem tornáztatást, nem teljesítménykényszerre sarkalló erőfitogtatást. Bonyolult és összetett kérdések ezek, melyek hosszú gondolat füzéreket gördítenek maguk után...
Swami Véda azt mondja mindig: "mindegy mibe csomagoljátok a jógát, csak adjátok tovább a tudást." De vajon mettől, meddig jóga a jóga?
Sokan a külső hőmérséklettől teszik függővé, az izzadás fokától, testgyakorlatok kivitelezésének mértékétől. Kezdünk elveszni a "neked milyen márkájú a jógaszőnyeged, és a jóga táskád, nadrágod, kulacsod" kérdésköreiben. De mi célja ennek? Mosoly csalogató, naív és gyermeki, pont olyan, mint a nyugati ember.
Tegnap este abban a megtiszteltetésben volt részünk, hogy Swamijivel meditálhattunk. A körülbelül egy órás ülés úgy telt el, akár egy pillanat. Teljes mozdulatlanság, csend, béke és szeretet. Jelenlét, feloldódás... Mindig különleges élmény Vele meditálni. Nincsenek szavak, melyekkel kifejezhetném a tapasztalatot. Elsöpört mindent, ami megmaradt könnyek által tisztult.
Vacsora után egy pandit a jóga saddhana 5 pilléréről beszélt. Nagyon jól összeszedett, logikusan felépített, mélységeket hordozó tanítás volt, bár a végére kicsit követhetetlenné gyorsult, hiszen egy órába próbált elmondani valamit, amire talán négy is kevés lett volna, mégis a legjobbkor hallottam, amit hallottam, még ha zömmel olyan dolgok is hangoztak el, amikről már korábban beszéltek nekem. Jó volt feleleveníteni és hozzátenni az új fogalmakat, megfogalmazásokat, nézőpontokat.
Az ott hallottak tovább fokozták bennem azokat a gondolatokat, amelyeket az előbb leírtam. Persze még érlelődik és formálódik bennem mindez. Jó érzés, mikor valami elindít egy más irány felé és csak hagyod, hogy új helyszínekre vezessen a szívben. Ezekkel a gondolatokkal indulok a reggeli meditációra... talán a csend megadja a válaszokat.
Igyekszem magamba nézni, s azt vizsgálni, hogy én helyesen cselekszem e, helyesen adom e tovább a tudást? Magam is a jóga egy modern formáját kezdtem el képviselni. Saját tapasztalatom szerint döntöttem így, mert úgy érzetem, hogy a pillnatban való jelenlét könnyebben megvalósul benne számomra, mint a hosszan kitartott, statikus gyakorlatokban, s hamarabb válik meditációvá, mert a gondolatok nem tudnak megkapaszkodni benne. Annak ellenére, igyekeztem a jóga szellemiségét, a gyakorlás irányelveit beleszőni az órákba. Vajon képesek voltak e közvetíteni a jóga teljességét? Erről csak tanítványaim gondolatai, szavai és tettei árulkodhatnak.
Eredendően a jóga nem a testgyakorlatokról szól, az csak a legdurvább szint, amivel dolgozunk annak érdekében, hogy az elmét felkészítsük az ülésre, megfegyelmezzük, s az elme fegyelme által képesek legyünk az összpontosításra a meditációs úton, mely a samádhihoz vezet. A samádhi megélése megasabb szintre emeli a hétköznapi élet megélésének módját, ha hétköznapi oldalról közelítjük meg legalábbis.
A nyolc anga, a jama és a nijama elvek, az ászanák, légzőgyakorlatok, relaxáció, mind-mind a meditációt készíti elő, s önmagában is mindegyik meditáció. Bár az ászanák hivatottak a testet egészségesen tartani, nem az izmokról szól, nem a jó alakról... kicsit úgy érzem, nyugaton túlzottan ledegradáljuk, a maga nemében persze hasznos és jó gyógytornává, és testformálássá, vagy épp edzéssé, amik teljesen ütköznek a jóga eredeti törekvésével.
Miközben ezeken gondolkodtam, eszembe jutott az is, hogy milyen alapvető különbségek vannak a keleti és a nyugati emberek között. Az az isten szeretet, világszemlélet, és a legsanyarúbb körülmények között élők szemében, járásában, mozdulataiban megbúvó méltóság, biztosan hiányzik a nyugatból. Az istenszeretetet felváltotta az önzés, az élet iránti tiszteletet a hódítás vágya, a méltóságot a gőgösség, a szolgálatot az üzlet. Valahogy úgy formálódtunk. És ez ott van a nyugati jógában is. Innen üresnek látszik. Újra kell értékelnem a tanításom, a jógám, és annak jelentőségét, hogy a jóga tanítását vállaltam és nem tornáztatást, nem teljesítménykényszerre sarkalló erőfitogtatást. Bonyolult és összetett kérdések ezek, melyek hosszú gondolat füzéreket gördítenek maguk után...
Swami Véda azt mondja mindig: "mindegy mibe csomagoljátok a jógát, csak adjátok tovább a tudást." De vajon mettől, meddig jóga a jóga?
Sokan a külső hőmérséklettől teszik függővé, az izzadás fokától, testgyakorlatok kivitelezésének mértékétől. Kezdünk elveszni a "neked milyen márkájú a jógaszőnyeged, és a jóga táskád, nadrágod, kulacsod" kérdésköreiben. De mi célja ennek? Mosoly csalogató, naív és gyermeki, pont olyan, mint a nyugati ember.
Tegnap este abban a megtiszteltetésben volt részünk, hogy Swamijivel meditálhattunk. A körülbelül egy órás ülés úgy telt el, akár egy pillanat. Teljes mozdulatlanság, csend, béke és szeretet. Jelenlét, feloldódás... Mindig különleges élmény Vele meditálni. Nincsenek szavak, melyekkel kifejezhetném a tapasztalatot. Elsöpört mindent, ami megmaradt könnyek által tisztult.
Vacsora után egy pandit a jóga saddhana 5 pilléréről beszélt. Nagyon jól összeszedett, logikusan felépített, mélységeket hordozó tanítás volt, bár a végére kicsit követhetetlenné gyorsult, hiszen egy órába próbált elmondani valamit, amire talán négy is kevés lett volna, mégis a legjobbkor hallottam, amit hallottam, még ha zömmel olyan dolgok is hangoztak el, amikről már korábban beszéltek nekem. Jó volt feleleveníteni és hozzátenni az új fogalmakat, megfogalmazásokat, nézőpontokat.
Az ott hallottak tovább fokozták bennem azokat a gondolatokat, amelyeket az előbb leírtam. Persze még érlelődik és formálódik bennem mindez. Jó érzés, mikor valami elindít egy más irány felé és csak hagyod, hogy új helyszínekre vezessen a szívben. Ezekkel a gondolatokkal indulok a reggeli meditációra... talán a csend megadja a válaszokat.
A bejegyzéseidben sokat foglalkozol (és gondolom, most különösen eleven lehet az élmény) a nyugati és keleti ember összehasonlításával.
VálaszTörlésDe lehet-e e nyugati és keleti emberről beszélni?
Lehet-e filozófiát "átlagolni"? Hogy te X százalékban követed a nyugati értékeket, te Y-ban a keletieket?
Ráadásul magának a nyugati filozófiának (épp úgy, mint az indnek) számtalan ága van. Hányan élnek itthon például az egzisztencializmus felelősségteljes szabadságában? Biztos van, aki, de könnyen lehet, hogy nem így hívja. Vagy ott az ismeretelmélet. A tudományfilozófia. Attól, mert a kultúrában gondolkodnak erről, nem feltétlenül lesz jelen mindenki hétköznapjaiban.
Létezik-e önzőség? Nem szeretem ezt a szót. Azt hiszem, végsősoron mindannyian magunkat (a magunk érzéseit, eszméit, értékeit, céljait) követjük - néhányunknak ez az "együttet", a "közösent" jelenti, és azáltal érzik magukat jól a bőrükben, hogy gondoskodhatnak másokról. Az altruizmus, mint az egyéni érdekek erőszakos érvényesítése, ugyanúgy fajunk történetének terméke.
Es azért is érdekes, hogy ezt írod (és hogy kicsit provokatív is legyek), mert egy jógastúdiót üzemeltetni épp úgy business - ha innen nézed, ez megmásítja-e vajon a tanítást?
Kedves Katinka!
TörlésAzt gondolom igen, lehet különbséget tenni nyugati és keleti ember között, hiszen nem kevés eltérés van, amit lehetetlen nem észrevenni. Ehhez egyébként még csak nem is szükséges keletre utazni. A kulturális, világszemléleti, lételméleti kérdésekre adott válaszok kultúránként nagyon is eltérőek.
A jóga és biznisz felvetésedre válaszolva:
Erről mi is sokat beszélgetünk, mert egy szép gondolat, csak szeretetből tanítani, de nyugaton ez sajnos kivitelezhetetlen. Míg ezzel szemben keleten a tanítóknak kiemelt helyük van a társadalomban, és megbecsült szerepük. Azért is volt lehetséges, hogy idejük nagy részét a meditációs tapasztalataik elmélyítésével töltsék, mert nem kellett a létfenntartásért dolgozniuk.
Sajnos ezt mi nem tudjuk megtenni és magából a kultúrából fakad, hogy még ez a nemes dolog is üzlettel kényszerül keveredni. Megjegyzem a nyugati ember, mivel az értékítélete a pénz által befolyásolt, abban az esetben, ha ingyen kapna tanítást, sajnos, nem is értékelné annyira, mintha a maga módján a számára legfontosabb eszközt mutatja be áldozatként érte. Ebben az esetben a pénzt.
Mi nem csak tanítunk, hanem létrehoztunk egy intézményt, aminek a fenntartásáért felelősséggel tartozunk. Az ilyen intézmények fenntartását még itt Indiában is bizony a tanítványok befizetései és a pártfogók adományai teszik lehetővé.
Sziasztok!
VálaszTörlésEgyetértek Regivel. Indiában sem ingyen van a tanítás, csak ott másképpen "fizetnek" érte. Sokkal inkább szívből jövően. Mi egy olyan közegben élünk most, ahol a pénz kikerülhetetlen. "Ár érték arány" milyen sokszor használjuk ezt a kifejezést, és milyen sokat elmond a gondolkodásunkról. Jó ez? Szerintem nem. Van más alternatíva? Itt és most nincsen. A nyugati ember ebben tud egyelőre csak gondolkodni.
A magam részéről örömmel fizetek azért, ha valaki segít az utamon haladni, fejlődni és motivál abban, hogy közelebb kerülhessek a legbelsőbb énemhez. Hála és köszönet ezért Regiéknek (is).
India pedig egyszerűen csodálatos. Magával ragad, elvarázsol, vonz. Ha valaki ezt már megtapasztalta, mindig is a vonzásában marad. Jó oda kimenni időnként... majd visszatérni. Mert hiszem, hogy nem véletlenül születtünk ide, élünk Európában, Magyarországon. A mi feladataink itt vannak. India és az ottani szellemiség ehhez adhat erőt, hátteret, de a megoldások és az utunk ide köt minket.
Anita