Napüdvözlet

Az első összefüggő szekvencia, amivel akár hatha-, akár ashtanga vagy vinyasa flow yoga gyakorlásába kezd az ember megismerkedik, az a Napüdvözlet, szanszkrit nevén Surya Namaskar gyakorlatsora. Már nevében is tele van szimbólumokkal. A "Surya" "Nap"-ot jelent, a "Namaskar" pedig "üdvözlés"-t. - Az ind filozófia és a jóga világnézetében a külső és a belső világ között nincs különbség, hiszen a körülöttünk lévő káprázat, csupán az elme játékaként jön létre és nem valóságos. Érzékszerveink által többszörösen közvetett módon tapasztaljuk, mely tapasztalatot nagyban befolyásolnak eddigi megéléseink, benyomásaink és emlékeink. Lehetséges hát kijelenteni, hogy a világ valóságos? - Ebből kiindulva egyértelmű, hogy mikor a Nap köszöntéséről van szó, nem kizárólag az égen járó égitestről beszélünk, hanem a bennünk lévő tudatosság fényéről, melynek csupán külső szimbóluma a Nap, mint megnyilvánulás. A Napnak persze számos metaforája van: energia, erő, egészség, tudatosság. Mozgása az élet szimbóluma. Nélküle nem lehetséges a létezés, ezért nem meglepő, hogy a régi korok emberei Istenként tisztelték, hiszen minden tekintetben függtek tőle. A Nap, mely nem mulasztott létezése óta egy alkalmat sem átutazni az égen, nem csak közvetetten táplálta az embereket, és energiája megnyilvánult mindenben, ami körülvette őket, de a változás megtapasztalásához, és az ennek megértéséből származó tudás lehetőségeihez is segítette az embereket...

Számomra szerelem volt első próbálkozásra jó pár évvel ezelőtt. Akkoriban első sorban az ragadott meg benne, hogy viszonylag könnyen elsajátítható sorozat, amely testre és elmére gyakorolt jótékony hatását hamar megtapasztalja a gyakorló. Mivel még a médiában és a filmgyártásban dolgoztam viszonylag kevés szabad időm volt, azt pedig vezetett órákon töltöttem leginkább, szóval, mint önálló gyakorlás, kielégítő volt az igényeimnek, hogy beillesszem a napomba. Sokan panaszkodnak arra, hogy nincs elég idejük a család, gyerek és munka mellett és így is kevés az a kicsi éjszakai pihenő... nem, hogy még gyakorolni... Emlékszem, akkoriban 5-kor keltem, hogy 7-ig gyakoroljak, persze nem csak ászanát, hanem pranayamát és meditációt is. Kezdetben arra számítottam, hogy a kevesebb alvás és a nagyobb fizikai megterhelés kimerít majd, de épp az ellenkezőjét éltem meg. Kevesebb alvással és több jóga gyakorlással nagyobb lendülettel és energiával tevékenykedtem egész nap, mint mikor többet aludtam, de kevesebbet, vagy egyáltalán nem jógáztam. Elég hamar napi rutinná vált...
A Napüdvözlet nem csak jól átmozgatja a testet, de erőssé, mobilissá és hajlékonnyá is teszi, persze ezek a fizikai szinten megnyilvánuló hatások, melyekkel egy időben rengeteg élettani és mentális változás jön létre lényünkben. Íme egy gyorsan összeszedetett, ám a teljességet nélkülöző felsorolás, mi mindenre is jó ez a gyakorlatsor:

Fizikai szinten kifejtett pozitív élettani hatások:

- erősíti az izmokat
- nyújtja az izmokat
- mobilizálja az ízületeket
- javítja az emésztés folyamatát
- elősegíti a nyirok keringését
- segíti és javítja a keringést
- harmonizálja az idegrendszert
- tökéletes állapotban tartja a gerincet

Mentális szinten kifejtett pozitív hatások:

- rendszeres gyakorlása összeszedetté tesz
- lecsendesíti az elmét
- tisztítja a tudatot
- emeli a tudatosságot
- fókuszálja a figyelmet
- harmonizálja a légzést

Érzelmi hatásai:

- békét hoz
- szeretetet ébreszt
- magasabb szintre emeli az érzelmeket
- befogadóvá tesz

A kezdeti rácsodálkozások után komolyan kezdett érdekelni a Napüdvözlet gyakorlata és kutatásba kezdtem e téren. Rengeteg irodalmat és tanítást találtam és kaptam, amit felhasználtam gyakorlásomban, miközben egyre inkább beértek tapasztalataim. Kezdtem megérteni, hogy mikor végig követem ezt a mozdulatsort, sokkal több történik, mint hogy a különböző szintű hatások végbemennek és kiteljesednek bennem. Minden mozdulata egy egy fohász, alázatos leborulás, vagy épp felemelkedés. Miután már nem okozott fizikai megterhelést és nem kellett nagyon koncentrálnom, hogy mi után mi következik és a sorozatot alkotó ászanákat is alaposan megismertem, képes voltam azokat pontosan és helyesen kivitelezni, szinte automatikussá vált végzése, akár a mála forgatása a mantra gyakorlat közben. Olyan imádsággá magasztosult bennem, melyre már nem csak testemnek volt szüksége. A gyakorlás közben az elmém teljesen lecsendesedett és nem tudott máshol létezni csak a jelen pillanatban. A meditációt már nem csak az ülésekben tapasztaltam, hanem megéltem az aktív mozgás közben, ahonnan könnyebb beemelni a mindennapi tevékenységek sorába.

Eredetét tekintve a Napüdvözlet irodalmában vannak eltérő vélemények. Vannak, akik azt állítják, hogy egy modern keletű gyakorlat, amely az indiai birkózás alapozója volt, mások úgy beszélnek róla, mint egy védikus sorozat, mely már a Rg-, és Jadzsur Védában is említésre került, mint egy 12 lépésből álló, akkor még statikus gyakorlatsor, melyet speciális légzőgyakorlatokkal, csakra meditációs technikákkal kötöttek össze. A Mahabháratát olvasva is találunk utalást a gyakorlatra. Visvamitra tanítja Rámának, hogy erőre tegyen szert általa, mikor a csatamezőn Ravanával, a démonkirállyal kell megküzdenie.

Magát a gyakorlatsort tekintve is számtalan érdekességre bukkantam. A gyakorlatok energetikai hatásai, a sorrend miértje, s persze a hozzá tartozó mantrák tudománya, fizikai és mentális szinteken használható terápiás jelentőségük és lehetőségeik.  Ebben a sorozatban ugyanis minden egyesül. A test edzése és rekreációja, mozgás és légzés szinkronja, a teljes tudatosság és elmekontroll megvalósulása,  megjelenik a dristhi, amely jóval túlmutat a fizikai szem fókuszpontjainak meghatározásán. Kialakul benne a ujjayi légzés tökéletes gyakorlata, s ezáltal annak jótékony hatásai is kiteljesednek, létrejönnek a bandhák, vagyis az energia zárak, s megnyilvánul az imádság, mely tökéletes és elválaszthatatlan egységet alkot a gyakorló és Isten között.

A Napüdvözlet sorát alkotó gyakorlatoknak és minden vele összefüggésben lévő dolognak jelentősége van. A 108 körnek, amit kis gyakorlással 35-40 perc alatt kényelmesen lehet teljesíteni. Annak, hogy mikor végezzük, hol és milyen körülmények között. Melyik ászanát, vagy a 108-ból melyik kört Isten melyik aspektusának ajánljuk fel... Persze a rituálékon kívül sok tapasztalatot és tanítást hordoz. Ha jógát gyakorolsz, észreveheted, hogy a különböző testhelyzetek a létezés különböző lépcsőfokaihoz kapcsolódnak. Tárgyak, növények, állatok, hősök és istenek formáit öltjük magunkra bennük. Ezek persze a tudat vagy tudatosság különböző szintjeit is megjelenítik, melyen a fejlődés különböző szakaszaiban végi megyünk. A Napüdvözlet gyakorlatában, az előbbiek mellett felfedezhetők a gyermeki fejlődés különböző fázisai is , melyeken a magzati-, csecsemő, kisgyermek, felnőtt korokon át keresztülhaladunk.

Rengeteg tanítást nyer a Napüdvözlet végzése által az, aki éber, nyitott, hajlandó alázattal és figyelemmel , rendszeresen és kitartóan, értéssel végezni. Hiszek benne, hogy ennek a sorozatnak a gyakorlása, ha minden tökéletesen egyesül benne, még a legmagasabbra áhítozó törekvőt is képes célhoz juttatni. 

Még nincs vége ennek az utazásnak. Bár már elkezdtem egy könyvben összefoglalni, amit eddig találtam, folytatom a kutatást. Hiszek abban, hogy ez a gyakorlatsor azok számára is képes elhozni a változást, akik nem akarnak jóga órákra járni, és különböző nyakatekert akrobatikus mutatványokkal elkápráztatni másokat, hanem arra törekednek, hogy saját életük és azon keresztül mások létének teljességét emeljék magasabb szintre. Azok számára is elhozza a biztos tapasztalás lehetőségét, akik nem kívánnak élni a filozófia és a spirituális tanok bölcseleteivel, csupán nyitottak arra, hogy a test tanításán keresztül nyerjenek tapasztalatot arról, ami túl van a testen, de számukra láthatatlan. Mostanra rendszeressé váltak a Napüdvözlet workshopok és hosszabb-, rövidebb tanfolyamok, melyeken mindezeket a tudásokat és tapasztalatokat megosztom mindazokkal, akiket érdekel a Napüdvözlet csodálatos tanítása.

Minden nap gyakorlom. Olyan mozgó meditációvá vált számomra, melyben a létezés tökéletességét és teljességét élhetem meg. Hacsak tehetem nem mulasztom el az ébredést a Nappal. A benne tett erőfeszítésem energiája az én áldozatom, mellyel újra és újra hálát adok és köszönetet mondok azért, hogy itt lehetek...

OM Suryaya Namaha

"Gyakorolni, gyakorolni, gyakorolni....a többi jön magától"

Sokan mikor elkezdenek jógát gyakorolni, valami konkrét eredmény eléréséért teszik. A leggyakoribb ilyen cél a testi problémák leküzdése, a mentális feszültségek, a stressz oldása. Persze vannak azok a jóga gyakorlók, bár kevesebben, akik a személyiségük fejlesztése, vagy szellemi útjuk következő lépését keresik a jógában. Egyszóval, mindannyian fejlődni szeretnénk, más-más célok és remények által sarkalva.

A különböző irányultságú szándékok kis idő múlva azonban akadályokat képeznek. Ez több okból következik be. Egyszer azért, mert nem mutatkoznak meg elég hamar a várt hatások és egyre nehezebb a rendszeres és kitartó gyakorlások közben a szükséges erőfeszítések oltárán újra és újra áldozni, máskor azért, mert kirajzolódnak a cél elérése előtt tornyosuló problémák, melyeknek mélyben húzódó szövevényes gyökerei sok-sok munkát kívánnak testi - lelki szinten.

Megfigyeltem, hogy amikor megjelenik a probléma mögött húzódó valódi ok és az ember megláthatná, hogy mi az, amit meg kellene változtatni, meg kellene haladni, vagy át kellene írni magában, abban a pillanatban megjelennek a különböző kifogások, hogy miért is nem tud mégsem tovább dolgozni magával.  A család, a gyerek, az idő, a pénz, a munkaidő, mind nyomós indokként jelenik meg, ami mögé el lehet bújni. Mindezek persze nem valódi érvek, de mivel az "én", amivel komolyan meg kell dolgozni a jóga útján, amint úgy érzi, hogy elveszti az irányítást, máris elkezd a tudatban különböző indokokat teremteni, melyek olyan tényezők formájában törnek felszínre, melyek minél távolabb akarják tartani a gyakorlót a gyakorlástól.

Kevesen vannak azok, akik valóban könnyedén és örömmel tudják megélni a változásokat. A legtöbben a biztos rosszhoz jobban kötődnek, mint amennyire képesek azért tenni, hogy a dolgok megváltozzanak körülöttük.

Akadályokat azonban nem csak mentális gátak jelentenek. Fizikai oldalon is találkozhatunk ilyenekkel, melyeket nagyrészt a túlzott akarás, a belőle fakadó erőltetés és a mögötte húzódó akaratosság jelent. Aki minél hamarabb akarja a testét erőssé, rugalmassá, hajlékonnyá tenni, és nem adja meg ennek az idejét, előbb utóbb sérüléseket fog okozni magának, melyek hónapokra is visszavethetik a fejlődést, hiszen a gyógyulás ideje alatt azzal a területtel, aminek határait nem tartották tiszteletben nehezebben, vagy egyáltalán nem lehet dolgozni.

Eddig megtett rövid utamon, gyakorlásaim közben azt tapasztaltam, hogy ha a gyakorlás különböző érdekekhez kapcsolódik, nem visz valami gyorsan eredményre. A karma törvénye jól megmutatkozik a gyakorlásban abból a szempontból is, hogy lemondva a tettek gyümölcséről, csak magáért a gyakorlásért gyakorolni, egész más tudatállapotot hoz létre, melyben a szándék nélkül, mégis könnyebben meghaladhatók a határok és könnyebben lebonthatók a különböző korlátoltságok.
A gyakorlók között sokan gyors eredményt, gyors fejlődést szeretnének, amit egy pontosan meghatározott recept alapján könnyen meg lehet valósítani. Egyetlen ilyen recept van, a folyamatos gyakorlás. 

Megnéztem a minap egy interjút Patthabi Jois-sal, aki általam sokra értékelt és nagyra tartott Mester, kinek bölcsességét és tanítását szívesen olvasom, hallgatom. Azt kérdezte Tőle egy tanítványa, hogy:  mi a jóga, mi a metódus?

A válasz így hangzott:
"A jóga: yogas -chitta -vritti -nirodha" - Patanjali Jóga szútrájának egyik legismertebb sora, amely azt jelenti: A jóga a tudat perdületeinek féken tartása, vagyis a jóga, elme kontroll.

Tudatunk folyton barangol és különböző tereket és időket jár be, miközben mi magunk elmulasztjuk a pillanatot, hiszen elveszünk a múltban és a jövőben anélkül, hogy itt és most léteznénk. Ez azt eredményezi többek között, hogy az elme ural bennünket és nem mi uraljuk az elmét. Patthabi Jois és sok más előttünk járó bölcs is kifejtette már ennek veszélyét és helytelenségét.

A jóga gyakorlásának fizikai és spirituális aspektusa egymástól elválaszthatatlan. Mindkét szinten egyformán és egyszerre kell dolgozni. Hogy ne váljon erőszakossá a gyakorlás, ahhoz először mentálisan kell elengedni a szándékot és az akaratot. Akkor a gyakorló türelmessé és megengedővé válik testével szemben, mindamellett, hogy ez nem egy komfortzónában való lötyögést jelent. Sok vita van azzal kapcsolatban, hogy hol kezdődik az a bizonyos varázslat. Van, aki azt mondta, jóval a komfortzónán túl. Magamon azt tapasztaltam, hogy a határig eljutni, nem kíván túl nagy erőfeszítést, a határon dolgozni, már munkás, és a határt egy kicsit meghaladni már nem a közérzeti gyakorlás , hanem a komoly és elszánt jóga útja. Mindig meg kell haladni egy kicsit határainkat valóban ahhoz, hogy a fejlődés folyamatos legyen, ám ezzel nagyon óvatosan kell bánni, rendkívül tudatosan és nagy figyelemmel, legfőképp tisztelettel testünk és elménk iránt.

Csak az önzetlen, érdek nélküli és legfőképpen kitartó gyakorlás vezethet eredményre és fejlődésre testi-lelki szinten egyaránt. A magáért a gyakorlás öröméért végzett gyakorlás élménye összehasonlíthatatlan azzal a gimnasztikázással, melytől a derékfájás megszűnését reméljük. Mikor jógázunk, a testen keresztül az elmével dolgozunk. Nagyon látszólagos, csak külsőség az ászanák formai kivitelezése. Felszínes az, mikor valaki azt fogja fel az egészből, hogy különböző formákat vesznek fel az emberek a jógaórán és ebben kimerül minden. Benne maradni egy nehéz kényelmetlen pozícióban, az az elme érdeme. Számos kellemetlenséggel nézünk szembe egy egy ilyen pozícióban. Fájdalmas és kényelmetlen a testnek, miközben ezen megpróbálunk uralkodni számos érzés merül fel, indulat, düh, elfojtott érzelmek, melyek az adott területre leginkább jellemzőek. Az elme előbb feladná a különböző testhelyzeteket mint a test, bár sokszor arra hivatkoznak az órán, hogy már nem bírta ez vagy az a testükben, de ez csak egy újabb elme trükk. Ebből is látszik, hogy látszólag a testtel dolgozunk, de valójában az elmére hatunk gyakorlás közben.

Még egy nagyon fontos gondolat volt számomra ebben a video felvételben.
"Gyakorolj, gyakorolj, gyakorolj, a többi automatikusan jönni fog." Már már közhely, hogy a jóga útján tett egyetlen lépés sem vész kárba. De valóban így van. Aki kitartó a gyakorlásban, elszánt és szembenéz minden valójában csak próbatételekként viselkedő, de akadályoknak tűnő felmerülő nehézségekkel, biztos eredményt fog elérni.
Aki pedig folyton csak sajnálja magát, kifogásokat gyárt, és azzal van elfoglalva, hogy már pedig mennyi mindent megtett és még mindig nem kapott a jógától semmit, az csak azért tapasztalhatja ezt mert  valójában még egy percet sem jógázott talán...

Patthabi Jois így fogalmaz: "A gyakorlás az egyetlen metódus. Teóriák a gyakorlásra nincsenek."

A fizikai szinten zajló jóga gyakorlás össze kell, hogy érjen a belső folyamatokkal és az elmével való munka gyakorlatával. A test és légzőgyakorlatokkal párhuzamosan és azokban egyaránt meg kell valósítani a jama és nijama elveket, és bejárt úttá kell tenni a meditáció gyakorlatából a meditációba vezető ösvényt. Majd mindezeknek egyszerre, egy időben kell megjelenni és folyamatosan kell jelen lenni. Ez lesz végül a jóga beteljesülése.

Egyetlen út van csak tehát, az pedig a kitartó, rendszeres gyakorlás. Nem egy óra, nem egy hét, vagy év, sem tíz vagy húsz év. Annak nincs értelme, csak annak, ha egész életed a gyakorlásnak szenteled. A jógaszőnyegeden... és túl azon...

Az útra lépés...

7 évvel ezelőtt választottam a jóga útját. Igazán fontos döntés volt az életemben. Az utam előtte kanyargós ösvényeken, sötétben, mélységekben vezetett és egyszer választáshoz értem. "Élet vagy Halál?" Ez a bizonyos választás persze nem volt szándékos. Egyszerűen rákényszerített az Élet. Teljesen tipikus és nagyon jól érthető tanítást kaptam. Autóbaleset, szilánkos combcsont törés, szétszaggatott izmok, a csípőm a bordám alatt kötött ki és megrepedt a gerincem is. "Micsoda szerencsétlenség!" - sokan ezt mondták mikor megtörtént, de valahogy az első pillanattól kezdve tudtam, hogy ez az esemény mentett meg és egy új esély áldása volt. Kicsi korom óta fontos része volt az életemnek a lelkiség, a filozófia, de aztán túl sok minden ért, és a környezetemből is eléggé kilógtam ahhoz, hogy rosszul érezzem magam a sajátos világlátásom, mások szemében öntörvényűségem miatt, és ezért mindent elkövettem, hogy elnyomjam magamban azokat a dolgokat, melyek arra figyelmeztetnek: nem jó úton járok. Megéltem a függőségek minden formáját, az akaratgyengeséget, értéktelenség, kívülállósság érzését, a kiszolgáltatottságot. Ha az ember nem éli meg azt aki valójában, hanem a különböző elvárásoknak akar megfelelni, állandó megfelelés és teljesítmény kényszerrel él, elnyomja belső igényeit és irányultságait, lelki sérüléseit nem tudja feloldani, sosem lesz a helyén, nem lesz kiegyensúlyozott és boldog sem, saját lelkét gyilkolja minden nap, újra és újra mígnem teljesen kiég.Valamiért azonban mégis úgy van, hogy perifériára kell kényszerülni ahhoz, hogy az ember a középpont felé induljon, legalábbis sok esetben ezt látom. Ha nincs ami kibillent a jó, vagy rossz megszokottságból, az ember sosem kezd keresni, sosem kezd gondolkodni azon, ki vagyok, miért vagyok, és egyáltalán mi ez az egész körülöttem?

Mikor megtörtént a baleset nagyon érdekes érzés kerített hatalmába, addigi életem legtisztább pillanata volt. Nem mehetek arra tovább amerre eddig. (az autóbaleset ezt szimbolizálta számomra), rossz lépéseket tettem, rossz utakon és mivel magamtól nem tértem volna le, megkaptam a lábtörést, hogy ne tudjak tovább menni. A jobb láb a külvilágban tett lépéseket szimbolizálja, ha az eltörik, elég egyértelmű a figyelmeztetés, hogy belső utakra ideje lépni, amit az épen maradt bal láb szimbolizál. A csípő... befogadás, megengedés, bizalom, ezek egyértelműen törölt szavak voltak bennem a balesetig. És a gerinc sérülés, mint a világ megroppant tengelyének szimbóluma... sötét világom idejének végét jelentette. Persze mindez nem volt ilyen tisztán látható számomra ott, abban a pillanatban. De az elmém nagyon érdekesen reagált. A legmélyebb nyugalmat tapasztaltam meg, amit valaha éreztem. "Nincs gond, élek... túléltem..." Tudtam, hogy a testem sérült, de teljesen tudatában voltam az épségemnek, ami nem kötődött a testemhez, mintha valami bennem, a mély nyugalomban megmutatkozott volna, felfedve, hogy nem a test vagyok.

Aztán persze mikor mozgatni kezdtek és a tűzoltók vágtak ki az autóból a fájdalom oly mértékben nőtt nagyra, hogy elvesztettem az eszméletem. De valami éber maradt bennem. Halottam, ahogy valakik, vagy valamik azon vitáznak maradjak, vagy menjek... és nem sok esélyt adtak, sőt menthetetlennek neveztek. Én közben csak lassan zuhantam valahol lefelé... Ott abban az állapotban éreztem a legerősebben, hogy élni akarok, megkapaszkodni valamiben, de nem tudtam mondani, nem jött hang, nem volt erő... eltűnt ez a kép, ahogy az álom szokott... és egyszer csak felébredtem. Mégis élhetek....

Már ott a kórházban tudtam, hogy mindent megfogok tenni, hogy felépüljek, és másképp fogok élni. Eljött az idő, hogy azokat a dolgokat, amikkel középiskolás korom óta örömmel foglalkoztam, csak hagytam magam eltéríteni, nem csak, hogy felelevenítsem, de gyakorlatban is megvalósítsam.Persze gyorsan próbára lett téve az elszántságom, mikor az első műtét után mikor már nem kellett újra és újra elaltatni, jött az orvos és közölte, hogy valószínűleg ortopéd cipőt kell viselnem, mert az egyik lábam úgy 13 cm-rel rövidebb lesz, mint a másik és nehéz lesz korrigálni a medence és annak következtében az egész vázrendszer torzulását, szóval sajnos nem leszek a régi. Azt hiszem egy 22 éves lánynak ennél nem nagyon sok rosszabb hír van. Az elő a zsibbadtság volt, amit éreztem, de aztán gyorsan követte a: hát ez velem biztos nem történhet meg, ami a valóság elutasítása volt, hanem a legerősebb hit ébredése önmagamban. Tudtam, hogy megfogom csinálni, mert bármire képes vagyok.

Innentől, ha ébren voltam gyógytornáztam, segítővel, egyedül, mikor hogy volt rá alkalom. Nem mindig volt könnyű, volt, hogy elkeseredtem feladtam, de nem hagytam és újrakezdtem, aztán dühös voltam, majd elfogadtam, volt hogy eredményes voltam, aztán visszaestem. Lépésről lépésre kellett megtanulnom újra működtetni, mozgatni az izmokat, fokozatosan tudtam újra lábra állni, terhelni, lépni... sok könnyel járt és sok felismeréssel és tanulással. Ettől a balesettől kaptam a legtöbb, legtömörebb és legintenzívebb képzést, úgy gondolom.

Gyakorlatilag orvosi csodát produkáltam, mikor a 3 hónap után már csak egy bottal mentem be a kontrollra. És nem sokkal rá visszamentem dolgozni és leforgattam a kis játékfilmet, mert akkoriban még filmesként dolgoztam, ez kb. 12-14 óra talpon létet jelentett naponta. 5 hónap múlva már bot nélkül jártam, bár ez nem volt valami szép látvány, mert elég furán állt a medencém, ennek következtében a vállaim és persze a mindig vizes térdem folyton fájt. Folytattam a tornát, amíg egyszer csak nem jött egy álom, ami megmutatta a következő lépést. 

Már nagyon motoszkált bennem, hogy ideje a jógát gyakorlatban is megismerni. De még sokáig nem éreztem késznek a testem erre. A második műtétem után azonban egy éjjel azzal a jóga stúdióval álmodtam, ami mellett gyakran elmentem. Álmomban bementem oda és mikor beléptem hatalmas fényesség fogadott, és a megérkezés érzése, az otthon vagyok, itt kell lennem érzése.  Nem gondolkodtam rajta sokat, mentem és megtaláltam a Mesterem, aki bevezetett a jóga világába, ami teljesen átformálta az életem, magával ragadott és felemelt, új utakat nyitott. Csillapíthatatlan tudásvágy ébredt bennem, mindent tudni akartam, nagyon sokat gyakoroltam, aminek következtében mára már csak egy emlék a baleset. Bár figyelnem kell a testemre, ami jó, mert egyébként is fontos a jógában a testtudatosság, de nagyon avatott szem kell, hogy meglássa, valami nem stimmel. Tanultam, tanultam, tanultam és aztán a Mesterem akarata szerint tanítani kezdtem és most ez az életem. 

Szerencsés vagyok. Valami Felsőbb Erő nem hagyott veszni. Nagyon boldog vagyok. Tiszta, kiegyensúlyozott, boldog életet élek. Még nem vagyok az utam végén, de ameddig kell el fogok jutni, mert tudom, hogy ami rajtam múlik, azt meg tudom valósítani, a legnagyszerűbb eszközt kaptam hozzá, a jógát.

Azért indult ez a blog, hogy bizonyosságot adjon arról, hogy a jóga elmélete és gyakorlata a hétköznapi életben megvalósítható. Saját gyakorlásaim tapasztalatán át, fejlődésem, megéléseim lépcsőfokain keresztül vezetve a törekvő gyakorlókat, szeretném bemutatni, hogyan válhat a jóga minden napi rutinná és a nap 24 órájában végzett szádhanává. 

Hogy itt lehetek és ezt megtehetem, köszönöm az előttem járó Bölcseknek, a Guru kegyelmének, Mesteremnek és Szerelmemnek, azoknak, akik időt szántak rám és tanítottak, és persze a Belső Tűznek, ami nem szűnt meg egyszer sem lobogni bennem.

Om Namah Shívaya