Az instrukciók művészete

Az egyik dolog, amit legalább annyira szépnek, mint fontosnak tartok a jóga oktatásában, az az instrukciók művészete. Olyan eszköz a jógaoktató kezében, mint a szobrász véső, csiszoló szerszámai, mellyel a legfinomabb formákat is ki tudja munkálni a sziklatömbből. Éppen ezért a tanítás során nagy hangsúlyt fektetek arra, hogy a "kezeim közül" kikerülő tanítványok tisztában legyenek ennek szerepével és jelentőségével miközben már maguk is órákat tartanak. A gyakorlók jógában való tapasztalat szerzése szempontjából és persze egészségügyi szempontból is meghatározó, hogy pontos megbízható instrukciókat és általuk olyan üzeneteket kapjanak az óra folyamán, amely nem vezeti félre őket és nem veszélyezteti testi épségüket sem. 

Alap szinten jógát oktatni nem más, mint egyfajta testtudatra nevelés. De hogyan lehet úgy testtudatosságra nevelni másokat, miközben helytelen fogalmakkal, téves megnevezésekkel, kivitelezhetetlen- vagy éppen veszélyes utasításokkal vezetjük őket a gyakorlásban? Hogyan lehetne anélkül instrukciót adni, hogy az oktató nem fogalmazza meg újra és újra önmaga számára a gyakorlása során megélt tapasztalatait. Amíg ez nem történik meg és az oktató nem találja meg saját kifejezésmódjait, nem tudja tovább adni saját tapasztalatait, addig csupán üres sablonok szerint próbálja formába rendezni a testeket. 

Egy oktató, aki ilyen instrukciókat ad ki: "emel a fej", "nyújt a kar", bizonyára nem művésze az instruálásnak, vagyis már a fizikai szinten elakad abban, hogy a célba vezesse a jóga gyakorlóját. De ez a téves utasítás, legalább nem veszélyes, bár szétrombolja a jóga egyik legfontosabb üzenetét, hogy az elme uralja a testet, hiszen folyamatosan más üzenetet közvetít. A helytelenül megadott instrukciók megakadályozzák, hogy létrejöjjenek a testben azok az energetikai erővonalak, melyek szükségesek az ászana lényegének kiteljesítéséhez. 

Így a gyakorlásból csupán egy lebutított gimnasztika óra lesz. 

Szoktuk mondani, hogy az ászanák olyanok, mint egy-egy kombinált zárrendszer. Ha nem állítjuk pontosan olyan pozícióba, ami nyitja a zárat, nem fog kinyílni a kapu, s hosszú távon valós tapasztalat nélkül marad a gyakorló, s pusztán fizikai gyakorlatozást végez.

Egy oktatónak a jól kimunkált és művészien kidolgozott instrukciós rendszerével olyan eszköztár van a kezében, amely nem csak formailag befolyásolja a gyakorlatok kivitelezését. Lehetőséget ad arra, hogy áramlásban, vagy éppen statikusságban tartsa a testet, s egyszerre több dimenzióban mozgassa a figyelmet. A jóga lényege nem a test-, hanem az elme edzésében rejlik, s ez aligha valósulhat meg anélkül, hogy szavakban tudja irányítani a gyakorlókban különböző szinteken zajló folyamatokat.

A "csapd hátra a fejed", "kezek a cicinél", "feszítsd meg a popsidat", "lépj előre a hátsó lábaddal"

bizonyára nem tartoznak a kifinomult instrukciók közé és nem fogják még a legalapvetőbb szinten, a test szintjén sem emelni a tudatosságot. Ezek hétköznapi szavak, melyek olykor közönségessé válnak egy-egy csoportos gyakorlás során.

Fontos, hogy jógaoktatóként, testtudatra nevelő és a tudatosságot emelő jógatanárként legyen bennünk igényesség a tekintetben, hogyan készítjük fel a jógázókat a test instruálásán keresztül a finomabb érzetek és tapasztalatok befogadására.  

De milyen is a jó instrukció?

Pontos. Valóban azt közvetíti, ami történik a testben, úgy ahogy történik. Biztonságos keretek között tartja a mozgást és nem veszélyezteti a testi épséget. Jól megválasztott hangnemben, helyes megszólítással, kellemes hangon közvetített iránymutatás.

...és apropó hang... a hang rezgései által hangulatot teremtünk, teret hozunk létre. Attól még, hogy "elnyávogjuk" a jógaórát, attól még nem lesz áramlóbb, sem finomabb, sem jobb. A hang másképp szólal meg, mint a hétköznapi beszédben, de ennek főleg a relaxációban van szerepe. Kedvességgel, értő figyelemmel, gyengéd, de megtartó erővel telik meg. El affektálása, vagy az orgazmus közeli hangon történő óravezetés szintén nem emeli, csak debilizálja az órát, s nem tölti be rendeltetését. 

Alapvetően a jógaóra nem a tanár közszereplése. Ő az akinek a legláthatatlanabbnak kell bizonyos tekintetben maradnia. Senkit nem érdekel egy belső utazáson, hogy a jógatanárnak arcára görcsölődött e a fittness mosoly az óra elejétől a végéig. Ez nem fontos. Az a fontos, hogy a tanár egy magabiztos, megbízható, stabil híd legyen, melyen a jógagyakorlók a hétköznapi tudatállapotból önmaguk felé behunyt szemmel is biztonságérzettel útra kelhessenek.