A spirituális élet lényege, hogy mindig minden helyzetben tudatában legyünk annak az alap kijelentésnek, hogy a világ belőlünk fakad, tehát mindennek ami kívül történik rajtunk, annak okát belül kell keresnünk. A spiritualitás számomra ebben nyilvánul meg, és abban a törekvésben, ami a folyamatos önkutatás, önfejlesztés és önmagunk tanulása által egyre magasabb szintre emeli az ember szellemét, feltételezve, hogy helyes úton jár. Ez által válik az egész élet olyan folyamatos lelki gyakorlattá, melynek esszenciája az emberi kapcsolatok minőségétől, az életvezetésen és konfliktuskezelésen át, minden területét megízesíti az életnek.
A fejlődés útján haladva mindig a középút felé törekszünk és erre terelnek a tanítások is, ám anélkül, hogy a szélsőségeket megtapasztalnánk, igen nehéz meghatározni azt, hogy mikor is vagyunk azon a bizonyos “arany úton”. A szélsőségek megélése azonban sok esetben szükséges, hiszen a két szélsőség megtapasztalásából származó tudás az, ami kifejleszti az emberben a megkülönböztetés képességét, valamint megmutatja a választás és döntés lehetőségét.
A szellemi fejlődés különböző lépcsőfokai szakaszokra bontják az életet. A különböző életszakaszok jó meghatározói annak, hogy a spirituális fejlődés melyik lépcsőjére érkeztünk. A védikus hagyományokban megjelölt ashrama-k, vagyis életszakaszok jól szimbolizálják a fejlődés különböző lépcsőfokait, melyeken a személyiségnek végig kell haladni. Meg van az ideje a tanulásnak, meg van az ideje a szolgálatnak, családalapításnak, a világtól való elvonulásnak és a teljes lemondásnak. Ennek ellenére több szempontból is ütközik némi akadályba meghatározni, még egy adott életszakaszon belül is, hogy a spirituális létra melyik fokán állunk éppen, egyáltalán milyen szintről indultunk, és nehézséget jelent a meghatározásban az is, az egymást követő fokok sem egyértelműen, a logika szabályai szerint követik egymást sokszor. Az azért tudható, hogy a személyiségnek milyen állapotokon kell végig haladni, mielőtt eléri a teljes egyensúlyt.
A jóga egy egocentrikus szemléletet képvisel. Ez semmiképpen sem összekeverendő a egoizmussal, amely egyáltalán nem követendő viselkedésmód. Az egocentrikusság annak felismerését jelenti, hogy minden belőlünk fakad. Hogyan lehetséges ez? Általában nincs két ember, akik egyformán tapasztalnák a világot. Mindannyian szocializálódtunk valahogyan, rendelkezünk olyan szűrőkkel, kondicionáltságokkal, emlékekkel, benyomásokkal, amelyek meghatározzák a világról és a benne élőkről, a velük való történésekről alkotott képünket. Ez sok esetben egészen eltérő mások tapasztalatához képest, ezért lehetséges, hogy annyi szemléletmód és nézőpont színesíti a világot. Az, hogy miként ítéljük meg a körülöttünk zajló folyamatokat, nagyban függ attól, hogy milyen szűrőkkel rendelkezünk. Gyakran találkozom olyan emberekkel, akik derűsek, nyitottak, tevékenyek, kreativitásukat képesek megélni, s ők szemmel láthatóan sokkal boldogabbak és bár általában nekik is vannak nehézségeik, mégis képesek pozitívan állni a dolgokhoz, s így könnyebben is viselik terheiket. Jól látszik ez a különbség, mikor valaki olyannal találkozom, akinek mindig akad valami, amiről éppen panaszkodhat, ha a munkája vagy a magánélete nem enged ennek teret, akkor biztos fáj valamije, vagy éppen megbántotta valaki a környezetében. Az ilyen emberek a világot eredendően rossz helynek élik meg, mindig gyanakodnak másokra, pedig sajnos mindaz, amit a környezetbe vetítenek, saját belső világuk megnyilvánulása.
Azok az emberek, akik gyakran keverednek konfliktusba, olyan feldolgozatlan belső tartalmakat hordoznak, amelyek hasonló, vagy egy téma körül forgó nehézségeket, problémákat generálnak, újra és újra ugyanabba a szituációba sodrodnak és nem találják a kiutat ebből.
Hiába próbálunk meg elmenekülni bizonyos helyzetekből, amíg nem oldjuk meg azokat újra és újra szembekerülünk velük. Bár sokszor egy helyzettel való szembenézés félelmetesnek látszik, tanácsosabb megállni, és megfordulni, szembenézni azzal, ami mögöttünk lohol. A menekülés az, ami nem enged teret a változásnak, márpedig, ha mi magunk nem változunk, nem műveljük elménk kertjét a világ sem változik napsütötte hellyé. Minden féle benyomás, ami ér bennünket, hosszú időre képes gúzsba kötni, ha nem vagyunk elég tudatosak afelől, hogy egy helyzetben megélt rossz tapasztalat, egy személyben való csalódás nem jelent törvényszerűségeket.
A kudarcok megélése kiemelten fontos szerepet kap a lelki életből fakadó világi tapasztalatok megélésében. Vannak emberek, aki megpróbálnak valamit, de nem járnak sikerrel, ez lehet egy párkapcsolat, üzleti vállalkozás, egy álom megvalósítása. Ez minden önbizalmukat lelombozza, akaratukat meggyengíti, hitüket megtöri, és többet nem merik magukat kihívás elé állítani, pedig lehetséges, hogy éppen rosszkor, rossz helyen próbálkoztak, vagy éppen nem saját tényleges vágyaik megvalósítására összpontosítottak, hanem egy elvárt, felvett szerepet törekedtek teljesíteni. Ha bármikor elbukunk az életben az nem probléma, rengeteget lehet belőle tanulni. A probléma az, ha valaki nem tud felállni és csak nyalogatja sebeit, miközben az élete lassan rászűkül és a csalódás megkeseredettségében negatív érzelmek kezdik el mozgatni, mint például az irigység, vagy állandó felsőbbrendűségre törekvés. Általában az ilyen emberek hangoztatják a világ igazságtalanságát, a versenyek csalárdságát, ami önmaguk megcsalásából, és a kudarc mögött húzódó valóság felismerésének elutasításából ered.
Nagyon fontos, hogy belső tartalmainkat jól megismerjük, hogy ezáltal képesek legyünk felismerni a világban mindazt, ami nem ellenünk hanem értünk van. Minden nehézségben új lehetőségek rejlenek, minden végben új kezdetek, és minden konfliktusban a nézőpont megváltoztatásának lehetősége. Amikor a nehéz helyzetbe kerül az ember, akár párkapcsolatban, akár munkahelyen, vagy bármilyen területen fontos, hogy a sértődés és felháborodás helyett elgondolkodjon önmagán. Miért vált ki belőlem ilyen és ilyen érzéseket, érzelmeket ez a személy? Mikor, milyen helyzetben éreztem magam így utoljára? Mi az, amit nem tudok feloldani ebben a helyzetben? Helyesen fejezem e ki magam, helyén valóak e a reakcióim…. És még számos kérdéssel segíthetjük magunkat abban, hogy meglássuk konfliktusaink gyökerét. Így kigyomlálva kertünket, lassan megszűnnek a külső és belső konfliktusok és, ha belül rend van, akkor a külvilág is másképp tűnik fel. Ez nem jelenti azt, hogy eltűnnek a nehézségek, de biztos, hogy tiszta lélekkel és derűs elmével még a komoly gondokat is könnyebb megoldani, mint sötét szemlélettel, félelemmel és elkeseredéssel.
Ha szeretnéd, hogy a világban megjelenjen, amit szeretnél megtapasztalni, kezdd el gyakorolni először Te önmagad és mások felé, és egy idő után meglátod tetteid gyümölcse visszatér hozzád. Persze ez nem azt jelenti, hogy önös érdek vezessen és előre megfontolt szándékból adj másoknak és aztán várd, hogy na mikor kapod vissza… Célszerű a világ felé támasztott elvárásokat elengedni, és a “nekem ez jár” érzését feladni, és kicsit áthelyezni a súlypontokat. Önmagadra koncentrálj, ne mások megítélésére és minősítéséra, hiszen az, hogy milyennek látsz másokat, s velük milyen helyzeteket kreálsz nem róluk, hanem önmagadról szól…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése