Az alperes nevében

Nyomon követtem a mai napon a hozzászólásokat, amelyek a blog bejegyzésem kapcsán érkeztek a Rebel Yoga és a személyes üzenő falamra. Igazából a negatív kritikák kötötték le jobban a figyelmem és igyekeztem azokat mérlegelni.

A hozzászólók nagy része nem a bejegyzés szakmaiságát, vagy tartalmát kérdőjelezte meg, hanem a hangvételben talált kivetni valót. Jogosan. Belátom, hogy a megfogalmazás nem volt helyén való, igen tisztában vagyok vele, hogy a kommunikációmon lehet még bőven csiszolni. Fejlődésem útján úgy látszik az igazság bajnoka korszakomat élem, gondolom el fog múlni, de ez most így néz ki kívülről…  DE… azért az alperes személyében néhány dolgot szeretnék hozzáfűzni, ha már ilyen precedens lett ebből a dologból.

1. Gauranga úgy írja a felvezetőt: “Még ha nem is értek mindenkivel mindenben egyet, ami természetes, én hiszek benne, hogy minden oktatót a jó szándék vezérel, és a tudása legjavát adja.”  - Én nem hiszek ebben. Szerintem néha nem elég a jó szándék és az önbizalom, főleg, ha mások életminőségéről és egészségéről van szó. Egy sérves, vagy más problémával küzdő személy esetében a jó szándékom nagyon kevés, ha a tudatlanságom veszélyezteti az épségét. És itt élnék egy klasszikussal: “A pokolba vezető út is…” – ismeri mindenki.

Visszább lépve egyet. Első körben az volt számomra ami feltűnt, hogy bár nem írtam nevet, rögtön mindenki rá ismert. Egyfelől ez önmagáért beszél, másrészt sajnos megerősíti a kommunikációs problémát, mert alapvetően egy általánosságban észlelhető új jelenségről terveztem írni, de hogy ne hátráljak ki a felelősség alól, valóban Gauranga idézeteit használtam, ám sajnos másoktól is hallottam hasonlókat, de a kiváltó valóban ő volt, mint az utolsó csepp. Idézhettem volna még mondatokat máshonnan, de nem tettem.

A történet ki lett élezve Gauranga vs. Regősvölgyi Regire, de ez a fentiek mellett azért sem állja meg a helyét, mert Gaurangának szemmel látható és elvitathatatlan érdemei vannak, de amit leírtam azzal továbbra is egyetértek és vállalom, mert a probléma fenn áll, ha nem hirtelen indulatból 5 perc alatt csípőből tüzeltem volna, biztos másképp fogalmazom meg.

Kicsit hiányoltam a szakmai hozzászólásokat, amelyek tartalmilag indítanak vitát, a melegben végzett gyakorlás, közérzeti- és terápiás jóga tekintetében, erőszak és ahimsa vonatkozásában, vagy hogy a különböző irányzatoknak meddig terjednek a kompetenciái, határai. Ez most elmaradt és személyeskedés kontra személyeskedés éleződött ki, halkan megjegyzem ezzel mások is az általam elkövetett hibába estek.

Bár volt egy ilyen sejtésem, hogy el fog veszni a lényeg a felszín alatt…

Mivel volt, aki az ahimsa megsértését látta megvalósulni általam, még lenne egy gondolatom. Számomra az ahimsa nem azt jelenti, hogy a valami ködös, álszent mosollyal az arcunkon mindenre bólogatunk és mindent megadóan elfogadunk. Az is hozzá tartozik, hogy az ártó dolgokkal szemben hangot emelünk. Fejlettségem jelenlegi fokán, még a negatív dolgok láttán megvalósított közöny állapotát még nem sikerült elérnem, ezt is belátom, de dolgozom rajta.  Ha valaki olvasta a Hello inside-on kezdődött duci jógás bloggolásunkat Gaurangával, talán jobban megérti, hogy az alábbi cikkben miről beszélek, ezt a témát nem kezdeném elölről.

Akit érdekel ezeken a linkeken megtalálja:

(az itt leírtak és kommunikáltak nagyban hozzájárultak a nem megfogott indulataimhoz, ezzel együtt kerek a történetünk)

hello inside cikk

jóga XXL – Regi blogja

halhatatlanok.html – Gauranga blogja

Köszönöm mindenkinek, aki rávilágított a hibámra, igyekszem dolgozni rajta, de a véleményemet, gondolataimat, ellenérzéseimet a továbbiakban sem szeretném véka alá rejteni, ha akad ilyen, de megpróbálom más formában tenni, de a képmutató finomkodástól mentes leszek. Vállalom a véleményem, minden következményével együtt, szemben azokkal akik bár egyetértettek velem menet közben eltűntek, sőt külön kértek, hogy a véleményüket mégse hangoztassam, ami még egy ilyen betyár számára, mint én is nyilvánvaló volt anélkül is, hogy megkérnek rá. Azt, hogy a vélemény nyilvánításommal más mit kezd, az már az ő története (is). Akinek nem inge, miért veszi magára? Kicsit ez amolyan vihar a biliben, nem? Az élet nagy dolgai nem ezek…

Annak azonban örülök, hogy Gaurangával, akihez egyébként minden kritikámmal együtt magam is jártam gyakorolni és nagyon élveztem (épp ezért nem az ő személyét támadtam, csak a kijelentései váltottak ki némi vitatható indulatot, és jó, jó… a módszereivel nem mindig értek egyet) és ez szintén őt emeli, hogy a konfliktus ellenére, még mindig az ismerősei között tudom magam, sőt azt is ő tette lehetővé, hogy a Rebel csoportba felvett, hogy tudjak kommentelni az ügy folyományai kapcsán. Pedig sokkal-sokkal kevesebbért is törölt már egy egész rendszert alapító jógatanár Fb ismerősei közül, amivel azóta is mosolyt csal az arcomra…. ezúton is üdvözlöm Németh Gergőt!

Következő témám az új irányzatok és alapítóik lesznek, tartsatok velem, remélem addigra is már csiszoltabb lesz a kommunikációm!

Kedves Gauranga! Megkövetlek és elnézést kérek, ha a kommunikációs módom sértő volt számomra. Valóban nem értek egyet veled sok dologban, de az érdemeid nem vitatom, ahogy más beszélgetésünkből, konzultációnkból számodra is kiderülhetett. De azért, lásd be, hogy nem volt mindenben igazad az elmúlt párbeszédek folyamán. Máskor igyekszem másképp fogalmazni. A legjobbakat kívánom Neked, szeretettel!

Csodás estét mindenkinek és eredményes gyakorlást!

Namaste, Regősvölgyi Regina, a jóga betyár 

Egy határon túl…

Nagyon sokat gondolkodtam azon, hogy megírjam e ezt a cikket. A dilemmát az okozta, hogy nehéz volt eldöntenem, mikor maradok hű a jóga tanításaihoz? Ha csendben, elfogadóan, csak nézem és ámulok, hamis tanítások hamis hirdetőinek megnyilvánulásán, valamiféle közömbös elfogadást és megengedést tanúsítva, csak elfordítom a fejem? Vagy akkor, ha engedek annak a felelősség érzetnek, amit a tudásom, tapasztalatom diktál, s amit oktatói diplomám átvételekor a mesterem ruházott rám, s annak az elvnek, hogy minden lépésem a jóga útján, saját fejlődésemmel egy időben másokért is való.

Aztán eszembe jutott egy mondás, ami még ha kicsit eltúlzottan is, de erre a problémára ad egyfajta választ: “Ahhoz, hogy a gonosz győzzön, a jóknak elég épp csak nem tenni semmit.”

Esetünkben fordíthatnánk úgy, hogy ahhoz, hogy hamis és ártó tanítások terjedjenek, elég a képzettebb jógatanároknak, terapeutáknak épp csak hallgatni és nem szólni semmit.

Azt hiszem az elfogadás és megengedés dacára ma eljutottam egy olyan pontra, hogy úgy éreztem “megállj”-t kellene mondani, mert a jóga gyakorlásnak van egy újfajta hulláma, ami igazából már csak formára hasonlít a jógára, de valójában nagyon messze van attól. Erőszakos emberek felfuvalkodott egóval építik meg a jóga MC Donald’s-ait, amelyek legalább olyan népszerűek, mint egy gyorsétterem, de mindannyian ismerjük azok ételeinek minőségét és hosszú távú hatását a gyors jóllakottság után.

Lehet mondani, hogy elfogult vagyok. A jógának köszönhetem, hogy újra járok, megmenekültem egy 13 cm-s ortopédcipőnek a viselésétől és egy bordakosár alatt landolt csípőficam ellenére nem, hogy fájdalommentesen élek, de a testem a gyakorlás hatására lehetővé tette, hogy sok-sok évig dolgozva magamon, ma magam is jógát tanítsak. Ha valaki lát, meg sem mondja, hogy valaha bármilyen problémám is lett volna, legalábbis nagyon “white szeműnek” kell lenni hozzá, hogy kiszúrja a visszamaradt elmozdulásokat. Szóval mondhatom azt, hogy valóban sokat köszönhetek a jógának. Ezért is háborít fel, mikor valaki, de még ha valaki lenne… maga is jógatanár… képes “rizsázás”-nak nevezni azt az állítást, amit a legtöbb jógaoktató és terapeuta ígér a gyakorlóknak: “hogy a jóga megszüntetheti a testi és a mentális problémákat.” – gyakorlatilag mindenkit kétségbe vonva, aki az embereknek gyógyulást és a szenvedéstől való megszabadulást ígéri, csak mert ő maga képtelen erre akár maga, akár mások tekintetében.

Persze egy jóízűt nevethettem is volna ezen a kijelentésen, hiszen önmagát minősíti ez az önmagában abszurd kijelentés… szinte láttam magam előtt, hogy hogyan reagálna Iyengar, Yesudian, vagy Patthabi Jois, de inkább a következőbe gondoltam bele:

Adott egy jógatanár, aki mondjuk nem jól gyakorol, erőszakosan, a határait nem figyelembe véve. A jóga alapelveit eldobva, hiszen azokkal dolgozva “ő maga unná halára magát óratartás közben”. Olyan tapasztalatokat él meg ezáltal és ezek következményeképpen,hogy  40 éves korára szerinte teljesen normális, ha az ember izomfájdalmakkal fekszik és kel. Nyilván téves elveket, téves tanításokat ad tovább és téves tapasztalatokhoz segít másokat, vagy esetenként megfelelő tudás hiányában veszélyezteti is őket. Vajon ez felelősségteljes hozzáállás?

Ma Magyarországon lehetséges kiállni az emberek elé úgy tanítani, hogy az illetőnek nincs megfelelő végzettsége. Vagy olyan helyről van, ahol a képzést vezető tanárok még maguk is épp, hogy elkezdték egy-két éve a jóga tanulását. Lehetséges úgy jógát tanítani, hogy nincs megfelelő anatómiai ismerete az önjelölt jógatanároknak, s nincs nem hogy tapasztalatuk, de még legalább intellektuális ismeretük sem, hogy mit tegyenek egy gerincsérves, vagy csípő problémás gyakorlóval.

Ma láttam egy felhívást, hogy egy bizonyos melegben végzett jóga mennyire jó a sérvvel küzdő embereknek. Ez az az óra, amire egy esetben épp akkor látogattam el, amikor egy gerinc műtött ember is kipróbálta az órát. Kíváncsi is voltam, hogy hogyan módosítja a gyakorlatokat az oktató, és döbbentem jajdultam fel, amikor úgy tolta bele szegényt az előrehajlásba, mintha semmi baja nem lett volna, mikor le sem hajolhatna igazából… Sajnos ez az oktató is úgy kapott diplomát ugyanitt, hogy fogalma sem volt arról, mit tegyen, ha valaki problémával jön be az órára.

A modernebb irányzatokkal az a baj, hogy a hatásaik nem az óra után, hanem majd jó sok idő múlva fognak kijönni, és akkor három lehetőség van: addigra jól megmagyarázza a tanár azt a téves nézetet tanítványának, hogy normális, hogy a jógától mindene fáj, vagy azt gondolja a tévútra vitt tanítvány: “milyen kár, hogy jógáztam, most mindenem fáj”, vagy későn, de rájön: “talán rossz tanárt választottam”.

Már 6 éve gyakoroltam mikor elkezdtem félve oktatni. Esténként nem győztem a tanáromat kérdezni és utána olvasni minden problémának, ami megjelent egy jógaórán a gyakorlók részéről, hogy legközelebb még nagyobb odafigyeléssel lehessek feléjük. Most úgy látom, hogy egy-egy oktató leakaszt egy diplomát valahonnan, (ami még egyébként csak annyi, hogy az ember az ajtón lenyomhatja a kilincset, mert a benyitás jogát csak a tapasztalat adhatja meg), és azt képzelik, onnantól már nem csak jógatanárok, de egyenesen terapeuták is, és mindent tudnak, dehogy kell nekik tanulni tovább… pedig a diploma átvétele egyet jelent: “vállalom, hogy nem hagyom abba a tanulást”

Kezdetben hatha jógát tanítottam és nagy örömömre szolgált, hogy az óráim után olyan visszajelzéseket kaptam, ami azt bizonyította, hogy a jóga a legteljesebb eszköztárral rendelkezik, akár a mozgásszervi, akár a mentális, vagy idegrendszeri problémák leküzdésében. Később a jóga nem terápiás irányzata mellett, a vinyasa flow tanítása mellett kötöttem ki, hiszen még az addigra összeszedett sok-sok tapasztalat sem éreztette úgy velem, hogy elég vagyok ahhoz, hogy sérves és egyéb súlyos panaszokkal küzdő emberek életminőségével játszak, pedig elég kiterjedt szakmai háló segíti a munkám.

Jó lenne, ha a jógaoktatók nem éreznék magukat mindenhatónak és tudnák, mi az amiben kompetensek és mi az amiben nem. Mi az amire alkalmas az általuk képviselt irányzat és mi az amire nem. És jó lenne, ha nem az egójuk ostobasága állítaná őket nap, mint nap a  gyakorlók elé. Be kellene látni, hogy más a jóga terápia és más közérzeti jógát tanítani, és nagyon más gladiátorosat játszani…

Imádom a vinyasa flow-t, sikereim és élményeim vannak benne, de ettől még tudom meddig terjednek a határai. Ha bejön egy mozgásszervi problémával küzdő ember, megkérem, hogy egy olyan órát válasszon az órarendünkből, ami inkább lehetőséget ad számára az eredményes és biztonságos gyakorlásra, és nem állítom, hogy amit én imádok az mindenre jó…

Azt hiszem ilyen kijelentéseket, amiket a napokban olvastam csak egy képzetlen, szakmailag megkérdőjelezhető, előttem már a saját gyakorlásában sem hiteles ember képes tenni, akinek kéne még egy kicsit hiteles mester vezetésével gyakorolni és olyan iskolát elvégezni, aminek múltja is van, ahelyett, hogy másokat veszélyeztetne. A gyorséttermi kaja sem rögtön öl, szépen lassan teszi tönkre a testet belülről…

Mindez az írás persze semmin sem változtat majd… csak remélni tudom, hogy az ilyen tanárok, akik saját szemmel látható elfojtásaikat nem tudják megfelelően kezelni, a maguk és nem a jóga hitelét rontják. Persze váll vonva nevethetnék is ezen… De most szomorú vagyok… és megdöbbent…

Jóga XXL–avagy hogyan jógáznak a ducik?

Ma a Hello inside oldalán olvastam egy cikket Gauranga Das tollából, ami azt taglalta, hogy a túlsúlyos emberek számára a jóga milyen lehetőségeket és eredményeket kínál. Az alábbi hivatkozáson elolvashatjátok a cikket és az abból indult párbeszédet, ami mondjuk csak egy barátságos “blog-párbajig” vezetett eddig.

Így történt, hogy nekiláttam megírni ezt a blog-bejegyzést.

A témát azért is éreztem szívügyemnek, mert néhány hete döntöttük el Arany Judit barátnőmmel, aki maga is testi korlátokkal küzd, hogy kidolgozzunk egy olyan módszert, ami azok számára is hatékony és élvezetes, eredményeket hozó gyakorlást kínál, akik adottságaik miatt, sem fizikailag, sem lelkileg nem érzik jól magukat egy átlagos jógaórán. Ennek eredményeképpen most szombaton lesz éppen a PURNAM yoga & selfness Központban egy Duci Jóga Workshop, ahol a mozgás, étkezés, életvezetés tekintetében is eszközöket kapnak azok, akik elszántan változtatni szeretnének magukon.

De lássuk csak mik is voltak a tapasztalatok:

Ha már dinamikus hot yoga volt említve a fent jelölt cikkben, maradjunk ennek okfejtésén, hogy statikus vagy dinamikus, meleg, vagy normál hőmérsékleten való próbálkozás milyen eredményeket szülhet.

Először is vegyük figyelembe, hogy egy alaposan kipárnázott test esetén mennyire reális az, hogy az egyik pozícióból a másikba dinamikusan helyezkedik át. Ez például egy adhomukhasvanasaból virabhadrasana I. pozícióba meglehetősen nagy kihívást jelent, hiszen a “hurkák” gátat szabnak a mozgásnak egyrészt, másrészt az egyébként is már terhelt térdízületnek a hirtelen plusz terhelése egy ilyen mozdulatban könnyen sérüléshez, vagy szalag szakadáshoz vezet.

Alapvetően a fogyáshoz sem dinamikus jógára, sem melegre nincs szükség. Miért?

Mert az általános zsírégetéshez szükség van arra, hogy a pulzust tartósan 120 fölött tartsuk fizikai terhelés alatt, legalább 20 percig, ez után indulnak el azok a folyamatok, melyek a testsúly vesztést, kvázi magát a fogyást, vagy zsírégetést eredményezik. A túlsúlyos személy esetében azonban talán joggal feltételezhetjük, hogy a szíve is zsíros, s ebben az esetben a hirtelen, megszokottól hangsúlyosan eltérő melegben végzett dinamikus  terhelés jelent, akár infarktushoz is vezethet, hiszen a test és a szív- és érrendszer felkészületlen.

A jóga pont azért érdekes, mert a légzés tudatosságban végzett figyelem összpontosítás javítja a kapilláris keringést azokon a területeken ahová a figyelem irányul, s mivel az erek kitágulnak, javul a vérellátás. Ha az egész testben javul a vérellátás, az támogatja szervezet zsírlebontó folyamatait és beindul a fogyás. Ha helyesen lélegzünk a gyakorlatban az egyébként is akkora hőt termel, mondjuk az udjayi esetében, hogy mi szükség lenne még a melegre is? De cáfoljanak meg a ducik, én úgy tapasztaltam azokon, akik jártak hozzám túlsúllyal is, hogy igen kevés kellett a hőtermeléshez és a pulzusszám emelkedéséhez.

A statikus gyakorlás első körben az ászanák végzéséhez elengedhetetlen testtudatosságot fejleszti ki, s nem mellékesen ezzel megvédi a testet a sérülésektől, s emellett átalakítja, rendezi a szervezet raktározási és anyagcsere folyamatait normál hőmérsékleten is. Ebben a fajta jógában az izmok statikus nyújtásnak és statikus feszítésnek is ki vannak téve, ami időt hagy arra, hogy a fent leírt folyamatok elindulhassanak. Ha ezáltal az izom körüli hámszövetből a zsírszövetek lebomlanak, az izom visszanyeri eredeti mozgásterjedelmét. Az izmok az őket körülvevő zsírból akarnak majd táplálkozni, így az elkezd lebontódni. Tehát azzal érdemes tisztában lenni, hogy a terhelés önmagában nem elég, kell az is, hogy valóban megfelelő legyen a kapilláris keringés, különben az izom nem fogja tudni felvenni a zsírt, ami persze a mozgatott területről nem közvetlenül az izomba megy, hanem először át kell alakulnia cukorrá, ezért is vándorol el a májba, ahol ez megtörténik, majd visszavándorol az izomba. De nem feltétlenül a mozgatott területen fog felhasználódni, vagy ott ahol lebontódott… a zsír, ami bárhol lebontódik, az bárhol felhasználódik a szervezetben… Tehát ha a hasizmot mozgatjuk például és elkezdődik a zsír leégetése, az nem feltétlen a hasizom alakulását fogja befolyásolni, hanem az egész test formálódását, hiszen a zsír onnan bomlik le először, ahol jobb a kapilláris erek keringése. A folyamatos mozgás hatására a test egyenletesen alakul át, de ezért nem kell kitenni extrém, vagy túlzott terhelésnek, ami a fent forgó esetben különösen veszélyes, inkább romboló, mint építő. Még egy fontos dolog, ha már így belebonyolódtam a zsírlebontás folyamatába. A szervezet a zsírt, vagy cukrot először az izomból használja fel, majd a vérből, májból, gyomorból, ezért van az, hogy időt kell adni a folyamatnak. Nem mellékesen jegyezném meg, hogy mindehhez az égési folyamathoz oxigénre van szükség,  vagyis nem lehet légszomj a jóga gyakorlás közben.

De ne felejtsük el, hogy a duciság leküzdésében a fő cél nem a zsír égetése feltétlenül, hanem a hormonháztartás rendezése, anyagcsere folyamatok serkentése, tehát azoknak a problémáknak a megszüntetése és azoknak a folyamatoknak az elindítása, amelyek következménye a túlsúlyos test. Hiszen az ok megszüntetése rendezni fogja a következtében kialakult tüneteket is.

Nem is beszélve a duciság lelki okairól. A jóga önismereti és mentális folyamatai kezdetben a statikus gyakorlásban könnyebben megfigyelhetőek. A túlsúly leküzdéséhez a kiváltó ok felfedezése és megszüntetése nagyon fontos. Túl a lehetséges okokon, amelyeket korábban hozzászólásként leírtam, fel kell ismerni, hogy miért épített valaki maga köré olyan ütközőket, amelyek a külvilággal történt konfliktusaiban védelmi funkciót szimbolizál, vagy egy falat, ami mögé el lehet bújni. Annak is érdemes utána járni, egy étkezési zavar esetén, milyen belső tartalmak pótlására tesz kísérletet azzal, hogy folyamatosan bevisz valami tartalmat, illetve, hogy egészséges örömforrásokból tud e táplálkozni a személyiség. A duciság állapotában lévő emberek között kevés olyan akad, aki egészséges, megelégedettséggel jellemezhető önértékeléssel rendelkezik. Persze nem azt mondom, hogy védve a kudarcoktól ne állítsuk őket kihívások elé, de azt fontosnak tartom, hogy ez ne egy olyan extrém kihívás legyen, ami ha nem lelkileg, de fizikailag törheti meg a nem csak a jógával ismerkedő, de a mozgással is épp hogy csak barátkozó ducinkat.

Természetesen az étkezés nagyon fontos, nem csak a ducik, mindenki esetében az egészség alappillére. De nem csak a bevitt ételek minősége, tápértéke a fontos, hanem az is, hogy milyen lelkiállapot kötődik az étkezéshez, mennyire torzult el a hozzá fűződő viszony. Gyakran egyfajta örömforrást, vagy kényszercselekvést jelent, amire nem elég azt mondani, hogy “hát ne egyél annyit”, meg kell érteni, hogy mi az ami nem tud ellenállni és miért, és meg kell tanulni használni a jóga eszközeit arra, hogy az elme fegyelmezhetővé váljon, ahogy mondani szokták szolgaként és nem zsarnokként nyilvánuljon meg. És ezért nagyszerű a jóga, mert az ászana csak a jéghegy csúcsa.

Summam-summárum, azt gondolom, hogy a ducik esetében az alábbiak szükségesek:

- meghatározni és kivizsgálni az okot

- az ászanák precíz módosítása, amely megelőzi a sérüléseket és fokozatosságot biztosít, nem veszélyezteti még jobban az egészséget, valamint nem kezdeti kudarcokat, hanem sikerélményt ad és egyfajta bizonyosságot, hogy: igen, a ducik is tudnak jólesően jógázni.

- relaxáció és meditáció, mely segít feltárni a lelki okokat, folyamatokat

- táplálkozási szokások megváltoztatása és ennek a folyamatnak a segítése

- felelőséggel teli jógatanár, aki egyrészt empátiával, másrészt megfelelő tudással és terápiás ismeretekkel rendelkezik ahhoz, hogy meglássa mikor milyen viselkedésre, instrukcióra, ösztönzésre, módosításra, útmutatásra van szükség ahhoz, hogy ducink erőfeszítéseit megérdemelt siker koronázza.

- olyan közeg, vagy csoport, ahol a kellemetlen összehasonlítással, vagy kényelmetlenség érzéssel nem kell külön megküzdeni, hanem a résztvevők megoszthatják érzéseiket, tapasztalataikat, hiszen egyazon folyamaton mennek át. Ilyen egy “Duci Jóga” csoport.

A jógában pont az a finomság és összetettség a lényeg, ami a testgyakorlatokon túl is biztosít eszközöket ahhoz, hogy a duci gyakorló hatékony és eredményes gyakorlást végezzen. Durva és felszínes a jóga tekintetében a lesarkítása a problémának, hiszen többről van szó, mint lustaság, vagy táplálkozási probléma, s ezért nem a mélyvízbe dobás, hanem a kézen fogás és szeretetteli vezetés az, ami segíti őket, kilépni börtönükből.

Ehhez tesszük meg az első lépést, most szombaton 10.00 órától a PURNAM yoga & selfness Központ Duci Jóga workshopján!

Belépés csak duciknak!

A jógi fa (Vrksha-asana)

Ha a mitikus történeteket, vagy az ősi leírásokat olvassuk, gyakran láthatjuk, hogy a bölcsek, tanítók, jógik kedvenc helyük az erdők és a fás ligetek voltak. A terebélyes fák árnyékában kedvükre időztek a jóga aszketikus technikáit, vagy a meditációt gyakorolva, s a lombok ölelő karjai alatt a tanítványok is összegyűlhettek meghallgatni a tanításokat.

Hajdanán volt egy imádság, amit az emberek akkor recitáltak, mikor az erdő egy szegletében lakóhelyet építve letelepedtek:

“Drága fák, növények, rovarok és állatok, bocsássátok meg, hogy erre a területre építem kunyhóm. Szeretnék harmóniában és békében élni veletek.”

Ebben az időben az erdő még nagyobb tiszteletet élvezett. Tudatosabbak voltak az emberek afelől, hogy az erdő maga az élet. A Föld egészségének biztosítéka a fák és az erdők jelenléte, hiszen, mint a világ tüdeje oxigént lélegeznek lélegzetünkbe.

A fák otthont és ételt biztosítottak a lemondottak számára, s kijelölték a teret, ahová a hű tanítványok ashramot építhetnek a mester köré. Ettől kezdve az erdőt “tapovan”-nak, a “lemondás erdeje”-nek nevezték.

Vrksasana-ban, a fa tartásban időzve, megérezhetjük azt a nyugalmat és időtlenséget, amely a fák mozdulatlanságában rejlik. Tapasztalhatjuk az egyediség önállóságát, és az erdő fái között áramló egység élményét. Hiszen nézd csak meg a fákat, mind magában áll, mégis egységben él, nem egymásra támaszkodva, hanem közösséget alkotva. 

Ez a pozíció egy meditatív testhelyzet, de ettől függetlenül rendkívül aktív. Ismert gyakorlat, hiszen nagyon jellegzetes jóga tartás, így gyakran használják illusztrációként. Azonban bármennyire is egyszerűnek tűnik ennek a póznak is meg van a maga technikája:

Alapállásban helyezkedj el (tadasana). Kezdetben csak figyeld meg a stabilitásod. Figyeld meg, milyen érzés stabilan, két lábbal állni a földön. Majd helyezd a súlyt A bal lábadról a jobb lábadra és, ha megtaláltad az egyensúlyod emeld a lábad először a térdedre, majd a belső combodra. Gyakori hiba szokott lenni, hogy mikor felemeljük a lábunkat, akkor az azonos oldalon a csípő is megemelkedik. Ezt úgy lehet kivédeni, hogy a felemelt lábon a combot befelé és lefelé csavarjuk, és a csípőt is húzzuk a talaj felé, hogy annak két oldala egy vonalon maradjon. Ahogy minden gyakorlatnál, úgy itt is hangsúlyos a medence helyzete. Billentsd úgy, hogy a farkcsontot a sarkad felé, a szeméremcsontot pedig előre felé húzod. Aktívan tartsd a hasizmokat. A mellkas legyen kitárva, a szegycsont pedig megemelve, s a nyújtózás mindkét oldalon egyformán aktív a csípőtől a hónaljig. Ha mindez megvan és még stabilan tudsz állni, nyújtózz a kezekkel fölfelé, anélkül, hogy a vállakat rátolnád a fülekre. Tartsd meg közöttük a teret. A tekintet szemmagasságban egy ponton nyugszik. 

A testtartásban időzve alkalom nyílik arra, hogy imaginációs gyakorlatot végezve megérezzük saját gyökereinket, stabilitásunk. Az alsó, vagyis a gyökér csakrához tartozó gyakorlat, ami a biztonsággal, önfenntartással, és az eredettel áll kapcsolatban. Érezd ahogy a talpadból kifutó gyökerek mélyen a földbe hatolnak, megtartanak, erőt adnak és táplálnak téged. Csak nyújtózz el tőlük és engedd, hogy a talpakból kinövő fa lombja beleterjedjen a téged átölelő végtelen térbe…és csak lélegezz, és szemléld a létezést...

Sri Chaitanya, a bengáli táncoló szent azt tanította, hogy a természet által adott tanítások megvalósítása előfeltételei a jóga gyakorlásának:

“Légy alázatosabb, mint a fűszál, elfogadóbb, mint egy fa, tisztelj másokat és ne tartsd magad soha többre náluk. Így fejlesztheted ki magadban azokat a minőségeket, melyek szükségesek a jóga megvalósításához.”

A fa olyan önzetlen, hogy még az őt baltával kivágó favágónak is árnyákot ad. Egyformán szakíthat bárki gyümölcséből, nem tartogatja magának azokat. Egy igaz jógi is így tesz. Szabadon adja spirituális tudásának gyümölcseit, bőkezű és önzetlen, a szeretet közvetítésében, akár a fa árnyékának, termésének, gyümölcsének, s önmagának mások javára történő felajánlásában.

Mit üzennek az ászanák?

Az, hogy egy adott órán miként kivitelezel egy-egy gyakorlatot, az nem csak az azt megelőző gyakorlásaid következménye. Nagyban függ a minőség az éppen aktuális mentális és érzelmi állapotodtól is, hiszen a pozíciók ezeknek a belső folyamatoknak a lenyomatai és kifejezői.

Mikor az első Vinyasa Flow Alaptanfolyamot tartottam kértem a tanítványokat, hogy figyeljék meg az ászanák belső dinamikáját, fedezzék fel, hogy egy-egy hangulatnak, napszaknak, vagy akár élethelyzetnek melyik testhelyzet a legjobb kifejezője, illetve fordítva, próbálják felfedezni, hogy egy adott testhelyzet milyen hangulat, életérzés, érzelem felébredését eredményezi. Érdekes játék és buzdítok is rá mindenkit, aki játékos hangulatában van, hogy próbálja megfigyelni és összekötni, vagy épp kifejezni a belső hangulatokat a jóga testgyakorlataival.

Ha a jógát, mint önismereti utat szemléljük, mindezek a tapasztalatok hozzásegítenek önmagunk jobb megismeréséhez.

Az egyensúly gyakorlatok által felfedezhetjük, múltunk, vagy jelenünk erősebb vonzásában élünk e, női vagy férfi oldalunk megélésében vagy energiájában vagyunk e stabilabbak, vagy milyen szintű idegrendszerünk töltöttsége. Persze nem elhanyagolható az ezekhez az állapotokhoz fűződő viszonyunk sem. Sőt, az egyik meghatározó fontosságú megismerési lehetőség az, hogy tisztába kerüljünk azzal, hogy a különböző szituációk, vagy érzelmek, belső állapotok megélése milyen hatással van ránk.

A teljesség igénye nélkül lássuk, hogy a különböző gyakorlatok milyen tartalmat hordozhatnak. Persze, ez nem azt jelenti, hogy egy ászana csoport minden testhelyzete ugyanarra vonatkozó információkkal szolgál. A különböző pozíciók egészét szemlélve vannak finom kiegészítések és eltérések, hiszen sokféle beállítás kompozíciója és összessége egy-egy pozíció. A következőket tehát, mint irányelveket tekinthetjük, amelynek nyomán elindulhatunk önmagunk felfedezésére. A hátrafordulások és csavarások szintén a múlttal való szembenézés képességét jelenítik meg, míg a fordított testhelyzetek a megszokásokhoz való viszonyunkat, illetve arra való nyitottságunkat, hogy új dolgokkal, új nézőpontokkal képesek vagyunk e megbirkózni. Az álló gyakorlatok belső erőnk, kitartásunk, bátorságunk és annak szimbólumai, milyen energiát vagyunk képesek belevinni azokba a helyzetekbe, amelyek kitartást és elszántságot igényelnek. Előrehajló gyakorlatokkal megismerhetjük az alázathoz való viszonyunkat. Felfedezhetjük a hozzá kapcsolódó ellenállást, vagy túlzott mértékű megélését. Vannak olyan testhelyzetek, melyek a kudarccal, sikerrel, megalázottsággal, vagy büszkeséggel hozhatók összefüggésbe. Mások pedig a nyitottságról, megengedő képességről, az előrehaladáshoz szükséges erőről,  a rugalmasságról, vagy vállalásaink, hajlandóságaink lehetséges mértékéről adnak képet és még sorolhatnám...

De újra hangsúlyozva, mindezek sokszor azonban nem feketén-fehéren értelmezhető tanítások a testünktől. Nem lehet és nem is szabad kijelenteni, hogy ha az egyik szélsőségben végzed a gyakorlatot az a mérleg pozitív oldalán lévő serpenyő javára billenti a súlyt, ha pedig a másik szélsőségben fejeződik ki a gyakorlat, akkor az ellenkezője igaz. Ezek itt mind finom érzetekből és szubtilis tapasztalatokból származó üzenetek, melyek emlékekkel, érzelmekkel, feltörő belső folyamatoknak a megélésével párosulnak. A gyakorlásod ilyen irányú végzésével egyre nagyobb rálátást kapsz majd arra, miként olvass tested könyvében.

Gyakorolj, figyeld tested ritmusát, hallgasd dallamát és használd fel mindazt, amit a jógaszőnyegen töltött idő tanít az azon túli világban. Így a gyakorlás valódi jógává válik, nem csak testhelyzetek cizellált művelése marad. S így a mozdulatlan testen keresztül utazva elérheted az élet áramlásának magasba emelő hullámait…

Guru-purnima - A Guru ünnepe

Július Teliholdja (07.03) a legfontosabb hindu ünnepek egyike. Ilyenkor tradicionálisan virágokkal, füstölőkkel, mantra recitációkkal és felajánlásokkal fejezik ki a tanítványok szeretetüket és tiszteletüket a Guru felé, mindezzel egyben megerősítve a kapcsolatot mester és tanítvány között.

A mitológia alapján egészen az első nagy bölcsig vezethetjük vissza ennek az ünnepnek a gyökerét. Ő Vyasa volt. Mitológikus személy, akivel sokszor, sok helyen találkozhatunk az ind mitológiában és a szent iratokat tanulmányozva. Ahogy neve is utal rá (Vyasa – szerkesztőt jelent), így megtestesíti azt a személyt, aki a Védákat 4 felé bontotta (Rg-, Sama-, Yajur-, Atharva Véda), hogy könnyebben értelmezhető és tanulmányozható művé váljon az emberek számára. Mindezzel tulajdonképpen minden guru Gurujává vált, s akik tanítványnak szegődnek, bizony mind kivétel nélkül karmikus adóssággal rendelkeznek felé, hiszen Ő az aki létrehozta a mester és tanítvány viszonyt (guru-shisya) és elindította a Guru vonalat (Param-para), amivel lehetővé tette, a tanulást és fejlődést. Ezért is szerepel majd’ minden tanítványi láncolat mesterei között.

A legjellemzőbb felajánlás ilyekor az szokott lenni, hogy a sadhaka (spirituális törekvő) elhatározza, hogy még nagyobb elszántsággal és szorgalommal végzi gyakorlatait, amely Gurudevaja által kijelölt spirituális úton való előrehaladást és az azzal járó fejlődési lehetőség megvalósítását jelenti. A tanítvány nem kevesebbet ajánl fel, mint önmagát, lemondva az érzékszervek által kínált gyönyörök illúziójáról… Ezen a napon kivételes áldás van, és az a törekvő, aki mély lelki áhítattal és alázattal kéri a Guru kegyelmét, úgy tartják, meg is kapja…

De ki is az a Guru?

A kifejezés sokféleképpen fordítható, attól függően, hogy főnévként, vagy melléknévként, vagy melyik etimológiai nézet szerint fordítjuk, de leginkább két részre bontják: “Gu” – sötét, “Ru” – fény, s ez alapján a Guru az a személy, aki eloszlatja a tudatlanság sötétségét. A Guru, nem kevesebb, mint Isten manifesztációja az anyagi világban, aki olyan formát ölt, amilyenben a még “fel-nem-ébredt” tanítványok számára megfelelő útmutatást adhat.

A Guru és a tanítvány közötti kapcsolatot sokszor többre értékelik, mint a szülő és gyermek kapcsolatot. A hinduk úgy tartják, kétszer születünk meg igazán. Egyszer az anyagi világ számára, mikor anyánk szül meg bennünket, s aztán egy magasabb, szellemi szinten, amikor szimbolikusan a Guru hozza a világra tanítványát. S miután a tanítvány elköteleződött felé, Ő a legnagyobb szeretettel és törődéssel vezeti útján, még ha tanítványként néha ez nem is egyértelmű. Ő a lámpás, ami utat mutat a sötétségben, mikor minden más fény elhalványul… Olyan magas szintű tudatosságot képvisel, amely nem függ sem tértől, sem időtől, sem semmilyen anyagi formától, ezért is tapasztalják meg sokan a Guru jelenlétét, még ha az földrajzilag, időben behatárolva nem is lehetséges.

Hogyan fordulhat ez elő? Mikor a tanítvány már előrehaladott a gyakorlásban és a tudatosságát kitartó gyakorlásával magas szintre emelte, úgy mondják kegyelemben részesül. Abban a kegyelemben, mely végleg kiemeli a tudatlanságból, olyan fényt ébresztve benne, mely a Guru fényeként ragyog. Ekkor ő és a Guru már nem különböznek egymástól, eggyé válnak Istenben, vagy a Legfelsőbb Tudatosságban, abban a Tudatosságban ami magában a Guruban öltött eddig testet. De maga a Guru személye másodlagos. A figyelem arra irányul, amit képvisel, amit közvetít a tanítványok felé. Ő az az önmegvalósított, a beteljesülést elért személy, aki csupán közvetítőként van jelen, szolgálatot teljesítve annak az Egységnek, amelyből kiemelkedett. Célja az, hogy ráébresszen a Guru benned van, önmagad mestere és tanítványa vagy.

Ezen az estén ismételjétek a következő mantrát 108 – szor, s töltekezzetek be a Guru kegyelmével, melyet Isten áldása kísér.

Gurur Brahma Gurur Vishnu

Gurur Dévo Mahesvaraha

Gurur Sakshat Parabrahma

Tasmai Sri Gurave Namaha

OM SHANTI SHANTI SHANTI

Gyakorlás és tanítás

A jóga alapvetően öncélúnak látszik, azonban ha mélyen belenézünk a tanokba észrevehetjük, hogy az úton való előre haladás során egyre nagyobb jelentőséget kap a tettek gyümölcséről való lemondás, vagy az erőfeszítések következtében kialakult képességek elengedése. A jóga célja nem maga a fejlődés, csupán a megismerés és a végső felismerés elérése. Ha mindig azért fogunk bele a gyakorlásba, mert valami előnyt várunk tőle, akár fizikai, akár lelki, vagy mentális értelemben, vagy valamilyen érdekünk fűződik hozzá, úgy csak az ego akarása az, ami újra és újra a jógaszőnyegre állít. Mindez azonban nem a jóga tiszta útja. Persze motivációk mindig jelen vannak, de a szándék ezekben nem csúcsosodhat ki, hiszen a testi lelki problémák megszűnése természetes következménye a gyakorlásnak, de a jóga nem ebből a célból alakult és nőtte ki magát az évezredek során.

Persze, kérdezhetnénk, hogy akkor hogyan lehetséges tiszta gyakorlatot végezni? Hogyan lehet elménket szándék nélkülivé tenni? Hogyan lehet benne kibontakoztatni azt a minőséget, amely mentes a számítástól, elvárástól, vagy valamiféle érdektől?

Úgy érzem az alázat a válasz. Alázat kell ahhoz, hogy valaki túljusson a nehézségeken, vagy ismét ráálljon a szőnyegre és minden üzenettel szembenézzen, ami érkezik rajta. Csak hálásak lehetünk azért, ha a jóga gyógyító ereje kiteljesedik bennünk. Ha ez nem történik meg a hiba nem a jóga gyakorlataiban, hanem a gyakorlás minőségében, és a mentális hozzáállásban húzódik meg.

Ha odaállok a jógaszőnyegre, mindig hálát adok az előttem járóknak, akik lámpásként vezetnek az úton. Az Ő kegyelmük az, ami segít, útbaigazít és nem enged visszafordulni. Eredményem az ő tapasztalataik és eredményeik következménye és nem az én érdemem.

Amikor elkezdek vagy befejezek egy jóga órát, újra és újra tudatosítom magamban, hogy a tudás, nem az enyém. Az eredmények, amelyeket nekem tulajdonítanak a tanítványok, nem az enyémek. Egyszerű szócső vagyok csak, aki tovább adja azt a tudást, amelyet a guru vonalon keresztül áramlik évezredek óta. Hogy is mondhatnám magaménak, amit néha én magam is akkor tanulok meg, mikor egy kérdés kapcsán megfogalmazódik bennem. Semmit nem lehet hozzátenni a jógához, de  minden amit nem tudunk még kevesebbé teszi. Ezért is gyakorlunk minden nap, új és új tapasztalatokat szerezve.

Mikor egy-egy óra után shavászanában időzöm elönt a hála és a szeretet érzése. És nem csak a gyakorlásban tett erőfeszítést, de teljes lényem és önvalóm felajánlom, mert annak az érzésnek a kiteljesedése, ami egy-egy óra után marad, csak a feltétel nélküli önátadásban való felszentelődésben lehetséges.

A nyolc anga (nyolc lépcsőfoka a jógának) közül az ötödik nijama (erkölcsi elfogadás elvei) az Ishvarapranidhana. Ezt a szót többféleképpen is fordíthatjuk, de az egyik vonatkozása ez az önátadás. Akár tanítványként a gyakorlásnak, akár tanárként a tanítványoknak és a gyakorlásnak, vagy bármilyen tevékenységnek adjuk át magunkat, fontos, hogy teljes szívvel, őszintén és tiszta elmével tegyük meg. Így haladhatunk csak a megvalósítás útján, és mutathatjuk az általunk már bejárt utat másoknak.

Nem rég olvastam egy cikket, amit egy ismertebb jógatanárral készítettek, aki tulajdonképpen azt fejtette ki, hogy miért is nem szükséges már számára a gyakorlás, hogyan emelkedett a tanítások fölé. Megdöbbentem. Ezek szerint vannak olyanok, akik képesek úgy tanítani másokat, hogy igazából nem is gyakorolják azt amit tanítanak, és egy másik érdekes vonatkozása, hogy burkoltan fölé helyezi magát ezzel azoknak, akik hozzá fordulnak, hiszen ő olyan szinten van, hogy nincs is szüksége a jógára, nekik, akik viszont hozzá járnak, még bizony gyakorolni kell.

Azt hiszem ez az alázat hiánya és ez az ami valakit méltatlanná tesz arra, hogy tanítson. Bár sajnos a világban helyük van a hiteltelen tanítóknak, hiszen mindig kényelmes és könnyű utat mutatnak. De ez helyes? Te, aki néhány éve gyakoroltad utoljára  az iskolapadban a logaritmikus egyenleteket, lehet, hogy akkor jól csináltad és értetted, de ma át tudnád adni másnak a megértést?

Kontrasztként érdekes volt hallgatni Swami Védát, mikor pár hete itt volt, hogy tovább tanítson bennünket a jóga szútrákból… Ő a világ legelismertebb szútra szakértője és a Himalájai Tradíció vezetője. 9 éves kora óta tanítja a szútrákat, kis kora óta guru-ja nevelte. Kevesen vannak olyan szerencsések, hogy annyi vezetésben és iránymutatásban részesüljenek, mint Ő. Ennek ellenére folyamatosan a gyakorlásról beszél, amit még ő maga sem hagyott abba, pedig majdnem 80 éves. Gyakorlás nélkül nem lehetséges a tanítás, hogyan is lehetne… a gyakorlás és az önálló tapasztalat adja a tanítás hitelét. Erről beszélt nekünk… és ezt hangoztatja Patthabi Jois, vagy Iyengar, sőt ha utána gondolok, minden hiteles tanító akár a jóga, akár a védanta világában járunk is, az annak megfelelő gyakorlásról beszél… hiszek benne, hogy nem tévednek.

Kétségkívül nehezebb minden nap újra és újra ráállni a jógaszőnyegre, vagy leülni meditációt gyakorolni, mint meggyőzni másokat arról, mi olyan magas szinten vagyunk, hogy már nincs szükségünk a gyakorlásra. Biztos lesznek, akik elhiszik és vakon követnek. Bátran vállalt karma, halkan jegyzem meg. Én azonban mégis arra sarkallak benneteket, hogy tegyetek erőfeszítéseket, gyakoroljatok, győzzétek le a lustaságot és az ego eltérítő hadműveletein is emelkedjetek felül, mert csak a kitartó gyakorlás vezet el azokhoz a tapasztalatokhoz, amely végül, egyszer, sok-sok gyakorlás után fellebbenti majd az illúzió fátylát a boldog és teljes élet elől. Ez a tapasztalat már nem az ego által vetített képzelgésekben, hanem a Valóságban, valóban  valóságosan teljesedik ki. Csak ekkor engedhetjük el az eszközt, a jógát, ami eddig vezetett bennünket. Ekkor hagyhatjuk abba a gyakorlást, az elme fegyelmezésének eszközét. Ám a beteljesülést sosem a megvalósított személy állítja magáról, hogy “bizony ő már beérkezett”, miért is tenné, mi szüksége a bizonyításra? Egyszerűen a jelenlétükben átélt tapasztalat, a belső csend, a belső konfliktusok feloldódása, a mély nyugalom, amit még talán nem is tapasztaltunk a bizonyíték arra, hogy olyan ember mellett idézünk, aki megvalósította a jógát.