A jóga gyakorlók körében gyakran téma, hogy hol is történik a “varázslat”? A test határain innen, vagy túl? Milyen mértékű az ideális erőfeszítés a gyakorlatokban, mely a fejlődéshez vezet? Erről sokan más véleményen vagyunk. Általában a különböző irányzatok képviselői eltérő válaszokat adnak ezekre a kérdésekre. A harcosabb (ksatriya) irányzatok az izom erővel, a szellemibb irányzatok (brahmana) az elme erejével való munkára sarkallnak.
Valójában ez elég összetett kérdés. Előtte jó volna tisztázni, hogy mi a célja a jógának, hogy mi számít eredménynek a jóga gyakorlásban, hogy milyen motivációk mozgatják a jóga szadhakát a fejlődés útján? Ezekről azonban egy következő alkalommal lesz szó. Túlságosan messze vinne az eredeti kérdéstől, pedig nagyon is fontos ezeket megbeszélni, mielőtt az ember neki esik a testének, hiszen ezek a tényezők határozzák meg a gyakorlás mentalitását, hangulatát és végeredményét is…
A jóga gyakorlásban minden erőlködés hátráltat. – ez egy, az óráinkon gyakran elhangzó alaptézis. Miért is van így? Azért, mert, mikor erőlködünk két dolog történik. Az izmokban ellenállás keletkezik, a légzés feszültté, és szaggatottá válik. Ennek az eredménye az, hogy a feszült, visszatartott légzés hatására az izmok még tovább feszülnek és a további erőlködés hatására, olyan sérülések keletkezhetnek (húzódások, mikro-repedések az izomban, szakadások), amelyek hosszú időn át gátolhatják az előre lépést.
Gyakorlás közben az egyik legfontosabb kérdés, hogy hogyan lélegzünk. Jó tudni, hogy a belégzés mindig az izmok megfeszítését, az erőkifejtést segíti, a kilégzés pedig a lazításukat és nyújtásukat. Ezzel tisztában lenni már fél siker, hiszen már tudjuk, hogyan használjuk a gyakorlás különböző szakaszaiban illetve a testhelyzetekben.
Az is igaz, hogy ha csak a kényelmes helyzeteket keressük a pozíciókban és minden kellemetlenséget kerülve túlfinomkodjuk a gyakorlást és csak félálomba szuszogjuk magunkat az ászanákban az sem fog előre vinni. Bizonyos mértékű erőfeszítést mindenért kell tenni, amit el akarunk érni. Miért lenne másképp a jógában? A kérdés csak az, hogyan tegyük meg…
A két véglet nem sok eredményre vezet. Láttam már néhány “erőszakosabb” gyakorlót, akik hosszú évek kemény munkája alatt jó merevre tudták jógázni magukat. Ilyenkor ez mentális szinten sem hoz jó gyümölcsöket. Az erőszakos, vagy túl akaratos gyakorlás, ami figyelmen kívül hagyja az ahimsa, vagyis a nem-ártás elvét, erőszakos személyiséghez vezet és különböző anomáliákat fog létrehozni, amely megmutatkozik a viselkedésben, kommunikációban, vagy akár a szexualitásban. Ilyenkor a gyakorló van, hogy agresszívvé válik. A jógában nem elég kitartani a gyakorlás mellett. A milyensége és minősége a gyakorlatok kivitelezésének és a közben fenntartott tudatállapotnak meghatározza az eredmény milyenségét és minőségét is.
…szóval, a két végletet már ismerjük. Lássuk, hogyan kerülhetünk a középútra, és hogyan használhatjuk az optimális erőt. Ennek előtte érdemes megismerkedni a test jelzéseivel, hogy egyáltalán tudjuk, miről ismerjük fel, hogy a határon vagyunk. Ajánlott gyorsan megtanulni a különbséget a pozitív és a negatív fájdalom között. A pozitív fájdalom jelzi, hogy éppen most a határon vagy. Feszülés, húzó érzés és esetleg remegés jelzi. Ezek egyébként természetes reakciói is a testnek, azt jelzik dogozol velük, és az egész nap összehúzódott izmoknak ugyanúgy nem kellemes akár eredeti helyzetükbe visszatérni, mint neked felállni, mikor hosszasan ülve a számítógép előtt akár, elgémberedett a tested. Ilyenkor én még picit tovább szoktam menni… Ha a remegés elmúlik ennek hatására, azt jelenti, hogy felhasználtuk a tartalékokat, és éltünk a test “ráhagyásával”. Itt megtartani a helyzetet nem feltétlen kellemes… de hé, mondta valaki, hogy a jóga nem fáj?
Ez egy érzékeny pont. Nagyon figyelmesnek kell lenni, mert ha a legkisebb mértékben is túllépjük a határt követő “ráhagyás” területét, sérülni fogunk. A hirtelen mozdulatot, “belehintázást”, váratlan kiugrást a gyakorlatból kerülni kell. A légzés itt meghatározó. Jól megfigyelhető, hogy a hosszan elnyújtott kilégzések milyen nagyon támogatják a nyújtás folyamatait. Ezzel dolgozunk ilyenkor. Azt gondolom, hogy ugyanúgy, ahogy az életben a tanulás, fejlődés legtöbbször egy kellemetlen vagy fájdalmas tapasztalásból származik, úgy a jógaszőnyegen is. Mindezt el lehet kerülni a csupán közérzeti jóga gyakorlással, de ha valaki komolyan szeretné a jóga ászanáit gyakorolni, ahhoz bizony óvatosan és nagy figyelemmel, de újra és újra picit meg kell haladni a határokat. Magam részéről legalábbis az így végzett gyakorlásban tapasztaltam hatékony fejlődést.
Mindez nem azt jelenti, hogy nem tartjuk tiszteletben a határokat. Nagyon is tiszteletben tartjuk, de megtanulunk dolgozni velük. “Kis szenvedés a jógaszőnyegen, nagy szenvedésektől óv meg az életben” – szoktuk mondani, hát igen, meg kell hozni a cél elérése érdekében az erőfeszítés áldozatát…
Az optimális erőkifejtést úgy szoktuk jellemezni, hogy: nem mindegy hogyan lépsz be egy szobába. Ha rácsapsz a kilincsre és betéped az ajtót, könnyen megüthetsz valakit, vagy ijedtséget keltesz. Ha lagymatagon ráteszed a kezed a kilincsre, nem történik semmi, sosem jutsz be. Ahhoz, hogy úgy lépj be, ahogy ideális, meg kell találnod, milyen erővel nyomd le azt a kilincset, és milyen erővel told meg az ajtót befelé. Hát valahogy így nyitunk be a test ajtaján is..
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése