Botrányhős lettem, kérem…

Sikerült elég nagy port kavarnia az utolsó cikkeimnek és ennek margójára szeretnék jegyezni néhány gondolatot, mintegy magam számára is összefoglalva, majd elengedve a tapasztaltakat. 

Legelőször… még egyszer… ezúton is a magam hibáját szeretném elismerni, hogy a megfogalmazásom talán nem a legmegfelelőbb volt és nagyon tisztelem azokat, akik jógatanárként, terapeutaként nem váltak hozzám hasonlóan indulatossá a kijelentések hallatán, amelyek elindították a folyamatot, és nem jött fel bennük minden, ami manapság a (maradjunk a kifejezésnél) a jóga gyorséttermeiben zajlik… Sajnos ez nem egy hely és nem egy tanár… Általam is személyesen ismert terapeuták számolnak be arról, hogy pácienseik honnan, kiktől érkeznek leggyakrabban. Csak hát… locsog a felszín, hallgat a mély.

Azonban általánosan észlelhető jelenségről beszéltünk (volna), de a kilőtt nyíl célt tévesztett és ezzel jó fedezéket adva mindazoknak, akik magát a problémát végig nem akarták meglátni, s csak a személyeskedés mocsarában dagonyáztak, láthatóan élvezve ezt. Elvakultság. A vita meddő és értelmetlen volt. 

Nagyon sokan, váratlanul azonban megtiszteltek azzal, hogy e-mailben, chat falon, telefonon, nyilvánosan, személyesen kifejezték egyetértésüket és támogatásukról biztosítottak. Ezeknek a kiváló jógatanároknak, terapeutáknak, gyakorlóknak ezúton is köszönöm a háttérből nyújtott támogatást és biztatást. Megtiszteltetek. Jól esett. Bevallom irigyeltem őket azért, hogy elég csak olvasniuk és a humorral rendelkezőknek szórakozniuk a sokszor méltatlan és érdemtelen hozzászólásokon, bár megtehettem volna én is ezt, de ha kardot rántok, nem fordulok vissza.

Persze, hogy szélmalomharc.

De a továbbiakban is ki fogok állni amellett, amiben hiszek: (ezúttal a teljesség igénye nélkül)

- a jógaoktatás felelősséggel járó, felnőtt személyiséget igénylő tevékenység, amelynek vannak határai.

- van különbség orvos, terapeuta, jógaoktató között, ezt bölcsebb belátni, mint a mindenható fényében tetszelegni, hiszen ennek felismerése és az azzal járó korlátok belátása mások érdekeit szolgálja, nem mellékesen érettségről, bölcsességről és felelősség tudatról tanúskodik.

- van különbség, terápia, prevenció, közérzeti jóga, harcművészet és akrobatika között. Bár a jóga nagyon elfogadó, van ami fogalmát mégsem meríti ki, hiszen legfontosabb elveit nélkülözi.

- nem megfelelő mindenkinek ugyanaz. Egy jógatanárnak abban is felelőssége van, hogy az ő általa képviselt irányzatból egy másikhoz vezesse akár a kezdő tanítványt, ha annak az ő órája nem megfelelő. 

- a jóga nem attól unalmas, hogy lassú, akár a hatha... akkor unalmas, ha a gyakorló elméje még nem felkészült egy statikus testhelyzetben, a statikus, egyhegyű elme állapot fenntartására, (ami egyébként a jóga végső célja). Mégis ez adja meg a megfelelő testtudatosságot és biztonságot, mert megadva a megfelelő ászana ismeretet, a dinamikus, erőteljesebb irányzatok biztonságosabban gyakorolhatók általa. A hatha minden jóga irányzat alapja. 

- a meleg jóga típusokat képviselő tanárok sokszor nem megfelelően képzettek ahhoz, hogy tisztában legyen a melegben végzett jóga esetleges rövid és hosszú távú élettani  hatásaival, vagy a nem teljesen egészséges, átlagos szervezet számára, nem ismeri azoknak igényeit, szükségeit, s ezért több ízben veszélyeztetik azokat, akiket az óra elején meg sem kérdeznek arról, van e bármilyen szív és érrendszeri vagy mozgásszervi problémájuk, pedig lehet… 

- egy jógatanárnak kellene a legjobban tudni, hogy mindenki egyedi és a sablonok alkalmazása és az esetlegesen megjelenő problémák általánosítás alapján történő kezelése nem megengedhető.

Eredetileg mindez nem a jógatanárokról szólt volna, vagy egy jógatanárról… a cikk a gyakorlók érdekeit szerette volna szolgálni, hogy Magyarországon biztonságosan, megfelelően képzett szakemberek vezethessenek gyakorlást, mert észrevételem szerint egészen rossz irány kezd bizonyos tekintetben hangsúlyossá válni… persze más tekintetben vannak pozitív megmozdulások is a hazai jógaéletben… de a kettő sajnos nem egy fajsúlyú. 

Azt tapasztaltam magamon, hogy soha nem esett nehezemre belátni, (pedig hivatkozhatnék mozgásterapeuta képzésemre, bőszen mutogatva), hogy bizonyos problémák esetén, nem voltam kompetens. Persze, volt olyan is, hogy elmúlt a probléma, elég voltam hozzá, ám vannak olyan helyzetek, amelyek nagyobb szakértelmet és legfőképpen tapasztalatot igényelnek, minimum konzultációt egy szakemberrel. Jut eszembe, azok közül akiket megsértettem a cikkemmel, hiszen azt hangoztatják, márpedig az, amit csinálnak ducitól a sérvesig mindenkinek megfelelő, hány órás terápiás tapasztalat van a hátuk mögött… na, majd legközelebb megkérdezem…

Jóga ide-jóga oda, sajnos az egók sértettségén nem jutottak tovább azok, akik erkölcsi, morális és bölcsességbeli fölénybe kerültek velem szemben és az eredeti felvetéshez érdemi hozzászólás részükről nem érkezett.

Sokkal nehezebb belátni határainkat, tévedéseinket, félreérthető kijelentéseink elkövetését, mint végig gondolni és felnőttként állni egy olyan helyzetben, ahol a másik, még ha nem is megfelelően, de érdemben szólt? Ami lezajlott a tegnapi napon, önmagáért beszél és  pontosan azt bizonyítja, hogy a helytelen gyakorlás erőszakos elmét szül, ami képtelen a tiszta, erőszak nélküli kommunikációra.  

Bár fel lettem világosítva, hogy a jógafesztiválon mutatkozik meg a jóga élet és, mérettetik meg, hogy mi a tuti… a locsogó felszín alatt húzódó mély bizonyosságot adott, mekkora tévedés ez. Csodás esemény, jó lehetőség, elismerés a szervezők munkájának, remek marketing és expó, de az igazán komoly szakemberek és terapeuták, idősebb jógaoktatók nem egy vásárban mutogatják magukat, szakértelmük nem a fesztiválon nyilvánul meg hanem a háttérben tevékenykednek alázattal és szerény bölcsességgel, miközben mások parádéznak a jóga követeiként tetszelegve. És előbbi inkább jógikus magatartás. Nem tudunk róluk, de ott vannak, vezetnek, segítenek és “takarítanak” a gyerekek után. De a fesztivál jó, hogy van, rendelkezik létjogosultsággal és jó, hogy megismerteti a jógát. De hogy érdemben a hazai jógaéletről bármit is mutatna, a sok iskolán kívül azt kétlem, ez a szórakoztatás része… 

Örülök, hogy megláthattam magamban egy hibát, ami tanítást adott a számomra. Örülök, hogy ország-világ előtt sem volt ciki ezt belátni. Örülök, hogy egyedül is volt bátorságom kiállni, még ha tudtam is, méltatlan lesz… Örülök, hogy nem volt szükségem senki védelmére, mert a hitem és bizonyosságom erősebb volt a félelmemnél, magabiztos tudással rendelkezem, így nem kellett másokkal bástyáznom körül magam. Örülök, hogy nem bújtam el, miközben másokat küldök sértett egóm védelmére, anélkül, hogy a másik hibáján felülemelkedve a problémáról nyissak vitát. 

A többi önmagáért beszél és sok mindent igazol azokból, amiket a cikkeimben megfogalmaztam…