Nagyon sokat gondolkodtam azon, hogy megírjam e ezt a cikket. A dilemmát az okozta, hogy nehéz volt eldöntenem, mikor maradok hű a jóga tanításaihoz? Ha csendben, elfogadóan, csak nézem és ámulok, hamis tanítások hamis hirdetőinek megnyilvánulásán, valamiféle közömbös elfogadást és megengedést tanúsítva, csak elfordítom a fejem? Vagy akkor, ha engedek annak a felelősség érzetnek, amit a tudásom, tapasztalatom diktál, s amit oktatói diplomám átvételekor a mesterem ruházott rám, s annak az elvnek, hogy minden lépésem a jóga útján, saját fejlődésemmel egy időben másokért is való.
Aztán eszembe jutott egy mondás, ami még ha kicsit eltúlzottan is, de erre a problémára ad egyfajta választ: “Ahhoz, hogy a gonosz győzzön, a jóknak elég épp csak nem tenni semmit.”
Esetünkben fordíthatnánk úgy, hogy ahhoz, hogy hamis és ártó tanítások terjedjenek, elég a képzettebb jógatanároknak, terapeutáknak épp csak hallgatni és nem szólni semmit.
Azt hiszem az elfogadás és megengedés dacára ma eljutottam egy olyan pontra, hogy úgy éreztem “megállj”-t kellene mondani, mert a jóga gyakorlásnak van egy újfajta hulláma, ami igazából már csak formára hasonlít a jógára, de valójában nagyon messze van attól. Erőszakos emberek felfuvalkodott egóval építik meg a jóga MC Donald’s-ait, amelyek legalább olyan népszerűek, mint egy gyorsétterem, de mindannyian ismerjük azok ételeinek minőségét és hosszú távú hatását a gyors jóllakottság után.
Lehet mondani, hogy elfogult vagyok. A jógának köszönhetem, hogy újra járok, megmenekültem egy 13 cm-s ortopédcipőnek a viselésétől és egy bordakosár alatt landolt csípőficam ellenére nem, hogy fájdalommentesen élek, de a testem a gyakorlás hatására lehetővé tette, hogy sok-sok évig dolgozva magamon, ma magam is jógát tanítsak. Ha valaki lát, meg sem mondja, hogy valaha bármilyen problémám is lett volna, legalábbis nagyon “white szeműnek” kell lenni hozzá, hogy kiszúrja a visszamaradt elmozdulásokat. Szóval mondhatom azt, hogy valóban sokat köszönhetek a jógának. Ezért is háborít fel, mikor valaki, de még ha valaki lenne… maga is jógatanár… képes “rizsázás”-nak nevezni azt az állítást, amit a legtöbb jógaoktató és terapeuta ígér a gyakorlóknak: “hogy a jóga megszüntetheti a testi és a mentális problémákat.” – gyakorlatilag mindenkit kétségbe vonva, aki az embereknek gyógyulást és a szenvedéstől való megszabadulást ígéri, csak mert ő maga képtelen erre akár maga, akár mások tekintetében.
Persze egy jóízűt nevethettem is volna ezen a kijelentésen, hiszen önmagát minősíti ez az önmagában abszurd kijelentés… szinte láttam magam előtt, hogy hogyan reagálna Iyengar, Yesudian, vagy Patthabi Jois, de inkább a következőbe gondoltam bele:
Adott egy jógatanár, aki mondjuk nem jól gyakorol, erőszakosan, a határait nem figyelembe véve. A jóga alapelveit eldobva, hiszen azokkal dolgozva “ő maga unná halára magát óratartás közben”. Olyan tapasztalatokat él meg ezáltal és ezek következményeképpen,hogy 40 éves korára szerinte teljesen normális, ha az ember izomfájdalmakkal fekszik és kel. Nyilván téves elveket, téves tanításokat ad tovább és téves tapasztalatokhoz segít másokat, vagy esetenként megfelelő tudás hiányában veszélyezteti is őket. Vajon ez felelősségteljes hozzáállás?
Ma Magyarországon lehetséges kiállni az emberek elé úgy tanítani, hogy az illetőnek nincs megfelelő végzettsége. Vagy olyan helyről van, ahol a képzést vezető tanárok még maguk is épp, hogy elkezdték egy-két éve a jóga tanulását. Lehetséges úgy jógát tanítani, hogy nincs megfelelő anatómiai ismerete az önjelölt jógatanároknak, s nincs nem hogy tapasztalatuk, de még legalább intellektuális ismeretük sem, hogy mit tegyenek egy gerincsérves, vagy csípő problémás gyakorlóval.
Ma láttam egy felhívást, hogy egy bizonyos melegben végzett jóga mennyire jó a sérvvel küzdő embereknek. Ez az az óra, amire egy esetben épp akkor látogattam el, amikor egy gerinc műtött ember is kipróbálta az órát. Kíváncsi is voltam, hogy hogyan módosítja a gyakorlatokat az oktató, és döbbentem jajdultam fel, amikor úgy tolta bele szegényt az előrehajlásba, mintha semmi baja nem lett volna, mikor le sem hajolhatna igazából… Sajnos ez az oktató is úgy kapott diplomát ugyanitt, hogy fogalma sem volt arról, mit tegyen, ha valaki problémával jön be az órára.
A modernebb irányzatokkal az a baj, hogy a hatásaik nem az óra után, hanem majd jó sok idő múlva fognak kijönni, és akkor három lehetőség van: addigra jól megmagyarázza a tanár azt a téves nézetet tanítványának, hogy normális, hogy a jógától mindene fáj, vagy azt gondolja a tévútra vitt tanítvány: “milyen kár, hogy jógáztam, most mindenem fáj”, vagy későn, de rájön: “talán rossz tanárt választottam”.
Már 6 éve gyakoroltam mikor elkezdtem félve oktatni. Esténként nem győztem a tanáromat kérdezni és utána olvasni minden problémának, ami megjelent egy jógaórán a gyakorlók részéről, hogy legközelebb még nagyobb odafigyeléssel lehessek feléjük. Most úgy látom, hogy egy-egy oktató leakaszt egy diplomát valahonnan, (ami még egyébként csak annyi, hogy az ember az ajtón lenyomhatja a kilincset, mert a benyitás jogát csak a tapasztalat adhatja meg), és azt képzelik, onnantól már nem csak jógatanárok, de egyenesen terapeuták is, és mindent tudnak, dehogy kell nekik tanulni tovább… pedig a diploma átvétele egyet jelent: “vállalom, hogy nem hagyom abba a tanulást”
Kezdetben hatha jógát tanítottam és nagy örömömre szolgált, hogy az óráim után olyan visszajelzéseket kaptam, ami azt bizonyította, hogy a jóga a legteljesebb eszköztárral rendelkezik, akár a mozgásszervi, akár a mentális, vagy idegrendszeri problémák leküzdésében. Később a jóga nem terápiás irányzata mellett, a vinyasa flow tanítása mellett kötöttem ki, hiszen még az addigra összeszedett sok-sok tapasztalat sem éreztette úgy velem, hogy elég vagyok ahhoz, hogy sérves és egyéb súlyos panaszokkal küzdő emberek életminőségével játszak, pedig elég kiterjedt szakmai háló segíti a munkám.
Jó lenne, ha a jógaoktatók nem éreznék magukat mindenhatónak és tudnák, mi az amiben kompetensek és mi az amiben nem. Mi az amire alkalmas az általuk képviselt irányzat és mi az amire nem. És jó lenne, ha nem az egójuk ostobasága állítaná őket nap, mint nap a gyakorlók elé. Be kellene látni, hogy más a jóga terápia és más közérzeti jógát tanítani, és nagyon más gladiátorosat játszani…
Imádom a vinyasa flow-t, sikereim és élményeim vannak benne, de ettől még tudom meddig terjednek a határai. Ha bejön egy mozgásszervi problémával küzdő ember, megkérem, hogy egy olyan órát válasszon az órarendünkből, ami inkább lehetőséget ad számára az eredményes és biztonságos gyakorlásra, és nem állítom, hogy amit én imádok az mindenre jó…
Azt hiszem ilyen kijelentéseket, amiket a napokban olvastam csak egy képzetlen, szakmailag megkérdőjelezhető, előttem már a saját gyakorlásában sem hiteles ember képes tenni, akinek kéne még egy kicsit hiteles mester vezetésével gyakorolni és olyan iskolát elvégezni, aminek múltja is van, ahelyett, hogy másokat veszélyeztetne. A gyorséttermi kaja sem rögtön öl, szépen lassan teszi tönkre a testet belülről…
Mindez az írás persze semmin sem változtat majd… csak remélni tudom, hogy az ilyen tanárok, akik saját szemmel látható elfojtásaikat nem tudják megfelelően kezelni, a maguk és nem a jóga hitelét rontják. Persze váll vonva nevethetnék is ezen… De most szomorú vagyok… és megdöbbent…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése