2012. február 1., szerda

Egészséges táplálkozás

Mikor még nem figyeltem oda arra, hogy hogyan táplálkozom, nem is gondoltam, hogy ilyen messze menő szerepe van az étkezésnek, mind a fizikai, mind a lelki életben és mentálisan. Több alkalommal előfordult hosszabb időszakokra, hogy nem ettem húst, de mivel nem voltam elég tájékozott a témában, mindig rossz tapasztalat lett a vége. Elkezdett hullani a hajam, tönkrement a bőröm, legyengültem. elfogytak az izmaim, feszült voltam, nem tudtam koncentrálni... szóval az egyoldalú vega táplálkozás önmagában nem emelt túlzott magaslatokba, függetlenül attól, hogy nem nagy örömmel tértem vissza sosem a húsevésre, mert nem igazán szerettem, nem rajongtam érte. Mivel sosem a vágy hajtott a húsevés felé, hanem az életben maradás ösztöne, egyszer csak elhatároztam, hogy megtalálom a módját annak, hogy hús nélkül is normálisan működtessem a testem, szervezetem. Ma már egyáltalán nem eszem húst és megtaláltam azokat a dolgokat, amelyek egyáltalán nem tettek jót a szervezetemnek és kizártam őket a táplálkozásomból. A véleményem az, hogy tudatosan kell táplálkozni is, és nem valaki másnak már bevált sémát kell követni.


Manapság a rengeteg világmegváltó étrend könnyen csapdába csalhatja az embert. Étkezz a vércsoportod szerint, egyél zöldséget, húst pedig ne, egyél tejterméket, vagy egyáltalán ne egyél semmit, aminek állathoz köze volt. Választhatsz az ayurvédikus, paleolit, vagy a makrobiotikus étkezési módok közül, ehetsz csak nyers zöldéséget, de az is lehet, hogy csak a levüket iszod, vagy megadod a testnek, amit éppen kíván, mondván, hogy a test bölcsebb és pont arra nyújt be igényt, amire szüksége van. Pro és kontra ismerjük ezeknek az előnyeit és hátrányait is és mérlegelve, pont nem lehet eldönteni, hogy mi legyen... A helyzet az, hogy bármennyire is keressük a receptet, vagy egy megadott végrehajtási tervet, nem fog segíteni, amíg nem értjük meg a testünk működését, elménk igényeit és lelkünk szavát, melyek pontos visszajelzést fognak adni arról, hogy mi a jó szervezetünk számára és mi nem. A táplálkozást elsősorban nem ideológiai okokból kell eldönteni. Mondok egy példát: van egy ismerősöm, aki hatalmas vegetáriánus, egy alkalommal arról beszélt, hogy milyen jól esne néha húst fogyasztani, de hát ahimsa... nem ártunk más lényeknek. Na és magadnak árthatsz? Ha valaki úgy vegetáriánus, hogy közben nagy szaftos sült húsokról álmodik, inkább egye meg őket, mert nem lehet túl hálás hosszútávon megfosztani magát a vágyaitól. Persze a lemondás nemesít, mégis érdemes elgondolkodni rajta, hogy kinél, mikor, milyen indíttatásból, időben, vagy túl korán érkezik a döntés.



Érdemes tudni, hogy az ember a fogazat alapján legnagyobbrészt gabonák és gyümölcsök, zöldségek fogyasztására van beállítva, azonban a két szemfog szerepe a húsevésben játszik szerepet. Azt sem szabad szem elől téveszteni, hogy az agy működéséhez szükséges jellemzően tengeri halakban és vörös húsokban előforduló zsírsavak, esszenciális aminosavakat a húsból a legegyszerűbb nyerni, de hozzáteszem meg lehet találni hús nélkül is ezek forrását. Mikor a táplálkozásról beszélünk érdemes figyelembe venni, milyen éghajlati övön élünk és az adott klímában való működéshez mire van szüksége a szervezetnek. Szegény eszkimó hiába őrül bele a lelkiismeret furdalásba, hogy húst, vagy éppen bálna zsírt eszik, nagyon nincs más választása...

Mikor azt kérdezik tőlem, hogyan táplálkozzunk helyesen azt szoktam javasolni, hogy 1 hónapig ne változtasson azon, ahogy étkezik, viszont minden étkezést jegyezzen fel, figyelje meg, hogy az elfogyasztott táplálék hogyan hatott rá: jött e a híres "kaja kóma", vagy épp teli lett energiával, teltség érzet lett, vagy könnyű maradt, jelentkezett e emésztési probléma, vagy inkább pozitívan változott a helyzet, megnövekedett e a folyadékigény az evés után vagy változatlan maradt.... Ez jó pár szempont, ami szerint ki lehet szűrni, hogy mi az ami használ és mi az ami nem. Önmagunkat megfigyelni jóval munkásabb, mint egy könyv alapján elkezdeni valamilyen táplálkozási módot vagy diétát, viszont hosszú távon tapasztalatom szerint célravezetőbb és jógikusabb is. Jó, ha azt, hogy hogyan építjük fel testünket, saját, önmagunkról szerezett tapasztalatok alapján döntjük el.

Az én megfigyelésem végeredménye az volt, hogy már nem kell húst ennem, mert megtaláltam azokat a gabonákat, algaféléket, magvakat és természetes étrend kiegészítőket, melyek mindent megadnak, amire szükségem van. Nem eszem pékárút, kenyeret, élesztős dolgokat. Nem fogyasztok cukrot, csak alkalmanként és akkor is jó minőségű nádcukrot. És rengetek folyadékot fogyasztok, gyógyteák, víz, zöldséglevek formájában.
Nem kellett sok idő, hogy mindennek meglegyen az eredménye. Energikusabb vagyok, jobb a közérzetem, elmúltak a kellemetlen testi tünetek, fokozódott a rugalmasságom és hajlékonyságom, ami a reggeli gyakorlásaim alkalmával nagyon örömteli tapasztalat volt. Rendbe jött a bőröm, nem hullik a hajam, de a lényeg, hogy jól érzem magam. Kiegyensúlyozott vagyok, könnyebben meditálok, és könnyedebben jógázom. Persze ezzel nincs vége, minden nap új lehetőség adódik, hogy jobbá, változatosabbá és egészségesebbé tegyem az étrendem. Számomra ez érdekes és izgalmas kísérlet.

Azt gondolom nem tettem radikális lépéseket, nem kényszerítettem magam rengeteg lemondásra, vagy olyan dolgok bevezetésére, amik nem esnek jól. Egyszerűen hoztam egy döntést: egészséges szeretnék lenni, és minden tőlem telhetőt megteszek, hogy ez így legyen. Szerintem az emberek táplálkozását tekintve abba a maguk által állított akadályba ütköznek, hogy igazából nem döntenek. Csak jó lenne, ha tudnám úgy csinálni... de aztán mindig van kifogás, hogy miért nem lehet mégsem... sajnos ugyanaz, mint a rendszeres gyakorlásnál: "a család miatt nem lehet, ki is dobna a férjem, ha nem kapna vasárnap rántott húst", "mit szólna szegény nagymama, ha nem enném meg a húslevesét", "szegény anyukám, hát azért él, hogy én egyek a finom pörköltjéből".
Persze lehet hússal is egészségesen táplálkozni, hacsak mondjuk fehér húst eszik valaki és legalább zöldséggel fogyasztja és nem minden nap húst hússal... az én tapasztalatom mégis az, hogy hús nélkül jobb a testnek, a léleknek és a szellemnek is... Jó lenne, ha mindenki képes lenne erőfeszítéseket tenni önmagáért és másokért, nekem ez nagyon hiányzik a világból, de biztos túl sokat hallottam már, hogy "milyen jó volna ha", de mindig mindent meg lehet magyarázni, hogy miért ne tegyük mégse, de erről egy másik alkalommal...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése