2012. június 29., péntek

Gyakorlás és tanítás

A jóga alapvetően öncélúnak látszik, azonban ha mélyen belenézünk a tanokba észrevehetjük, hogy az úton való előre haladás során egyre nagyobb jelentőséget kap a tettek gyümölcséről való lemondás, vagy az erőfeszítések következtében kialakult képességek elengedése. A jóga célja nem maga a fejlődés, csupán a megismerés és a végső felismerés elérése. Ha mindig azért fogunk bele a gyakorlásba, mert valami előnyt várunk tőle, akár fizikai, akár lelki, vagy mentális értelemben, vagy valamilyen érdekünk fűződik hozzá, úgy csak az ego akarása az, ami újra és újra a jógaszőnyegre állít. Mindez azonban nem a jóga tiszta útja. Persze motivációk mindig jelen vannak, de a szándék ezekben nem csúcsosodhat ki, hiszen a testi lelki problémák megszűnése természetes következménye a gyakorlásnak, de a jóga nem ebből a célból alakult és nőtte ki magát az évezredek során.

Persze, kérdezhetnénk, hogy akkor hogyan lehetséges tiszta gyakorlatot végezni? Hogyan lehet elménket szándék nélkülivé tenni? Hogyan lehet benne kibontakoztatni azt a minőséget, amely mentes a számítástól, elvárástól, vagy valamiféle érdektől?

Úgy érzem az alázat a válasz. Alázat kell ahhoz, hogy valaki túljusson a nehézségeken, vagy ismét ráálljon a szőnyegre és minden üzenettel szembenézzen, ami érkezik rajta. Csak hálásak lehetünk azért, ha a jóga gyógyító ereje kiteljesedik bennünk. Ha ez nem történik meg a hiba nem a jóga gyakorlataiban, hanem a gyakorlás minőségében, és a mentális hozzáállásban húzódik meg.

Ha odaállok a jógaszőnyegre, mindig hálát adok az előttem járóknak, akik lámpásként vezetnek az úton. Az Ő kegyelmük az, ami segít, útbaigazít és nem enged visszafordulni. Eredményem az ő tapasztalataik és eredményeik következménye és nem az én érdemem.

Amikor elkezdek vagy befejezek egy jóga órát, újra és újra tudatosítom magamban, hogy a tudás, nem az enyém. Az eredmények, amelyeket nekem tulajdonítanak a tanítványok, nem az enyémek. Egyszerű szócső vagyok csak, aki tovább adja azt a tudást, amelyet a guru vonalon keresztül áramlik évezredek óta. Hogy is mondhatnám magaménak, amit néha én magam is akkor tanulok meg, mikor egy kérdés kapcsán megfogalmazódik bennem. Semmit nem lehet hozzátenni a jógához, de  minden amit nem tudunk még kevesebbé teszi. Ezért is gyakorlunk minden nap, új és új tapasztalatokat szerezve.
Mikor egy-egy óra után shavászanában időzöm elönt a hála és a szeretet érzése. És nem csak a gyakorlásban tett erőfeszítést, de teljes lényem és önvalóm felajánlom, mert annak az érzésnek a kiteljesedése, ami egy-egy óra után marad, csak a feltétel nélküli önátadásban való felszentelődésben lehetséges.

A nyolc anga (nyolc lépcsőfoka a jógának) közül az ötödik nijama (erkölcsi elfogadás elvei) az Ishvarapranidhana. Ezt a szót többféleképpen is fordíthatjuk, de az egyik vonatkozása ez az önátadás. Akár tanítványként a gyakorlásnak, akár tanárként a tanítványoknak és a gyakorlásnak, vagy bármilyen tevékenységnek adjuk át magunkat, fontos, hogy teljes szívvel, őszintén és tiszta elmével tegyük meg. Így haladhatunk csak a megvalósítás útján, és mutathatjuk az általunk már bejárt utat másoknak.

Nem rég olvastam egy cikket, amit egy ismertebb jógatanárral készítettek, aki tulajdonképpen azt fejtette ki, hogy miért is nem szükséges már számára a gyakorlás, hogyan emelkedett a tanítások fölé. Megdöbbentem. Ezek szerint vannak olyanok, akik képesek úgy tanítani másokat, hogy igazából nem is gyakorolják azt amit tanítanak, és egy másik érdekes vonatkozása, hogy burkoltan fölé helyezi magát ezzel azoknak, akik hozzá fordulnak, hiszen ő olyan szinten van, hogy nincs is szüksége a jógára, nekik, akik viszont hozzá járnak, még bizony gyakorolni kell.

Azt hiszem ez az alázat hiánya és ez az ami valakit méltatlanná tesz arra, hogy tanítson. Bár sajnos a világban helyük van a hiteltelen tanítóknak, hiszen mindig kényelmes és könnyű utat mutatnak. De ez helyes? Te, aki néhány éve gyakoroltad utoljára  az iskolapadban a logaritmikus egyenleteket, lehet, hogy akkor jól csináltad és értetted, de ma át tudnád adni másnak a megértést?

Kontrasztként érdekes volt hallgatni Swami Védát, mikor pár hete itt volt, hogy tovább tanítson bennünket a jóga szútrákból… Ő a világ legelismertebb szútra szakértője és a Himalájai Tradíció vezetője. 9 éves kora óta tanítja a szútrákat, kis kora óta guru-ja nevelte. Kevesen vannak olyan szerencsések, hogy annyi vezetésben és iránymutatásban részesüljenek, mint Ő. Ennek ellenére folyamatosan a gyakorlásról beszél, amit még ő maga sem hagyott abba, pedig majdnem 80 éves. Gyakorlás nélkül nem lehetséges a tanítás, hogyan is lehetne… a gyakorlás és az önálló tapasztalat adja a tanítás hitelét. Erről beszélt nekünk… és ezt hangoztatja Patthabi Jois, vagy Iyengar, sőt ha utána gondolok, minden hiteles tanító akár a jóga, akár a védanta világában járunk is, az annak megfelelő gyakorlásról beszél… hiszek benne, hogy nem tévednek.

Kétségkívül nehezebb minden nap újra és újra ráállni a jógaszőnyegre, vagy leülni meditációt gyakorolni, mint meggyőzni másokat arról, mi olyan magas szinten vagyunk, hogy már nincs szükségünk a gyakorlásra. Biztos lesznek, akik elhiszik és vakon követnek. Bátran vállalt karma, halkan jegyzem meg. Én azonban mégis arra sarkallak benneteket, hogy tegyetek erőfeszítéseket, gyakoroljatok, győzzétek le a lustaságot és az ego eltérítő hadműveletein is emelkedjetek felül, mert csak a kitartó gyakorlás vezet el azokhoz a tapasztalatokhoz, amely végül, egyszer, sok-sok gyakorlás után fellebbenti majd az illúzió fátylát a boldog és teljes élet elől. Ez a tapasztalat már nem az ego által vetített képzelgésekben, hanem a Valóságban, valóban  valóságosan teljesedik ki. Csak ekkor engedhetjük el az eszközt, a jógát, ami eddig vezetett bennünket. Ekkor hagyhatjuk abba a gyakorlást, az elme fegyelmezésének eszközét. Ám a beteljesülést sosem a megvalósított személy állítja magáról, hogy “bizony ő már beérkezett”, miért is tenné, mi szüksége a bizonyításra? Egyszerűen a jelenlétükben átélt tapasztalat, a belső csend, a belső konfliktusok feloldódása, a mély nyugalom, amit még talán nem is tapasztaltunk a bizonyíték arra, hogy olyan ember mellett idézünk, aki megvalósította a jógát.

2012. június 23., szombat

…mint a Víz…

Az öt elem mindegyike alkotója világunknak, de nem csak a külső térben, a fizikai síkon, a világot és a testet alkotó esszenciákként mutatkoznak meg és hatnak, hanem bennünk, a Lélek építőiként is működnek. Az egész nem lehet teljes sem a tér, sem a levegő, sem a föld, vagy a tűz, akár a víz ereje és tulajdonságai nélkül.

Szokásomat megtartva az elemekkel a gyakorlásomon és a személyiségem mélységeinek felfedezésén keresztül foglalkoztam sokat, amiből meg is született egy program, amit TATTWA FLOW-nak neveztem el. A Vinyasa Flow Yoga nagyon jó teret enged annak, hogy az elemeket megtapasztaljuk magunkban, megérezzük minőségüket, erejüket és azt, hogy milyen módon és milyen helyzetekben melyiket, hogyan tudjuk megidézni magunkban.



Mikor nem rég itt voltak a Himalájai Tradíció mesterei, hogy tovább folytassák tanításunk, Dr. Stoma tett említést a vízről… ittam a szavait, hiszen ez az az elem, amellyel a legszebb és legintenzívebb tapasztalatokat éltem meg, és amelyikkel a leginkább szeretek dolgozni. Nem véletlen, hogy az áramlás gyakorlatok, a vinyasa flow szekvenciák legkifejezőbb jelképe. A víz bölcsessége határtalan.

De mi is az, amit felfedezhetünk benne? Erőt és gyengédséget, alkalmazkodást és kitörést, higgadtságot és fékevesztettséget, megtartást, pusztítást, teremtést és táplálást… az életet…

Csak nézd meg, hogyan viselkedik a víz… megengedően és elfogadóan felveszi a formákat, melyekbe beletöltik. Szabályozzuk, de csak míg ki nem tör medréből, új utat, új irányt teremtve magának. Az útjába gördülő legnagyobb köveket, gátakat és akadályokat, még ha idővel is, átformálja, elmossa. Nincs hely, ahol ne találna utat magának. Megtartó erővel hordozza magán mindazokat, kik közegébe merészkednek, de csak egy pillanat és örökre elsodorja őket. Önzetlenül táplálja az élőlényeket, akik nem is létezhetnének nélküle. A legkisebb csermely is képes nagy folyóvá válni, s az óceánban benne a cseppek kicsinysége.

A víz, akár egy finom nő, aki minden konfrontáció nélkül képes viselni erejét és szabadságát. Aki hűs derűjével felüdít, teremt, alkot, s ami gátat szab szabad szellemének, finoman, de elemi erővel hárítja el.

Mikor a szeretetre gondolunk, az elemek közül leginkább a tűz, ami eszünkbe jut. Lobogva lángoló szerelmet érzünk, s van, hogy elemészt ez az érzelem. Az önzetlen szeretet és tiszta szerelem számomra mégis a víz elem gyengédségében valósul meg, hiszen anélkül, hogy hamuvá égetne, felemésztene, csak hordoz, ringat, átölel, táplál… s az égből áradva a földre mos el mindent, ami az útjában áll…

“Aki a víz tükrébe pillant, először saját képmását látja. Aki elmegy saját magához, az kiteszi magát annak, hogy találkozik önmagával. A tükör nem hízeleg, híven mutatja azt az arcot, amelyet a világnak soha nem mutatunk. (...) Ám a tükör a maszk mögé lát.” C.G.Jung

2012. június 21., csütörtök

A jógaszőnyegen innen… és túl…

Mikor elkezdtem jógázni minden szabad pillanatban kerestem az alkalmat arra, hogy gyakoroljak. Semmire sem vártam/vágytam jobban, mint újra elindulni az utazásra a testemben, újra ráhangolódni a belsőmben meghúzódó bölcsességre, mely mindig új és új tanításokat adott önmagamról és összefüggéseket mutatott a bennem és a külvilágban ható erőkről. Vágytam a tapasztalásra és a tudásra, a felfedezés örömére. Igen, volt idő, mikor a gyakorlásom a jógaszőnyegre korlátozódott és nem tudtam, hogyan is lehetséges mindezt a hétköznapi élet rutinjába beilleszteni, alkalmazni és az egész éltemet jógává tenni. Csak azt tudtam, valami csoda történik, hogy tanulni és fejlődni szeretnék, és egyszer elérni és megvalósítani, amit tiszta jógának hívnak a bölcsek.

Nem rég egy komolyabb térd probléma arra kényszerített, hogy megálljak. Ez nem új keletű sérülés, még a balesetem egy következménye. El kellett gondolkodnom azon, hogy miért is történik, miért került a jelenbe ismét ez a probléma. A térd az alázat és a rugalmasság szimbóluma a testben. Hm… Vajon melyikkel van probléma, melyik a sok, vagy épp kevés bennem? Nem kellett sokat meditálnom a problémán. Hamar felismertem, hogy ahelyett, hogy örültem volna annak egyáltalán, hogy járok, ahelyett heti 7 napban több órás jógagyakorlást vezettem, végeztem, nem is a finomabb jóga stílusokban, hanem az egyik legdinamikusabb és nem igazán terápiás jellegű vinyasa flow rendszere sajátosságai szerint. Igen, ez az alázat hiánya. Figyelembe kellett volna vennem a sérülésem és, hogy a testem így is csodát produkált azzal, hogy rokkantság helyett jógaoktatóként tevékenykedhetem. Sok mindent jelent számomra a jóga. Általa egységben vagyok, összeszedetten, kiegyensúlyozottan. Szabad vagyok benne. Gyakorlok, ha szomorú vagyok, gyakorlok, ha boldog vagyok, gyakorlok ha kevés az energiám és ha túl sok… Gyakorlok kint, bent és sokszor álmomban is gyakorlok.

Nem rég azt mondták, hogy választanom kell a térd, vagy a csípő protézis között. Ennél rosszabbat nem hallhat az, aki feltette az életét a jógára… nem csak a gyakorlásra, hanem a továbbadásra… bár már sok mindent megcáfoltam abból, amit orvosok mondtak, kicsit azért megviselt ez  az opció, még ha tudom, hogy csak egy a végtelen lehetőségek sorában. Számvetés következett. Minden belülről indul, tudtam, hogy újra belül kell megtalálnom az okokat és a gyógyulás útját. Nem adom fel…

Ebben az időben kezdtem el kertészkedni. Nagyon élvezem, amikor csak én vagyok és a kertem. Mikor neki láttam az egésznek a PURNAM előkertje csak egy gazhalmaz volt. Élettelen bokrok, félholt virágok, az elkorhadt növények alatt megbúvó szemét… Azt gondoltam: – Nem probléma, csak el kell kezdenem valahol… Így neki láttam. Kiástam a halott bokrokat, felástam az egészet, hogy felfrissüljön a föld, kibogarásztam a mindent benövő gyomokat, aztán ültettem új növényeket, és aztán mások is hoztak nekem újabb és újabb lakókat a kertembe. Sok mindenki szíve benne van abban, ami ebben a kis városi kertben él. Szeretem minden reggel megnézni. Gyönyörködtet. Persze újra és újra benövi a gaz és én újra és újra megtisztítom tőle.

Egy napon, mikor így tevékenykedtem, mélyen a gondolataimba merültem. Látszólag a kertben dolgoztam, de ez mindig alkalmat adott arra, hogy a bennem zajló folyamatokat is feltárjam és megfigyeljem, megértsem a problémát, ami közém és a leginkább szeretett tevékenységem a jóga közé fúrja magát. Honnan fakad? Mi okozza? Mi történik igazából? Mit akar mondani, jelezni a testem? Volt egy pillanat, amikor valami átfordult bennem. Megláttam, hogy amit kint cselekszem, ugyanaz történik bent. A kertem, az elmém. Ahhoz, hogy megértsem a jelenem fel kellett ásni a földjét, amelyben a múltamban elvetett magok termései terebélyesedtek. Világossá vált, hogy nincs különbség a kertem és a lelkem között, a kertem rendezése és tisztán tartása és az elmém állapota között. A kertben végzett tevékenység egy gyönyörű szimbólumává vált annak a folyamatnak, ami zajlott bennem éppen.

Ahhoz, hogy változtatni tudjunk magunkba kell mélyedni, fel kell ismerni a helyzet és őszintén meg kell látni, mi van belül. Felástam a kertem, és közben felmértem magam. Kibogarásztam a gazokat, amik nem sokban különböznek azoktól a bennem ható erőktől, félelmektől, kétségektől, régi emlékekből fakadó viselkedés mintáktól, kondicionáltságoktól, melyek akadályokat gördítettek elém. Az élettelen dolgokat eltávolítva a kertből, megértettem hogy számos olyan dolog van jelen bennem, aminek ma már nincs jelentősége, nincs aktualitása az életemben. Csak elengedésre vártak. Miután megtisztult a föld, megtisztult a lélek és már nem volt más hátra, mint új életeket, új célokat, új minőségeket, tulajdonságokat, irányultságokat és a szó nemesebb értelmébe vett szokásokat elültetni benne. De ez mind nem elég. Ahogy kertet is újra újra benövi a gaz, ha épp nincs időm foglalkozni vele, úgy hatják át újra és újra az elmét a múlt földjéből táplálkozó magok hajtásai. Minden nap gondozást, ápolást és figyelmet kell szentelni annak, hogy minden szép, tiszta és üde maradjon bennünk.

Bár már régóta élem a jógát a mindennapokban, ebben a folyamatban olyan gyönyörű szimbólumként bontakozott ki, hogy mit is jelent, hogy a jógaszőnyeg nem különbözik a jógaszőnyegen túli világtól. Minden momentumában szemléletesen mutatta meg magát a jóga, s mire elkészültem a kerttel, a saját, fizikai problémám okát, gyökerét is megértettem, s megtaláltam a megoldás fonalát is.

Mikor itt volt Swami Véda és az előadásokat hallgattam, gyakran beszéltek róla, hogy az elmét kellemes hellyé kell tenni. És, ha ez megtörténik a világ is kellemes hellyé változik körülöttünk. A tevékenységeink mind szimbólumai annak, ahogy belül, magunkon dolgozunk, és bár mindig minden csak teljesebb és jobb lesz, sosem készülünk el, sosem lesz vége a feladatoknak igazán.

2012. június 12., kedd

Hogyan lesz valaki jóga tanár?

Egy Facebook-on olvasott kérdés kapcsán éreztem inspirációt arra, hogy összefoglaljam magam számára is arra vonatkozó gondolataimat, hogy kiből és hogyan lesz a jógatanár…
yoga-articles1Elég összetett kérdés, amit nagyon sok szemszögből lehet és kell is, úgy gondolom megvizsgálni. Elemezhetjük a kérdést spirituális, vagy reális szempontok alapján, de kezdhetjük azzal is, hogy végig vesszük a szó szinonimáit és azok szerint gondoljuk végig hogy is van ez.
Első körben szerintem érdemes különbséget tenni jóga instruktor, jóga tanár, tanító, mester és guru között. Maga a tanítás is egy út, ami bizonyos tekintetben fejlődési folyamatnak tekinthető, bizonyos szükségszerű állomásokkal. half_moon_assist
Egyik oldalról azt gondolom, hogy jógát oktatni nagy felelősség. Csak azon az úton tudok vezetni másokat biztonsággal, amit már magam is bejártam, megéltem és hiteles tapasztalatot tudok átadni róla. Emellett, kell hozzá nagy rálátás az emberi test működésére, a lehetéses mozgásszervi problémák kiküszöbölésére, illetve annak tudására, hogy az ilyen problémák milyen változtatásokat igényelnek a gyakorlatokban. Egy jógaoktató mozgásterapeuta is egyben, hiszen az órákra sok esetben azok jönnek el, akik valamilyen mozgásszervi problémával küzdenek. Egy oktató diploma, ha másért nem azért mindenképpen szükséges, hogy az oktató bizonyítékát adhassa annak: igen, elmondták, hallottam, megtanultam, mire és hogyan figyeljek, hogy biztonsággal vezessek jógaórát. Csak, hogy egy papír nem bizonyítja, hogy képes is rá, vagy valóban megtanulta.
Más részről pedig a tanításnak van egy olyan vonatkozása is, hogy a megszerzett tudást azzal lehet a leginkább elmélyíteni, ha az ember tanítani kezdi. Illetve sokszor hallottam már a keleti utak tanítóitól, hogy amit ma megkaptál, már holnap add tovább, oszd meg mindenkivel akivel csak lehet.
Kérdés, hogy pontosan mire is gondolnak ilyenkor… az ászanák instruálására, amit kétlek, vagy a megértett filozófia szavak általi továbbadásra, esetleg a hallottak megvalósítása által tovább adott példamutatásra sarkallnak…
Egy jóga instruktornak rendkívül magas szinten kell ismerni az ászanák felépítését, működését, hatásait, energetikai és mentális vonatkozásait. Ez nem egy bármilyen tanfolyam anyaga, hiszen a jóga nem intellektuális, hanem tapasztalati tudomány, a legfontosabb benne, hogy saját megélések által igazoljuk magunknak a tanítások, leírások hitelességét, és ne vak hittel mechanikusan végezzük és adjuk át a jógát. Bizonyos fokig ez tanulható, de már itt is inkább a gyakorlás és a saját tapasztalás, ami meghatározza az átadott tanítás minőségét. 
john-andersonEgy tanítónak nagy tapasztalattal kell rendelkeznie az életben megtapasztalható helyzetekről, jól át kell látnia az embereket mozgató és a társas kapcsolatokban működő dinamikákat, járatosnak kell lennie az emberismeretben, testbeszédben… szerintem ezek fontos képességei egy tanítónak, akihez már nem csak jóga ászanák gyakorlásáért mennek az emberek, hanem sokszor legbizalmasabb, legintimebb, legféltettebb érzéseiket, félelmeiket, kérdéseiket osztják meg vele. Lehet erről papírt kapni? Úgy gondolom mindez adottság, tapasztalat kérdése inkább és kisebb részben képzettségé.
Egy mester vagy guru kérdését már nem is feszegetném. Eddig nekem állították már páran, hogy itt, meg ott, a leves felett, meg esés közben, meg álmukban világosodtak meg… a tapasztalatom az, hogy ha valaki megvilágosodott mesterrel, vagy guruval találkozik, az kimondatlanul is egyértelmű. Nem kell a gurunak bizonygatni, hogy guru, és nem kérkedik vele egy sem, miért is tenné…
Én mindenképpen gyanakodva figyelem azokat, akik eltökélten kijelentik már az elején, hogy jógaoktatók szeretnének lenni. Persze nagyon jó érzés másoknak segíteni, de előbb a munkát önmagunkkal kell elkezdeni. Ha megvannak a saját tapasztalatok, megélések, megértések, akkor van mit tovább adni… addig viszont csak az egó játéka, aki a mások fölé emelkedésből akarja önmagát többnek látni.
content young man sitting meditating in comfy chair on white
A tudás senkit nem emel mások fölé. Minél inkább többet tud valaki, annál jobban érzi, hogy a tudás nem uralkodni emeli mások fölé, csupán a mások iránti felelősséget növeli. A tanítás útját járni, kétségtelenül hivatás, nem döntés, vagy választás kérdése. Vagy megjelennek azok, akik tanulni szeretnének és azt kell tanulniuk, amit az érintett tanár tud adni, vagy ideig óráig páváskodhat valaki, mint jógatanár, hosszú távon fényét veszíti, hiszen ha ő maga közben nem fejlődik, tanítványai gyorsa meghaladják.
Persze az más, ha valakinek a tanára, mester mondja, hogy: “most már taníts, add tovább a tudást”, akkor teljesen mindegy mit gondolunk magunkról, érdemesnek, vagy képesnek találjuk e magunkat arra… ez csak egy újabb állomás a saját fejlődésünk útján. 
Végeredményben az, hogy ki lehet jógatanár, maguknak a jógatanároknak a felelőssége. Túlságosan biznisz szagú sokszor az oktatóképzések temérdek kínálata. Sokszor sem a képzések, sem az elvárások nem elég magas színvonalúak, így a diploma megszerzésének feltétele talán csak a tandíj befizetése… Nem érzem mindben a felelőséget arra, hogy a kiadott diplomákkal arra jogosítanak fel embereket, hogy másokkal foglalkozzanak, fizikai, mentális és lelki szinten… de az is igaz, hogy valahogy, valahol minden tanár elkezdi, a legszükségesebb talán az önmagunk, képességeink és határaink józan megítélésének képessége, és hogy legyünk elég bölcsek azt mondani esetleg: “ez már nem az én kompetenciám, de tudok olyan, aki segíthet”.
sun-and-loveÁldás csak a szeretettel és alázattal végzett tanítást kíséri. Ha valaki szívből és szeretetből, a jóga iránti elkötelezettségből segít, tanít másokat, akkor úgy is csatornává válik. Szavai és tettei nem ártanak. Amit tesz másokért, az önzetlen szolgálat. Még ha nem is magasan képzett papírforma szerint, a tanítás által maga is fejlődik és hiteles, jó tanár válhat belőle, ha megőrzi tisztaságát, alázatát, tudásvágyát és szorgalmát. Bár sajnos, e-mögé az állítás mögé sokan elbújnak manapság. Hiszem, hogy ha szeretettel tanítunk másokat, akkor a szeretetben ott a felelősség is. Annak felelősége, hogy csak addig vezessünk akár testileg, akár lelkileg másokat, amíg már mi magunk jól kitaposott ösvényt járunk.